Akkor és most – Thury Gábor publicisztikája

SZOBOSZLAI DOMINIK Liverpoolba igazolása kapcsán eszembe jutottak azok a labdarúgók, akiket roppant tehetségesnek tartottam – mi több, zömüket még a pályán is láthattam –, ám nem mindegyiküknek adatott meg, hogy itthonról legálisan nyugat-európai klubhoz igazolhassanak; ehhez úgy kellett elhagyniuk szülőföldjüket, hogy sohasem – vagy csak korosodva – térhettek vissza.
SZOBOSZLAI DOMINIK Liverpoolba igazolása kapcsán eszembe jutottak azok a labdarúgók, akiket roppant tehetségesnek tartottam – mi több, zömüket még a pályán is láthattam –, ám nem mindegyiküknek adatott meg, hogy itthonról legálisan nyugat-európai klubhoz igazolhassanak; ehhez úgy kellett elhagyniuk szülőföldjüket, hogy sohasem – vagy csak korosodva – térhettek vissza.

Külföldön népszerűek voltak, imádott sztárok, de Magyarországon még a nevüket sem lehetett kiejteni. S itt most nem az Aranycsapat 1956-os forradalom után emigráló – akkori szóhasználattal: disszidáló – tagjaira, Puskásékra gondolok, nem is azokra, akik itthon alkottak maradandót (Albert Flórián, Göröcs János, a sor folytatható...), mert a szocialista sportkeretek nem engedték, hogy profi klubokhoz mehessenek. Maradtak, mert szülőhazájukat, klubjukat nem akarták végleg elhagyni – lehet, hogy ez fennkölt megfogalmazás, ám nagyrészt igaz velük kapcsolatban.

Szoboszlai – mondjuk ki, mert bár a sportág változik, a labdához való viszony megítélése nem – roppant tehetséges, méltán illeszthető abba a sorba, amelybe a háború után felnövők közül Varga Zoltán, Kocsis Lajos, Fazekas László, Kű Lajos, Ladinszky Attila, Ebedli Zoltán, Nyilasi Tibor, Törőcsik András, Détári Lajos, azaz a spílerek tartoznak. Ez a lista a „disszidensek” nevét is tartalmazza, de azokét is, akik engedéllyel távozhattak külföldre, olyanokét is, akik már nincsenek közöttünk – ugyanakkor a rendszerváltoztatás után profinak szerződők már kimaradtak.
Az elhunytakra (Kocsis, Törőcsik) lehet azt mondani, hogy sportszerűtlen életmódjuk előbbre hozta halálukat – arra viszont már nem kaphatunk választ, mi történt volna, ha erejük teljében külföldi nagycsapatban futballozhatnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy leteszik a poharat.
Varga Zoltán (akinek az 1967-es Fradi–Ú. Dózsán nyújtott játéka megihlette az író Esterházy Pétert is, az Utazás a tizenhatos mélyére című könyvében olvashatjuk: „...amikor Varga Zoli oda-vissza felbőrözte a Noskó nevűt”) azzal a megbélyegzéssel maradt kint, hogy az 1968-as mexikóvárosi olimpián otthagyta a csapatot, már a magyarországi eskü után. Tény, a szőke nyolcas különc természetű volt, becsvággyal teli, a szűk élettér béklyóba szorította, ám kinti karrierje torzó maradt – s nem csupán azért, mert a Herthánál bundabotrányba keveredett. A 12-szeres válogatott a pályát leszámítva megosztó személyiség volt, sosem tudjuk meg, ebben mennyire játszott szerepet nyughatatlansága.

Szepesi György közbenjárására csak 1983-ban térhetett először haza, 2010-ben 65 évesen hunyt el.
Kocsis még fiatalabban, 2000-ben 53 esztendősen. Robbanékony volt, kiválóan irányított, mindent tudott a labdával, de az alkoholt módfelett szerette. A skót Aberdeen ellen 3–1-re megnyert kispesti KEK-meccsen 1970-ben húsz méterről szabadrúgásgólt lőtt, majd amikor Lo Bello játékvezető érvénytelenítette, a megismételt szabadrúgást ugyanoda beverte... A Bp. Honvéd futballistáját kicsapongó életmódja miatt kizárták a válogatottból, persze felmentették, mert szükség volt rá. Zseniálisan játszott, de elzüllött – csak a költői kérdés motoszkál bennünk: mi lett volna, ha a végül 33-szoros válogatott Csikó külföldre igazolhat?

A nyolcszoros válogatott Kű Lajos némiképpen kakukktojás a felsoroltak között: 1977-ben Jugoszlávián keresztül átutazó útlevéllel távozott az országból, mégis 1978-ban az osztrák Ernst Happel edzette belga FC Bruges színeiben eltiltása lejártát követően egy meccsel (!), Belga Kupa-elődöntővel a lábában BEK-finálén lépett pályára a Liverpool ellen. A kilencvenes évek végén hazatért, 75 esztendősen is az Aranycsapat Alapítvány lelke, az összmagyarság diáksportjának fellendítésén ugyancsak fáradozik.

Ladinszky Attila nem mutatkozott be a nagyválogatottban, 1971-ben az utánpótlás-válogatott belgiumi túrájáról megpattant, ahogyan a Vasas kiváló balszélsője fogalmazott, hirtelen elhatározásból döntött, nem politikai okokból. A 81 éves, egykor szintén Belgiumban szerencsét próbáló Vasas-kapus, Kenderesi István szerint ha Ladinszky itthon marad, az Albert Flórián utáni időszak honi futballjában Törőcsik Andrással és Kocsis Lajossal talán ő lehetett volna a No 1. Vargával ellentétben őt nem tiltották el, mert a csapatvezető, az MLSZ akkori főtitkára, Börzsey János írásban elfelejtette jelenteni Ladinszky lelépését, a futballista szerint az is lehet, hogy az őt kedvelő sportvezető nem véletlenül cselekedett így. (Tegyük hozzá, noha a rendszer igyekezett bosszút állni, ilyen apró, emberi megnyilvánulások előfordultak: Kű esetében az UEFA akkori alelnöke, Barcs Sándor segített, hogy a labdarúgó édesanyja útlevelet kapjon, és meglátogathassa a fiát Belgiumban.)

A később Ernst Happel Feyenoordjában, az Anderlechtben, majd a Szusza Ferenc Betisében remekelő csatár kint sem hagyott fel italozó életmódjával és a dohányzással, más kérdés, hogy ez nem ment a minőség rovására – azon azért el lehet gondolkodni, lehet, ezeknek is közük volt ahhoz, hogy 2020-ban viszonylag fiatalon, hetvenévesen távozott közülünk – Budapesten, mert a kilencvenes évek közepétől már itthon élt.

A 12-szeres válogatott, 69 éves Ebedli Zoltánt, a Ferencváros kiváló középpályását és az Újpesti Dózsa egy éve, július 9-én 67 esztendős korában elhunyt egykor ördöngősen cselező középcsatárát, a 45-szörös válogatott Törőcsik Andrást szoros barátság fűzte egymáshoz, egy idényben, amikor Ebedli a Dózsába igazolt (1984–1985), még a pályán is. A ferencvárosi labdarúgó válogatottbeli pályafutása akkor tört meg, amikor 1977-ben Dél-Amerikából hazatérve, Törőcsikkel együtt vámbüntetten érték – elektrotechnikai cuccokat hoztak be a zöld folyosón –, a mindenható MLSZ-elnök, Kutas István eltiltotta őket a válogatottságtól – azt is kijelentette, ketten együtt nem lehetnek a csapatban, Baróti Lajos szövetségi kapitány pedig Törőt választotta. Mindössze négyszer léptek egyszerre pályára a legjobbak között, „Ebédlő” az eltiltást követően csupán háromszor volt válogatott, 33 éves korától, pályafutása végén kisebb svéd (Syrianska Föreningen, IF Södertälje) és osztrák (Oberdorf) csapatokban játszott. Ha, mondjuk, 22 évesen, amikor első bajnoki címét nyerte meg a Fradival (1976), kiengedik... – de ez persze akkoriban elképzelhetetlen volt. Csoda-e, hogy beleszürkült a hétköznapokba? Aztán ha úgy érezte, kiereszti a gőzt, egyedül is elindult, ha lebukott, vállalta a balhét. Törő már megjárt két vb-t (1978, 1982), elmúlt harmincéves, amikor egy idényre (1985–1986) a francia másodosztályú Montpellier-be igazol(hatot)t, ám akkor már finoman fogalmazva is a lejtőn volt, alkoholizmusa elhatalmasodott rajta. Vajon akkor is így történik, ha korábban kimehet?

Fazekas László a háborút követő időszakban a második olyan magyar játékos (az első Bálint László), aki engedéllyel mehetett külföldre – mivel a verdikt szerint elérte a harmincéves kort, amit a sportvezetőség limitként előírt. Négy esztendőn át a belga Royal Antwerp csatáraként minden idők három legjobb antwerpeni futballistája között jegyzik a két vb-n részt vevő 92-szeres magyar válogatottat.

A 70-szeres válogatott Fradi-középpályás, Nyilasi Tibor 28 évesen lett az Austria Wien futballistája, két vb-t követően 1986-ban sérülése miatt már nem válogatta be Mezey György szövetségi kapitány. Ennek ellenére még két idényt lehúzott Bécsben, s csak találgatni lehet, ha nem sérül meg, eljutott volna-e az FC Barcelonába a magyar futball egyik legkarizmatikusabb alakja. Ahogyan a 24 esztendősen az Eintracht Frankfurthoz elengedett, végül 61-szeres válogatott spíler, vb-résztvevő (1986), 60 éves Détári Lajos esetében is. Csak nála az a kérdés, mi lett volna, ha Német Kupa-győztesként nem az Olympiakoszt választatják vele...

Szoboszlai Dominik esetében nincsenek már korlátok, röghöz kötöttség, korhatár és így tovább. Huszonkét évesen, 32-szeres válogatottként Liverpoolban némi túlzással a mindenséggel mérheti magát.

Szó szerint.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!