Tüneti kezelés – Csinta Samu publicisztikája

Rövid helyzetjelentéssel kezdem. A január 29-i magyarellenes nézőtéri megnyilvánulások miatt félbeszakított Sepsi OSK–FCU Craiova román bajnoki mérkőzés ügyében a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága elnapolta a döntést. Február 4-én a Románia–Lengyelország rögbi Európa-bajnoki selejtezőn egy maroknyi néző a következő feliratú molinót feszítette ki: „Saját hazánkban kifütyülnek bennünket, és ti azt akarjátok, hogy jó fiúk legyünk?” Hangeffektusként pedig a megszokott, immár minden magyarlakta területen ismerősen hangzó gyalázkodó rigmuskollekció. A február 5-én a Dacia-gyárvárosban játszott CS Mioveni–Sepsi OSK futballbajnoki találkozó lefújása után néhány néző mintegy búcsúzóként még fontosnak tartotta kiutasítani az országból a magyarokat.

A reakciókra is érdemes figyelni. Az egyik sportlap külön tudósításelemként tért ki a Sepsit érintő legutóbbi szurkolói megnyilvánulásokra, akár a pálya állapotára vagy az időjárásra, minden kommentár nélkül említve a meccset övező szórványos magyarellenességet. A Román Rögbiszövetség elnöke elítélte a gyalázkodókat, de – legalábbis a nyilatkozat szintjén – nem az üzenet tartalma zavarta elsősorban, hanem a futballra jellemző morál begyűrűzése annak a játéknak a világába, amely a legenda szerint az úriemberek durva sportja. A futballtestület illetékes bizottsága pedig újabb bizonyítékok begyűjtésének szükségességére hivatkozva halasztotta erre a hétre a történelmi meccslefújás ügyében elkerülhetetlen határozathozatalt.

Itt tartunk nem egészen tíz nappal a történelmi, precedensteremtő, pozitív ég- és földindulás reményét felvillantó ominózus meccsberekesztés után. Közben meg sok minden történt – és semmi. Az ellentmondásokkal teli periódus egyetlen, talán valóban pozitív eleme, hogy egyelőre valamennyi prejudikálás a Sepsi 3–0-s megállapított győzelméről beszél a Craiova ellen, ami nyomásgyakorlás tekintetében sem jelentéktelen, de legalábbis azt üzeni, hogy a vonatkozó paragrafussal nincs mit kezdeni. A kiegészítő adatbekérés sem jelenthet többet, mint pluszidőt a gombóc megrágására, lenyelésére. Megemésztésről hadd ne beszéljünk!

Pedig a közelmúlt zsúfolt volt amúgy kísérletekkel, amelyek, ha bagatellizálni talán nem, de elmaszatolni mindenképpen igyekeztek a szélsőséges szurkolói gyalázkodások kontúrjait. A legutóbbi eset ugyanis minden megelőzőnél inkább megerősítette ama viszonyulásmodell körvonalait, amely, ha nem is jellemző a román társadalom egészére, a törpének sem nevezhető, hangerejében pedig mindenképpen elsöprő kisebbségre annál inkább. Az első kísérletek a Sepsiszentgyörgyről hazafelé tartó craiovai klubigazgató, a nagyváradi származású, volt első ligás futballista, Marcel Puscas nevéhez fűződnek, aki a sporttelevízió által kezdeményezett „vitaest” keretében telefonon bizonyította be, hogy semmit sem ért az egészből, vagy ha igen, akkor gondolkodásmódja valamelyik másik galaxison élő ember mentalitását tükrözi – hogy valami földközelibb megfogalmazással nehogy a kirekesztés bűnébe essek. Röviden: játékvezetői, megfigyelői túlbuzgóság, „a másik kezdte”, „magyarul gyalázták a craiovaiakat”, meg csupa hasonló, acélos lábon álló érv. És egyébként is, ők előzetesen hivatalos átiratban jelezték, hogy semmiféle szurkolóutaztatást nem szerveznek Háromszékre, következésképpen nem vállalnak semmiféle ez irányú felelősséget. Így aztán Puscas szerint a mérkőzést a FCU-nak kellene 3–0-val odaítélni a házigazdák súlyos szervezési hiányosságai miatt.

Hosszasan lehetne sorolni a mindenféle irányból záporozó pró és kontra érveket, amelyek összességében arról árulkodnak: legfeljebb szórványosan dereng, hogy itt alapvetően egy kisebbség rendszerszerű megalázásával van dolgunk, ezeknek legfeljebb következményei azok a már-már tudatosan törékenyre alkotott jogszabályok, amelyek idáig csak a nemzetközi normáknak való formai megfelelést célozták. Egy „felelőtlen” játékvezető most meg egyszeriben életszerű helyzetet teremtett, amelynek létét olyan mértékben utasította el eddig a román közvélemény, hogy most képtelen azt a maga jogszerű környezetében értelmezni.

A nézőtéri magyargyalázás tűrhetetlenségét talán kevésbé vitatják, a mérkőzésmegszakítás mint megoldás viszont valószínűleg rövidesen a süllyesztőbe kerül, felülírják bizonyos anyagi érdekek. Konkrétan a találkozók tévéközvetítésének kérdése, a jogdíjtulajdonos ugyanis egyértelműen károsultnak nyilvánította magát, és alig burkoltan megfenyegette az érintetteket: a gyakorlat folytatása esetén újratárgyalják a feltételeket. Márpedig a jogdíjbirtokostól érkező évi 28 millió eurós összeg nemcsak a szövetség, a profi liga, hanem a csapatok költségvetésének érzékeny részét is képezi. Ezért aztán egyre inkább afelé tendál az elodázhatatlan megoldás, hogy a szentgyörgyihez hasonló esetekben – de nemcsak, miután a jogszabály például a cigányozást is ebbe a kategóriába sorolja – a csendőrség ürítse ki azt a nézőtéri szektort, ahonnan a gyűlölködés hangjai érkeznek. Erre viszont csak akkor biztosít jogot a rohamegységeknek a jelenlegi törvényi környezet, ha fizikai erőszakra kerül sor. A verbális lincselés nem szerepel a hivatkozási alapok között, a hasonló változtatások megalkotása viszont törvényalkotási kompetencia, amelynek kanyarjaiban a leglassúbb tempóban zajlik a közlekedés.

A megszakításos meccs könnyen a hatalmi harc eszközévé is válhat. Az amúgy is minden hazai oldalról támadott, viszont erős európai támogatottságot élvező Razvan Burleanu szövetségi elnök egyik opponense, a volt sokszoros válogatott futballista, Ionut Lupescu egyenesen azt állította, hogy a nagy machinátor maga a szövetség volt, hogy elterelje a figyelmet egyéb égető, korrupciógyanús ügyekről. Közülük az edzői képesítések kérdése a legforróbb, az első ligás csapatok kispadjára ugyanis csak pro-licencet szerző szakemberek ülhetnek le, márpedig még a korábbi szövetségi kapitány, Mirel Radoi diplomaszerzése körül is érdekes kérdések vetődtek fel.

E sorok a döntésre készülő fegyelmi bizottság ülése előtti napon jelennek meg, így legfeljebb még mindig csak találgathatjuk, meglépi-e a testület a jogszabály által engedélyezett – sőt előírt – lépést. Illetve, hogy azt követően, fenyegetéséhez híven, valóban a nemzetközi Sportdöntőbíróság elé viszi-e az ügyet a FCU tulajdonosa. Egy biztosra vehető: a jelenség kezelésében mindenképpen változás előtt áll a romániai labdarúgás. Visszakozás nem várható, arra talán az UEFA sem adná áldását a jelen nagy antirasszista, kirekesztésellenes lendületében. Márpedig amit Nyonban, Brüsszelben meg hasonló, fontosnak tartott helyeken mondanak, megfellebbezhetetlen iránytű az állandó és mindenféle megfelelési kényszerben lévő Románia számára.

Van viszont egy nemzetközi dokumentum, amely nem esik hasonló elbírálás alá: a trianoni szerződés. Amelynek szerves része a kisebbségi jog, azaz az elszakított területek magyarságának helyzetével foglalkozó jog is. Ahová a hatóságok előtti egyenlő státus biztosítása, az anyanyelvhasználat, a szimbólumhasználat mellett a közélet terein való megjelenés háborítatlansága is odatartozik. A romániai stadionokban magyarul szurkolónak lenni ma a sors kihívása, nem kell ahhoz szidni az ellenfelet sem. Szerdán kiderül, ez mire elegendő a zöldasztal mellett. Legalább egy kis reményhez, még ha tüneti kezelésnél többre egyelőre aligha látszik esély.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!