Brazília: a Botafogóból vonulna vissza a BL-győztes támadó

Vágólapra másolva!
2020.08.16. 21:19
Salomon Kalou elefántcsontparti válogatott labdarúgó kijelentette, új klubjából, a brazil Botafogóból szeretne visszavonulni.

„Egy álmom válik valóra azzal, hogy Brazíliában fejezhetem be a pályafutásomat” – mondta a 35 éves támadó.„Egy álmom válik valóra azzal, hogy Brazíliában fejezhetem be a pályafutásomat” – mondta a 35 éves támadó.

Hozzátette, Afrikából származik, ahol mindenki a brazil válogatottnak szurkol, ezért is megtiszteltetés számára, hogy „a futball országában” játszhat.

„Több játékossal is beszéltem, akik nagyszerű dolgokat mondtak a Botafogóról. Tudom, hogy a megfelelő klubot választottam” – nyilatkozta.

A 97-szeres válogatott Salomon Kalou korábban a Feyenoord, a Chelsea, a Lille és a Hertha BSC együttesében szerepelt. A Botafogóval másfél évre szóló szerződést kötött júliusban, de csak a napokban utazhatott Brazíliába, mert a munkavállalási engedélyére várt.

A játékos hozzátette, döntését az is befolyásolta, hogy brazil felesége így visszatérhet a hazájába.

A brazil élvonal a koronavírus-járvány miatt május helyett csak a múlt hétvégén kezdődhetett el.

Kalou eddig egyéni edzésprogram segítségével tartotta fenn erőnlétét. A Rio de Janeiró-i csapatban várhatóan szerdán mutatkozik be az Atlético Mineiro elleni összecsapáson.

Legfrissebb hírek

Elkészült a 2025-ös klubvilágbajnokság kalapbeosztása

Minden más foci
2024.12.03. 18:41

A Botafogo a második percben emberhátrányba került, majd megnyerte története első Libertadores-kupáját

Minden más foci
2024.12.01. 00:11

Brazil csapatok találkoznak a Libertadores-kupa argentin döntőjében

Minden más foci
2024.10.31. 12:11

Libertadores-kupa: érik a brazil házi döntő – Argentínában

Minden más foci
2024.10.24. 07:34

Videó: oda-vissza mozgatták a szimuláló futballistát a két csapat játékosai

Minden más foci
2024.03.04. 10:39

Brazília: bundázással vádolja a bírókat a Botafogo tulajdonosa

Minden más foci
2023.12.06. 13:31

Videó: Luis Suárez 19 perc alatt szerzett mesterhármast, így fordított a Gremio

Minden más foci
2023.11.10. 11:50

Videó: 3–0-ról kapott ki a Botafogo, élő adásban üvöltözött a tulajdonos

Minden más foci
2023.11.02. 14:31
Ezek is érdekelhetik