Tiltott térkép – Csinta Samu publicisztikája

Sokan megjósolták, hogy az első, majd a második világháborút követő európai térképátrajzolások, embertömegek egyik impérium után másik – esetenként egy harmadik – fennhatósága alá „terelése” évszázad múltán is okoz majd feszültséget. Az ugyanis merő fikció, a globalista világnézet képviselői által ápolt és szorgalmazott idea, miszerint a gazdasági jólét majd elkoptatja az emberekben a hova-, illetve összetartozás érzését. Pláne, hogy az a bizonyos jólét amúgy is csak a kontinens egyik részén valósult meg, ám a jelek szerint ott sem érte el teljes mértékben az elvárt „felvizező” hatást. A keleti oldalon a megfélemlítés, a nemzeti identitás megnyilvánulásait tiltó, de legalábbis erősen korlátozó intézkedésekkel igyekeztek elérni ugyanazt a célt, hiszen egy egységes nemzet mindig nehezebben feltörhető dió, mint egy atomjaira széteső társadalom.

A sporteseményekre beülő nézők, szurkolók bizonyos mértékig mindig is lázadóknak számítottak, mert bár a sport sokáig hatékony eszköznek tetszett a mindennapok feszültségének oldásában, arra is alkalmasnak bizonyult, hogy nemzeti vagy klubszínek alapján egységbe kovácsolja a drukkereket. A lelátók az identitás kinyilvánításának helyszínévé nemesültek, ahol a legsötétebb kommunista évtizedek alatt sem kellett a marxista-leninista jelképeket lobogtatni, annál inkább a nemzeti színű zászlókat, illetve a kedvenc klubcsapat szimbólumait. A kelet-európai rendszerváltásokat követően pedig elérkezett az egy ideig a szabadosságba szinte automatikusan átcsapó szabadság ideje, kitermelve a maga mindenféle salak­anyagát.

Pillanatnyilag ott tartunk, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség megtiltotta a Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók, molinók, drapériák bevitelét nemzetközi mérkőzésekre. Nem önszántából, hanem mert a „nemzetközi színtéren, kiemelten a válogatott mérkőzéseken az UEFA és a FIFA ellen­őre értelmezheti úgy, hogy ezek a jelképek politikai üzenetet hordoznak, provokatív szándékkal. A politikai üzenetek megjelenítése az UEFA és a FIFA szabályai szerint tilos, ezért ilyen esetekben az alkalmazott szabályok alapján megbüntethetik az MLSZ-t.” Hogy az egykori magyar államot körvonalazó ábra miként kerülhetett be az európai szövetség büntetőkatalógusába, nos, ez az a kérdés, amelyre meg kellene próbálni valamiféle elfogadható, értelmezhető magyarázatot találni.

A tiltólistán lévő szimbólumok óriási többsége náci-fasiszta gyökerű, és mint önkényuralmi jelképek törvényen kívüliek. A történelmi utalásokat tartalmazó többi elsősorban a kelet-közép-európai térségben számít közkeletűnek, amelynek történelme hemzseg a különböző, hosszú távú traumák kialakulásának kedvező eseményektől. Ezekhez az éppen haszonélvező, illetve kárvallott fél rendszerint homlokegyenest ellenkező módon viszonyul. Hogy az ezeket szimbolizáló eszközök előállítói, de főleg a felmutatói milyen mélységű történelmi ismeretanyagra támaszkodnak, persze erősen vitatható. A térség stadionjaiban többnyire azok a jelképek bukkannak fel, amelyek alkalmasak a másik – esetenként harmadik – fél hergelésére; ezek lobogtatásához bőven elegendő, ha a hangadók, a szurkolótáborok vezetői azt mondják, hogy adott jelre ezeket kell a magasba emelni. Meg még néhány, a faék sokrétűségével vetekedő rigmust harsogni, hadd érezzék azok a magyarok/románok/szlovákok/szerbek/albánok, hogy itt senki semmit sem felejt. Nem, nem, soha.

Számomra – de talán nemcsak – inkább az a kérdés, miként keveredhetett a száműzendő jelképek nem túl elegáns társaságába a történelmi Magyarország térképe. Hajdani érintetlen valójában vagy a Trianonban kodifikált szétszakítottság feltüntetésével, szinte egyre megy. Odáig rendben van, hogy az UEFA és a FIFA szabályai szerint tilos a politikai üzenetek megjelenítése, de milyen kritériumok alapján minősül politikai üzenetnek egy igen hosszú távon fennálló államberendezkedést dokumentáló grafika? A Kolumbusz-szobrok ledöntésének megveszekedett ellenségeként is kérdem: hogyan lehet mai, frissen „tenyésztett” elvek alapján kiragadni a korabeli kontextusból, annak alapján megítélni egy-egy történelmi eseményt rögzítő térképet, szobrot, emlékművet?

Az inkriminált térkép Magyarországnak közvetlenül a trianoni békediktátum előtti, 1867-től 1918-ig létező földrajzi kiterjedését jelzi. Persze kisebb támadási felületet kínálna, ha egyszerűen a Magyar Királyság megnevezést használnánk, hiszen a Nagy-Magyarország kifejezésen óhatatlanul van némi politikai-érzelmi-ideológiai terheltség. Ám annak ellenére, hogy a közbeszédben jellemzően és döntően az 1867–1918-as állapotok jelentéseként vonult be, az 1920 után született elnevezés a kor revizionista szóhasználatában nemcsak visszamenőlegesen, hanem előretekintve is megjelenik mint Magyarország kívánt területe. Feltételezem, ebbe akaszkodott bele a FARE (Football Against Racism in Europe) nevű testület, és sorolta azon provokatív üzenetű szimbólumok közé, amelyeknek nincs helyük a sportpályákon.

Csakhogy... A huszadik század első felének zavarossá váló realitásában korántsem csak Magyarország öltött revansista vértezetet, hanem a térség szinte valamennyi utódállama. Utóbbiak bizonyára azért, mert ha már konjunktúra, éljünk vele. Így aztán például a romániai lelátókon ma nem ritkák a Besszarábiára igényt hirdető molinók, ez az üzenet mégsem szerepel a tiltólistán. Mint ahogy az a cseppet sem burkolt üzenet sem, amelyben a román szurkolók azzal fenyegetnek: 1919-ben egyszer már ők voltak Budapest urai, és ha még egyszer bemennek, az már örök érvényű lesz. Mindezt büntetlenül harsogni a 2020-as években minimum vérlázító – még ha megmosolyogtató is.

Igen, a kettős mércéről beszélek – és nemcsak magyar–román viszonylatban –, amely képes egy csapásra hitelteleníteni a legjobb szándékú rendteremtési késztetést is. És ami munícióként szolgálhat azokon a tárgyalásokon, amelyek ama térkép rehabilitálását célozzák. Annak a kettős mércének az alkalmazását kérem ki magamnak, amely alapján elmeszelték az MLSZ-t a Szlovákia elleni, 2019. szeptember 9-i Eb-selejtezőn bemutatott nézőtéri produkció miatt. Aki nem emlékezne: az egyik kapu mögött egy 30 méteres Mátyás királyt lovon ábrázoló molinót feszítettek ki, az üzenet pedig ez volt „Az Európa-bajnokság előttetek, a fekete sereg mögöttetek.” Az élőképhez pedig több ezer fekete mezes szurkoló állt össze. Mátyás király zsoldoshadserege bizonyára követett el gaztetteket is, ugyanakkor általa ért a középkori magyar hadsereg szervezettsége és hatékonysága csúcsára. És általa tisztította meg a király Felvidéket a garázdálkodó cseh katonai csoportoktól, amelyek a huszita háborúkban szerezték katonai jártasságukat. Mint említettem, mindezt a középkorban. Már a koreográfiát is véleményesnek tartották, ám büntetés végül a Szlovákiát becsmérlő skandálások miatt lett.

További történelemleckéket számtalan forrásból meríthet, aki akar, a FARE-ügynökök is.

Hinni akarok benne, hogy a Nagy-Magyarország-zászló lelátói száműzetésének felfüggesztése csak idő kérdése. Nyilván tenni kell az ügy érdekében, és nemcsak a sportdiplomatáknak, hanem a szurkolóknak is. Utóbbiaknak elsősorban az önmegtartóztatás terén, hiszen amíg érvényben van a jelenlegi rendelkezés, minden azzal való dacolás csak a priuszdosszié hizlalására alkalmas. És az ellenkező eseteket nehéz lenne a klasszikus viccel elütni, miszerint nem vak az a ló, hanem bátor.

Amiben viszont addig is maximális mértékben egyetérthetünk: a Magyar Királyság 1918-as földrajzi állapotát tükröző térképet a náci szimbólumokkal összemosni egy egész nemzetet sértő felelőtlenség. És mint ilyen nem maradhat fenn.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!