FFT: A tehetség, az egység és a kiváló légkör miatt lettünk világbajnokok – Edmílson

Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:Ízelítőként néhány részlet a FourFourTwo interjújából:

– Megnyertétek a 2002-es vb-t. Hogyan lehetséges ez, ha egyszer Brazília a harmadik helyen végzett a selejtezőcsoportban, tizenhárom ponttal lemaradva Argentína mögött?
– Az, hogy ki nyeri a világ legnagyobb futballtornáját, számos tényezőtől függ. Nehéz selejtezőkön keresztül jutottunk ki, négy szövetségi kapitányunk volt ebben az időszakban: Vanderlei Luxemburgo, Candinho, Emerson Leao és Luiz Felipe Scolari. Volt némi bizonytalanság, hogy Ronaldo és Rivaldo pályára léphetnek-e, a közvélemény pedig Romáriót is a keretben akarta látni. Hatalmas szükségünk volt az egységre. Scolari nagymester az ilyesmiben. A tehetség, az egység és a kiváló légkör miatt nyertünk.

– A Barcelonába 2004-ben kerültél, akkor a klub már öt éve nem nyert trófeát. Milyen volt a hangulat a Camp Nouban?
– Pontosan tisztában voltam vele, hogy új korszak kezdődik, akkor érkezett többek közt Samuel Eto'o és Deco, illetve egy évvel korábban Ronaldinho. A Barcelona a 2003–04-es idény óta nem indult a Bajnokok Ligájában, és ekkor elkészített egy öt évre szóló tervet. Rögtön meg is nyertük a bajnokságot, de az igazi cél a BL volt, meg is voltak hozzá a tapasztalt játékosok. Az előző idényben a Lyonnal kiestünk a negyeddöntőben, Deco megnyerte a Portóval, Ludovic Giuly pedig ezüstérmes lett a Monacóval. Ezek a 2003 és 2006 közötti évek sorsdöntőek voltak abból a szempontból, hogy a Barcelona az a klub legyen, ami ma is. Ekkor kezdődött minden, majd jött Pep Guardiola, aki új szintre emelte a csapatot.

– Milyen volt az el Clásico abban az időszakban, amikor a Barcelona éppen újratervezte önmagát?
– Fantasztikus volt az ellenfél! Először jött Roberto Carlos, majd még egy nagy labdarúgó, ismét egy, és megint egy. Kivételes csapat volt a Real Madrid, papíron nagyobb nevek szerepeltek benne, mint nálunk, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Abban a négy évben, amit a katalán együttesben töltöttem, nyertünk is, veszítettünk is nagy rangadót. Mindvégig hatalmas versenyt vívtunk egymással.

– Megnyertétek a 2006-os BL-döntőt az Arsenal ellen. Majdnem az angol csapat játékosa lettél korábban, hogyan emlékszel vissza erre a mérkőzésre?
– Emberelőnyben játszottunk, mivel Jens Lehmannt kiállították, de így is kaptunk egy gólt. Ez azt jelentette, hogy vagy nekem, vagy Mark van Bommelnek ki kell állni a félidőben, hogy tudjunk nyomni. Végül engem cseréltek le, mert csúnyán ráestem a hátamra. Frank Rijkaard támadásra állította be a csapatot, így kis híján kaptunk még egyet a második félidő elején, de Víctor Valdés hatalmasat védett. Jó döntés volt, hogy Andrés Iniestát hozták be helyettem, majd a hatvanadik percben Henrik Larsson váltotta Mark van Bommelt. Négy csatárral rohamoztunk, ott volt a pályán Deco és Iniesta is. Frank Rijkaard még erre is lapot húzott, amikor beállította Juliano Bellettit Oleguer helyére, és még erősebben kezdtünk nyomni. A többit már ismerjük. Belletti megszerezte a győztes gólt, így megérte kockáztatni. Csodálatos este volt Párizsban, minden, amiről az után álmodoztam, hogy otthagytam a Sao Paulót, valóra vált.

A teljes interjút elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!