Amikor évekkel ezelőtt elkezdte a futballkarrierjét, Tim Howardnak egyetlen célja volt: játszani a játékot, amit szenvedélyesen szeretett. Sosem álmodott volna arról, hogy vezéregyéniségként, mérkőzéseket döntően befolyásoló játékosként, rekordhalmozóként és igazi ikonként gondolnak majd rá, olyan emberként, akivé figyelemre méltó, 20 éves klub- és válogatottbeli karrierje tette.
„Nehéz felkészülni arra, milyen is lesz a pályafutásod. Csak annyit tehetsz, hogy lehajtod a fejed, reménykedsz a legjobbakban, és megpróbálsz a legjobban játszani. Volt olyan időszak a karrieremben, amikor mindent csak túlélni akartam, csak a következő szombat, a következő meccs számított, hogy aztán a következő hétvégén is játszhassak” – idézi a ussoccer.com a búcsúzó Howardot.
Megszámlálhatatlan heteken jutott így túl az első profi védésétől, amit épp utolsó csapata, a Colorado Rapids ellen mutatott be még 1998-ban a MetroStars színeiben (ma: New York Red Bulls). Howard védett a Manchester Unitedban, az Evertonban és persze az amerikai nemzeti csapatban. Alapszakasz- és playoffmérkőzésekkel, kupa- és nemzetközi kupameccsekkel, no meg a válogatott fellépésekkel együtt a kapus vasárnap este az LA FC ellen a 815. hivatalos találkozóját játszotta le. S egyben az utolsót.
„Senkit sem lepett meg a karrierjével, mindig is ez volt az ambíciója – mondta J. D. Martin, aki Howarddal együtt nőtt fel North Brunswickban, New Jersey utcáin. – Mindig is lenyűgöző volt a munkához való hozzáállása. Leültél vele beszélgetni a futballról, és nem volt olyan, amit ne tudott volna. Az öltözőben mindig nagy tisztelet övezte. Rendkívül motiváló és inspiráló figura volt már akkor is.”
Mint megannyi gyerek, Howard is szabadidős sportként kezdte a futballt, még jóval azelőtt, hogy ahogyan azt anno édesanyja, Esther Howard (avagy leánykori nevén: Fekete Eszter) többször is mesélte, minden vágya ellenére a kapuban találta volna magát.
„Nagyon tehetséges sportoló a fiam – mondta az édesanya a FourFourTwo-nak –, ezt ajándékként kapta a Jóistentől. Pont azért irányítottuk a foci felé, mert úgy éreztük, hogy ott nagyobb a lehetőség az érvényesülésre, mert kevesebben vannak. Nagyon szerette a kosárlabdát is, de több millió gyerek kosárlabdázik az országban.”
Tim Howard magyar nagyszülei, Fekete Pál és Éva nevét a mellkasára tetováltatta.A Fekete házaspár két kisgyerekkel 1956. december 2-án indult el Budapestről. Már le volt zárva a határ, ráadásul hóviharba kerültek, így eltévedtek, és nem jutottak át. A második kísérlet már sikerült, és december végén le is szállt velük a repülőgép a New Brunswick melletti katonai támaszponton: azért ide jöttek, mert a nagyszülők már itt laktak a második világháború vége óta, és garantáltak a friss kitelepedőknek munkahelyet és lakhatást. A válogatott kapus nagyszülei mindketten kutatóként dolgoztak: Fekete Éva a Rutgers Egyetem mikrobiológia szakán, Fekete Pál pedig a Johnson & Johnson gyógyszervállalatnál. Gyári munkásként került a céghez, aztán ahogy megtanult angolul, kutató lett – 59 éves korában a legmagasabb rangú szakemberként ment nyugdíjba. Tevékenyen részt vettek az emigráció szervezésében is, megalapították a Magyar Öregdiák Szövetséget, támogatták a magyar disszidens írókat és művészeket, és Magyarországon élő ellenzéki gondolkodásúaknak szerveztek utakat Amerikába. Haza eleinte nem mertek menni: Fekete Pált a családi emlékezet szerint halálra – vagy legalábbis életfogytiglanra – ítélték az akkori Magyarországon amiatt, hogy közreműködött a forradalomban – idézte fel januári riportjában a FourFourTwo Howardról. |
Az eredményei magukért beszélnek: 121 pályára lépésével az amerikai felnőttválogatott rekordere, már 2001-ben, csupán 21 évesen az MLS legjobb kapusa, a 2009-es Konföderációs kupa legjobb kapusa (különösképpen az Európa-bajnok spanyolok elleni, elődöntős teljesítményének köszönhetően), kétszer is az év amerikai labdarúgója (2008, 2014), emellett háromszoros világbajnoki résztvevő.
Howard úgy vonulhat vissza, hogy az amerikai válogatottban ő lépett pályára a legtöbbször kezdőként (119), övé a legtöbb győztes meccs (62). A szintén 2019-ben visszavonult DaMarcusBeasley-velholtversenyben ő szerepelt a leghosszabb ideig az amerikai válogatottban: 16 naptári évben is pályára lépett.
„Technikailag nyers volt, és rengeteget kellett tanulnia, de az atlétikai képességei olyanok voltak, amit egyetlen tizenkét éves kapusnál sem láttam korábban. Azóta is együtt dolgozunk” – mesélte Tim Mulqueen, aki a St. Joseph középiskolában tartott hétről hétre foglalkozásokat az ifjú Howardnak.
Előbb a New Jersey Imperialsnél, majd a MetroStarsnál is együtt dolgozott a két Tim, akik immáron három évtizede jó barátok.
„Nagyon nehéz ezt szavakkal leírni – felelte Mulqueen a kérdésre, milyen is kettejük viszonya. – Nagyon szoros a kapcsolatunk. Jóval túl van a játékos-edző viszonyon. Testvérekként tekintünk egymásra. Tizenkét évesen a középiskolában látni, majd bekapcsolni a tévét és a Manchester Unitedban és az Evertonban figyelni, majd látni azt is, ahogyan egy világbajnoki meccsen tizenöt sikeres védést mutat be Belgium ellen… Ez olyasféle büszkeség, amit az apák érezhetnek, mikor a gyermekük pont olyan felnőtt lesz, amilyennek remélték.”
Istenadta tehetsége ellenére Howard sohasem számított arra, hogy ezüst tálcán kapjon bármit is.
„Az már elsőre egyértelmű volt, hogy igazán atletikus alkat. Örömmel töltötte el a pozíciója. És mindig tanulni akart. Elképesztően keményen dolgozott. Igazán üdítő volt látni ezt a fiatal kölyköt. És kicsit olyan volt, mint a szivacs. Próbált mindent magába szívni. Állandóan kérdezett, mindenről tudni akart” – jellemezte Howardot a csaknem tíz évvel idősebb, 100-szoros válogatott Tony Meola, aki a MetroStarsnál futballozott először együtt a kapussal.
Howard 1998. augusztus 18-án mutatkozott be a profik között. Csapata 4–1-re legyőzte a Coloradót – az eltiltott Meola nélkül is.
Bemelegítés közben Tab Ramos, aki azóta már az U20-as amerikai válogatott szövetségi edzője, csak annyit mondott 19 éves csapattársának: „nyugi, nem ez lesz a legfontosabb meccs, amin valaha védeni fogsz.”
A próféta szólt belőle…
A győzelem után még egy fontos üzenet várt Howardra. Meola ugyanis az öltözőszekrényén hagyott egy cetlit. „Tim! Nagyszerű munka volt. Csak így tovább. Tony Meola” – állt a papíroson a nem túl kreatív, ám annál motiválóbb értékelés, amit Howard azóta is őriz.
„Biztos ami biztos, eltettem. Rengeteget jelentett számomra az üzenet. A fickó sokkal-sokkal nagyobb támogatást adott, mint reméltem volna tőle” – tekintett vissza a kapus.
12 éves korában Howardot Tourette-szindrómával diagnosztizálták. A MetroStars játékosa volt, amikor betegsége nyilvánosságra került, s ő sorstársai egyik fő szóvivőjévé avanzsált.
„Fontos, hogy a gyerekek láthatják őt és rajta keresztül azt is, hogy a betegségüket nem kell száz százalékig negatívan megélniük” – idézte Howard édesanyját a ussoccer.com.
A kapus az utolsó aktív idényében rendkívül sok karitatív tevékenységet vállalt. A hazai meccseken például Tourette-szindrómás gyerekeket látott vendégül.
„A szülők kérdezhettek tőle a tapasztalatairól. Elmesélte a történetét, ugyan a gyerekek nem feltétlen értettek ebből mindent, mert még kicsik, a szülőknek viszont megnyugvás lehetett látni valakit, aki hasonló cipőben jár, mint ők – idézte fel Martin. – Tim odalépett a gyerekekhez és bemutatott, »ő a legjobb barátom, J. D. Sosem érdekelte, hogy TS-es vagyok.« Mint mindig, most is próbált egy csomó fiatalnak inspirációt adni.”
Nem volt mindig álomszerű Howard karrierje. 2005-ben például egy mind a mai napig emlékezetes, egész pályás kapusgólt kapott a Bajnokok Ligájában, ezzel elveszítette helyét a Manchester United kezdőcsapatában is.
„Nem csak csupa napfény és szivárvány az élet – emlékezett vissza Mulqueen. – Egyszerűen kikerült a csapatból és a Unitednél azt mondták, innentől külön utakon folytatjuk. Újra kellett kezdenünk a karrierjét az Evertonnál. Egy olyan srácról beszélünk, aki kitartó volt és felállt a padlóról, majd kiállta az idő próbáját, tartósan jó teljesítményt tudott nyújtani, igazán magas szinten. Ez tette számomra nagyszerű játékossá.”
Mint megannyi édesanyából, Esther Howardból is csak úgy sugárzik a büszkeség, ha a fiáról beszél. A pályán elért eredményei lenyűgözőek, de mindaz, amit a futball mellett elért, még lenyűgözőbbé teszik a pályafutását.
„Rendkívül büszke vagyok rá. Először is amiatt, amilyen ember lett. Olyan jó lelke van. Csodálatos apa, csodálom azért, amilyen apja a gyermekeinek. Még akkor is, ha a gyerekek kicsik voltak, amikor Laurennel elváltak, mindent megtett azért, hogy ott legyen nekik. Néha húsz órát utazik azért, hogy egy fél napot velük tölthessen. Nagyon-nagyon jó lesz nekik, most hogy visszavonul, még többet lehet a gyerekeivel.”
Howard, az ember legalább olyan lenyűgöző, mint Howard, a kapus.
„A legjobb emlékeim, Tim, nem a játékodhoz kapcsolódnak, hanem ahhoz, amilyen ember voltál nálunk. Arról, ahogyan felépítetted magad, ahogyan az edzéseken dolgoztál, ahogyan támogattál, ha kellett, arról az elköteleződésről, amivel a klubot szolgáltad és arról az imádatról, ahogyan a szurkolók szerettek ezért. Nem hinném, hogy ezek az emlékek valaha is megfakulnak, jó ideig ott él még mindannyiunkban” – vett érzelmes búcsút visszavonulása alkalmából a kapustól a skót menedzser.
„Csak a legjobbakat tudjuk kívánni neked, és alig várom, hogy kiderüljön, mit tartogat számodra a jövő. Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy bármibe fogsz, fényes sikered lesz benne.”
| „A kedvenc ételem a »csirkepaprikás« (ezt is magyarul mondta – a szerző). A szavakkal már gondban vagyok, mert édesanyám próbált ugyan engem és a bátyámat magyarul tanítani, de mi nem voltunk túl jók ebben. De ha bárhol magyar szót hallok a világban, azt felismerem, mert a gyerekkoromra emlékeztet. A nagyszüleim és az édesanyám együtt mindig magyarul beszéltek” – mesélte magyaros emlékeiről Howard a már említett FFT-riportban. |
Howard ugyan a kesztyűit szögre akasztja, de nem szakad el a futballtól. Az amerikai televíziós közvetítések szakkommentátora lesz a következő idénytől. Emellett társtulajdonosa lett a United Soccer League-ben (USL, amerikai másodosztály) épp az első évadát teljesítő Memphis 901 FC-nek.
„Ez most a legnagyobb szenvedélyem. Lehetőséget kaptam, hogy a tapasztalataimmal segítsek egy csapat, egy klub felépítésében. Amint visszatérek Memphisbe, a szerepem kibővül. Minden nap ott leszek az irodában, a pályákon, ügynökkel egyeztetek, próbálok játékosokat megnyerni a csapatnak, beletanulni még jobban az operatív feladatokba” – tekintett előre.
„Szerettem volna, ha nyolcvanéves koromig futballozhatok, de a dolgok nem így működnek. A testem mást mondott” – nyilatkozta búcsúzóul az LA Times-nak.
„Azt kell mondjam, ő az amerikai történelem legjobb kapusa” – tisztelgett előtte az utolsó kapus, akivel szembenézett, a felnőttválogatott keretébe épp idén bekerülő, 26 éves Tyler Miller, a Los Angeles FC labdarúgója.
Howard kezdőként végigjátszotta búcsúmeccsét. Az LA FC nem bánt kesztyűs kézzel a 40 éves kapussal: a hazaiak háromszor is bevették a kapuját. A Colorado 3–1-es vereséget szenvedett, és ezzel a Nyugati főcsoport 9. helyén zárt, azaz nem jutott be a rájátszásba.
HOWARD EGYIK, HA NEM LEGJOBB MECCSE A VÁLOGATOTTBAN (2014, VB, BELGIUM ELLEN)
(A USsoccer.com alapján.)
F1: Karambolozott a két Ferrari a Las Vegas-i pályán - videó
Elismerte az UEFA, nagyot hibázott a videóbíró
Holnaptól valóra válik az autósok rémálma: durván drágul az üzemanyag
Brüsszelben és Bécsben is felkapták a fejüket: fontos versenyt nyert meg Budapest
Dancing with the Stars: Nemcsak Andrei Mangra keveredett botrányba, őket zárták ki a műsorból
Kiderült, milyen a hatása lehet a Magyar Péterről készült hangfelvételeknek
„4 kulcsjátékos, 10 kezdőjátékos, 4 rotációs játékos, 7 projektjátékos” – így alakul át a DVTK kerete
Megszületett a bérmegállapodás, mutatjuk, hogy mennyi lehet a jövő évi minimálbér
„Rafa nagysága ennél többet érdemelt volna” – David Ferrernél kiverte a biztosítékot Nadal búcsúztatása
Rodri: Messi minden idők legjobbja
A Veszprém csak a két ponttal lehet elégedett a Wisla Plock ellen
