Sportjog: új magyar bírája van a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak

Vágólapra másolva!
2021.05.15. 18:17
null
Neszmélyi Emil a CAS bírái közé került (Fotó: Földi Imre)
Neszmélyi Emil ügyvédet kinevezték a sport igazságszolgáltatásának legmagasabb szintű nemzetközi fóruma, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bírái közé – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

 

A hazai és nemzetközi sportjogi jogviták rendezésében egyaránt elismert magyar ügyvéd szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy már szerepel a bíróság választott bíráinak névjegyzékben, és CAS-bírói tevékenységét az ügyvédi hivatása mellett, azzal összhangban végzi majd.

Neszmélyi jelenleg is tagja a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) jogi bizottságának, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége versenybizottságának és szabályzat-előkészítő bizottságának, továbbá elnökségi tagja a Magyar Sportjogász Társaságnak is.

Emellett közismerten sportos életvitelt folytat, jelenleg éppen második Mount Everest csúcsmászására készül Nepálban – tette hozzá az MTI.

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Így szerződnek a hivatásos sportolók Magyarországon

Egyéb egyéni
2025.02.01. 09:28

Párizs 2024: elutasították a kizárt indiai birkózó fellebbezését

Párizs 2024
2024.08.14. 20:43

A CAS elutasította az orosz fellebbezést a Valijeva eltiltása után elvett olimpiai csapataranyérem ügyében

Téli sportok
2024.07.25. 17:50

Táplálkozás, sportpszichológia, dopping – konferencia az olimpia jegyében

Párizs 2024
2024.06.28. 22:17

Valijeva négyéves eltiltást kapott, az oroszokat megfosztották az olimpiai bajnoki címüktől

Téli sportok
2024.01.29. 16:07

CAS: az oroszok megtámadták a NOB felfüggesztő határozatát

Egyéb egyéni
2023.11.06. 12:50

Tenisz: fellebbezett a CAS-nál a doppingvétség miatt eltiltott Halep

Tenisz
2023.10.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik