PSG: Lélekemelő pillanatokat éltem meg – Lőw Zsolt

– Egy év tíz szóban – végigmehetünk úgy a listán, hogy amit hall, arról elmondja, mi ugrik be elsőként?
– Persze, vágjunk bele! – felelte lapunk megkeresésére Lőw Zsolt, a Paris Saint-Germain másodedzője.

– Kétezerhúsz?
– Egyszer fent, másszor lent. Mintha hullámvasúton ültünk volna… Egyfelől lélekemelő pillanatokat éltem meg családapaként, illetve edzőként, másfelől voltak nehézségek bőven.

– Koronavírus?
– Erre gondoltam a nehézségek kapcsán. Feleségem, Andi júniusban adott életet harmadik kislányunknak úgy, hogy a terhesség hatodik hónapjában megfertőződött. Rettentő volt a bizonytalanság, nem tudhattuk, milyen hatása lesz a vírusnak. Hála az égnek, Emily egészségesen jött világra. Sajnos a járvány meghatározta ezt az évet, korlátok közé szorított mindnyájunkat. Ráébredhettünk, milyen kiváltságos helyzetben voltunk a felbukkanása előtt, szabadon éltünk, szabadon mozoghattunk. Döbbenetes volt tapasztalni, hogy egy vírus milyen befolyással lehet a hétköznapjainkra. Ebből a szempontból nagyon nehéz évet zárunk, remélem, kétezerhuszonegy már nem a Covid jegyében telik. Az imént említettem, hogy fantasztikus élményekben volt részem, de időnként úgy éreztem, a vírus szürke hálót fon körénk.

– Bajnokok Ligája-döntő?
– Amekkora élmény, akkora büszkeség! Fájt a Bayern München ellen elveszített mérkőzés, mégis hihetetlenül nagy siker, hogy a Paris Saint-Germain eljutott a fináléig. Az addigi munkánk megkoronázása volt a BL-ezüst. A Franciaországban elhódított címek mellett döntőt játszhattunk az európai klubfutball csúcssorozatában, ez szerintem hatalmas tett volt. A szürke háló ugyanakkor itt is megjelent: amit elértünk, nem tudtuk megünnepelni szurkolóinkkal. Az örömünk úgy lett volna teljes, ha van kikkel megosztanunk. A Dortmund elleni nyolcaddöntő első felvonását még nyolcvanezer drukker előtt játszottuk Németországban, a visszavágón már nem lehettek nézők… Annak viszont örültünk, hogy végül lehetőségünk nyílt a Bajnokok Ligája befejezésére – főleg annak tükrében, hogy a döntőbe kerüléssel történelmet írtunk.

– Sikerek?
– Csak ismételni tudom magam, családapaként és edzőként egyaránt szép és eredményes esztendő ez számomra. Ami a futballt illeti, bámulatos idény van mögöttünk, négy serleget emelhettünk a magasba. Mondhatjuk mi, hogy a PSG évről évre lép előre, de legyünk őszinték: a fejlődést, egyben a teljesítményt eredményekben mérik. Az öt megnyerhető trófeából négyet megszereztünk, erre tényleg büszkék lehetünk.

– Megterhelés?
– Elképesztő volt! A meccsszám nem nőtt a korábbiakhoz képest, ám a vírus okozta kényszerszünet miatt a mérkőzések közötti pihenőidő drasztikusan csökkent. Hogy mást ne mondjak: azok után, hogy augusztusban lejátszottuk a BL nyolcaddöntőjét, nem volt mód a lazításra, egyből beleestünk a következő idénybe, mert kezdődött a francia bajnokság… Családi körben ki lehet kapcsolódni, de más az, ha ki tudsz mozdulni a szeretteiddel és megint más, ha otthon kell ülni a négy fal között. Nekünk az is felüdülést jelent, ha a rokonokkal és a barátokkal tölthetünk el értékes órákat, csakhogy az elmúlt hónapokban erről is kénytelenek voltunk lemondani. Nehéz időszak volt, ez az igazság.

– Szerződés?
– A két és fél éve született megállapodás – csakúgy, mint az engem Párizsba csábító vezetőedzőt, Thomas Tuchelt – jövő nyárig köt a PSG-hez, mindmáig nem esett szó a hosszabbításról. Talán nem is baj, mert így nincs más feladatunk, mint arra összpontosítani, hogy minél sikeresebben fejezzük be ezt az idényt is. Igyekszünk a legtöbbet kihozni ebből is, jóllehet jelentős gondokkal küszködünk. A nyáron meghatározó játékosok távoztak, a veszteséget valahogy próbáltunk pótolni – maradjunk annyiban, nem feltétlenül sikerült. S akkor a sérülésekről nem is szóltam… Hogy aztán mit hoz a nyár, arról még korai beszélni. Ha lejár a szerződésünk, a klub is szabadon dönthet, ahogyan mi is. Nem aggódom, mert voltak és vannak kecsegtető lehetőségeim. Egy biztos, a nagy döntések nyara előtt állok.

– Vezetőedzőség?
– Erre is céloztam az imént… Vívódom, milyen irányba induljak el, minél hamarabb szeretném tisztázni magamban ezt a kérdést. Az elmúlt hónapokban azért ráeszméltem, a vezetőedzőn időnként irgalmatlanul nagy nyomás van, jókora terhet cipel. Még a játékosok is azt mondták, nem irigylik Thomast… Jól át kell gondolnom mindent, azt is, mit bírok el én, mit bír el a családunk. Azt is meg kell várni, milyen ajánlatok érkeznek, akár nekem, akár Thomasnak. S a Ralf Rangnickkal ápolt jó kapcsolatomról se feledkezzünk meg. Több szálon fut egyelőre ez a történet, hogy a végén hova lyukadunk ki, még én sem tudom.

– Válogatott?
– Nagyon boldog vagyok Gulácsi Péterék szereplése miatt! Az újbóli Európa-bajnoki kijutás és a Nemzetek Ligájában elért csoportelsőség hosszú folyamat eredménye, amely Csányi Sándor színre lépésével indult. Irányításával rengeteg változáson ment át a magyar labdarúgás, infrastrukturális és szakmai téren egyaránt hatalmasat lépett előre. Dárdai Pál felfelé ívelő pályára állította a válogatottat, munkáját Bernd Storck folytatta, majd – kisebb törés után – Marco Rossi ért el az elvárhatónál is nagyobb sikereket. Jó látni, hogy a mai válogatott már stabil és kiegyensúlyozott teljesítményre képes, mer és tud futballozni. Le a kalappal mindenki előtt

– Család?
– A mindenem! Ha azt érezném, hogy a karrierem az életünk rovására megy, azonnal hátralépnék. A nyári eseményeket ez is befolyásolja majd. Végtére is nem egyedülálló férfiként, hanem három gyermek édesapjaként kell döntenem. Beszélhetünk győzelmekről, trófeákról, Bajnokok Ligája-döntőről, életem legnagyobb sikerének azt tartom, hogy boldog családban élek. A sors már fiatalon összehozott egy olyan lánnyal, aki immár huszonnégy éve van mellettem. Holott nem egyszerű az életem, ezáltal Andié és a gyerekeké sem. A magasságot és a mélységet együtt jártuk meg, bármerre vetett minket a sors, ott voltunk egymásnak. Éltünk már Budapesten, Cottbusban, Rostockban, Sinsheimben, Mainzban, Salzburgban és Párizsban, együtt szeljük át a világot. Hogy időközben én oda jutottam, ahova, ahhoz elengedhetetlen volt a feleségem jelentette támasz. S közben megajándékozott három szépséges és egészséges kislánnyal – a lányos apák megértik, ha azt mondom, óriási szerelem a miénk. Jázmin tizenkét évesen szédítően veszi az akadályokat, magyar anyanyelvűként Franciaországban élve jár német iskolába, a legjobb tanulók közé tartozik. Hanna szeptemberben kezdte a sulit, ő is nagyon ügyes. Emily pedig hat hónapos – és bűbájos! Ha drága édesanyamát is ideveszem, öt nő határozza meg az életemet. Amikor azt érzem, el vagyok nyomva, azon morfondírozom, veszek egy kan kutyát vagy egy hím hörcsögöt, hogy legalább két szavazatunk legyen…

– Karácsony?
– Furcsa lesz. Az utóbbi években elutaztunk melegebb vidékekre, hogy kikapcsolódjunk, élvezzük a napsütést és feltöltődjünk. Az idén ez elmarad, az előírásokat szem előtt tartva Andival úgy határoztunk, nem utazunk messzire. Viszont szükségünk van környezetváltásra, ezért hazamegyünk néhány napra. A lehető legkevesebb kockázatot vállalva leszünk otthon, még itt, Franciaországban többször teszteltettük magunkat, és odahaza is átesünk egyen. A szeretteinket hosszú ideje nem láttuk, és ha nem is találkozhatunk mindenkivel, akivel szeretnénk, a szűk család együtt lehet. Igaz, csak huszonnegyedikétől, mert előző este kilenckor még vár ránk egy meccs a Strasbourg ellen – nagy köszönet a ligának, hogy nem szenteste kell játszanunk… Alig várom, hogy átölhessem édesanyámékat, egy ilyen év után nagyon jó lesz otthon lenni. Szóval, furcsa karácsonyunk lesz, de mivel együtt lehetünk, egyben gyönyörű is.