NL: Lovren elismerte, szándékosan könyökölte le Sergio Ramost

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 14:27
null
Sergio Ramos és Dejan Lovren nem kötöttek életre szóló barátságot (Fotó: AFP)
Dejan Lovren, a Liverpool FC korábbi védője elismerte, szándékosan könyökölte le Sergio Ramost a 2018-as Horvátország–Spanyolország Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

 

Mint ismert, a 2018-as, 3–1-es Real Madrid-győzelemmel végződő Bajnokok Ligája-döntőben Mohamed Szalah, a Liverpool klasszisa Sergio Ramosszal akadt össze, és a sérülése miatt le kellett cserélni már a 30. percben. Az egyiptomi futballista akkor sírva hagyta el a pályát…

Szalah korábbi csapattársa és jó barátja, a 2020 júliusában a Liverpoolból a Zenithez igazoló Dejan Lovren nem felejtette el a történteket, és 2018 novemberében, a Horvátország–Spanyolország (3–2) Nemzetek Ligája-mérkőzésen törlesztett – a horvát védő most azt is elárulta, szándékos könyökölte le az ellenfelét.

„Hogy szándékosan ütöttem-e meg Sergio Ramost azok után, amit Szalahhal tett? Igen, lehetséges. Nem szeretnék túl nagy történetet belőle, de szerintem Ramos szándékosan okozott sérülést a barátomnak, ezért meg kellett fizetnie. Szalah sérülése előtt sokkal jobban játszottunk a Real Madridnál a Bajnokok Ligája-döntőben, ám miután elveszítettük, átvették az irányítást” – idézi Dejan Lovren a Szada el-Balad csatornának adott nyilatkozatát az Egypt Today.

„Luka Modric próbálta elsimítani a feszültséget Ramos és köztem a spanyolok elleni meccsen, de én lekönyököltem és azt mondtam neki, hogy most már kvittek vagyunk…” – mesélte el a horvát válogatott védő, aki nem akarta elárulni Szalah reakcióját a történtekre, de annyit hozzátett, hogy az egyiptomi támadó jót nevetett a tettén.

„Egyébként tisztelem Ramost mint játékost, és azért is, amit a csapatáért tesz. Nagyon sok trófeát nyert már, de nem szeretem a viselkedését…” – fogalmazott Lovren.

Dobro jutro Hrvatska

Legfrissebb hírek

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Lewandowski utolérte Reteguit, de még mindig tíz pont a hátránya az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2025.03.17. 11:03

Sergio Ramos az 1000. meccsét játszotta

Minden más foci
2025.03.15. 11:57

Nem Szoboszlait választották meg február legjobb játékosának a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.03.14. 21:13

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40
Ezek is érdekelhetik