Koszovó, Besszarábia, Erdély – Csinta Samu publicisztikája

A világ 101 országa ismeri el  Koszovó állam függetlenségét, 13 nem, utóbbiak között öt uniós ország: Spanyolország, Görögország, Szlovákia, Ciprus és Románia. A Szerbiától való függetlenségét a NATO részvételével is zajló háborút követően, 2008-ban kinyilvánító kis balkáni állam lakosságának majd' kilencven százaléka albán. Ennek ellenére a létéről tudomást venni nem akaró országok szerint Koszovó Szerbia területének és történelmének szerves része, nincs hát joga elszakadni déli szomszédunktól.
A világ 101 országa ismeri el  Koszovó állam függetlenségét, 13 nem, utóbbiak között öt uniós ország: Spanyolország, Görögország, Szlovákia, Ciprus és Románia. A Szerbiától való függetlenségét a NATO részvételével is zajló háborút követően, 2008-ban kinyilvánító kis balkáni állam lakosságának majd' kilencven százaléka albán. Ennek ellenére a létéről tudomást venni nem akaró országok szerint Koszovó Szerbia területének és történelmének szerves része, nincs hát joga elszakadni déli szomszédunktól.

Elismerem, a sporttól alapvetően témaidegen adatokat, tényeket soroltam, mai forrongó világunkban azonban egyre több történelmi, közéleti, világnézeti üzenetet hordozó kinyilatkoztatás szivárog be a sport­arénák lelátójára, szinte alig akad esemény, amelyen ne jelennének meg burkoltan vagy kevésbé csiszolt köntösben. Egy részüket szalonképesnek tekinti, a szólásszabadság megnyilvánulásaként kezeli a kommunikációs fősodor, mások esetében csak azért nem használom a „keresztet vet rá” formulát, mert immár az is kirekesztőnek számít.

Legutóbb a több mint egy egy hete Bukarestben rendezett Románia–Koszovó labdarúgó Eb-selejtező mérkőzésen szembesültünk hasonlóan nehezen szétszálazható esettel. Igazából semmi váratlan nem történt, mondhatni, egy előre bejelentett „gyilkossággal” volt dolgunk, ha szabad parafra­zálnom Gabriel García Márquez örökbecsű regényének címét. A román szurkolói ultrák egy csoportja napokkal az esemény előtt jelezte, hogy Koszovó „nemlétező” státusát egyértelműsítő demonstrációra készül.

Miután a különböző kommunikációs felületeken megszámlálhatatlan keresőmotor és program dolgozik éjt nappá téve különböző kifejezések, szövegösszefüggések dekódolásán, azt gondolhatnánk, hogy ilyen nyílt bejelentésnek esélye sincs szárba szökkenni, hiszen a megfelelő hatóságok már a festőpisztolyok üzembe helyezését is megakadályozzák. Ennek ellenére a román főváros Nemzeti Arénájának lelátóján gond nélkül kifeszíthették a „Koszovó az Szerbia” feliratot, és a megjelenést követő pillanatok sem attól híresültek el, hogy kigyúrt és „páncélozott” erők rohantak volna a bűntárgy elkobzására. A nyílt színi sértést a koszovói játékosok ajánlották a mérkőzés francia játékvezetőjének figyelmébe, aki az öltözőbe parancsolta a csapatokat, és 50 percen át erősen kétséges volt a folytatás.
Hogy a kelet-közép-európai térségben élő népek mindenféle valós vagy vélt sérelmektől terhes történelme ma is képes kitermelni hasonló megnyilvánulásokat, azon csak az döbben meg, aki nem itt él, illetve a fejében egészen más eszméknek teremtettek sterilizált teret. A román ultrák mindjárt tágították is a kört, a koszovói „nemlétet” propagáló felirat üzenetére a „Besszarábia Románia” tényközlést rímeltették. A Besszarábia Románia részévé válásával járó 1918-as események óta eltelt évszázad során különféle, a történtekkel kapcsolatos változatok, értelmezések versengtek egymással. A román nemzeti diskurzusban egyesülést illik válaszolni az egyesülés vagy annektálás kérdésre, és aki nem azt mondja, hazaáruló. A mai Moldovai Köztársasággal jószerint megegyező terület 1940 után került a Szovjetunióhoz, „visszaigénylése” a kommunista rendszer összeomlását követően került a tűrt kategóriába.

Ebbe a sorozatba illene az Erdély hovatartozását hirdető tábla is, de egyrészt evidenciákra nem érdemes szót vesztegetni, másrészt minek amúgy is érzékeny témákat feszegetni. A Koszovó-kérdéshez viszonyulás sorozatos egyértelműsítése aztán ebben az összefüggésben érthetetlennek is tetszhet, de ha onnan nézzük, hogy Európa mai határait nem indokolt megkérdőjelezni, már mindjárt nem az. És részben a hatósági tétovázást is magyarázza, hiszen a szurkolók nem tettek egyebet, mint a román állam hivatalos álláspontját ültették át közérthetőbb, direktebb változatba. Így aztán gyakorlatilag jogalap sincs egy hasonló tartalmú felirat levadászására, milyen cikkelyre hivatkozva indíthatták volna be a könnygázspray-ket?

A sport és megítélése azonban más világ, néha ilyen, néha olyan irányban. Az európai hivatalos futballfórumokon most épp hatalmas feketepontként kezelik a bukaresti megnyilvánulást, és borítékolható volt, hogy a szókimondó – és a román hivatalos politika szerint jogszerű – állásfoglalás sokba kerül a román futballnak. Pénzügyileg is, de még inkább abban a tekintetben, hogy lakatot tegyen a sorsdöntőnek tűnő Románia–Svájc mérkőzésnek otthont adó létesítményre. Nos, a szerdán nyilvánosságra hozott büntetés végül csak az Andorra elleni találkozótól tiltotta el a felnőtt nézőket, illetve 52 ezer eurós pénzbírságot szabott ki. Bagatell, ha arra gondolunk, hogy a szerencséből szerencsébe bukdácsolás révén továbbjutási esélyeit még mindig őrző román válogatottnak szinte létkérdés az Eb-re kijutás, mivel a kilátástalan játék láttán a legutóbbi nagy játékosgeneráció egyes tagjai egyenesen a sportág beszüntetését szorgalmazzák. Ami persze fikció, de a világvége-hangulatot egyértelműen jelzi.

A folyamatnak egyelőre senki sem láthatja a végét, bár a pályabetiltások kétségtelenül sokat tehetnek az ügy érdekében. Leginkább a politikai célok által is hevített szurkolói állásfoglalások cizellálásában, több helyen azt tapasztalhattuk ugyanis, hogy a drasztikus büntetések nyomán a direkt szlogenek helyét átvették az árnyaltabb, történelmi szimbólumokra hivatkozások. Kicsit olyan az egész, mint az olvasói kommentek világa, amelyben a moderátori fegyelmezések, a „cenzorok” kicselezésének kihívása egyfajta stíluscsiszolásra készteti a kommentelőt. Ugyanakkor a meghatározhatatlan szövetségben lévő szurkolói brigádok is éltetik egymásban a tüzet: a Crvena zvezda kemény magja például a román–koszovói meccsen hangoztatott román állásfoglalást a Csukaricski ellen bajnokin köszönte meg nyilvánosan: „A románnak három testvére van: az erdő, a Duna és a szerbek. Köszönjük, román testvéreink!”

A testvériség amúgy is képlékeny fogalmát figyelmen kívül hagyva az UEFA mindenesetre vizsgálódott, a vádpontok kemények és hosszan sorjáztak: provokatív, tiltott tartalmú feliratok, agresszív üzenetek kifüggesztése, rasszista megnyilvánulások. A többi – fáklyagyújtás, tárgyak bedobálása, a menekülési útvonalak blokkolása – ezek mellett szinte szót sem érdemel. A nyomást a koszovói oldal is igyekszik fenntartani, napi rendszerességgel jelennek meg írások, amelyek a játékosokat hol hősként tüntetik fel, hol megróják, hogy a nettó rasszizmusnak minősülő román szurkolói megnyilvánulások ellenére visszatértek a pályára. Az ügynek olyan következménye is van, hogy a Rapid Bucuresti koszovói válogatott légiósa, Albion Rrahmani nem jelent meg egy bajnoki utáni gyorsinterjún. Hihető változat szerint tiltakozásul a néhány nappal korábbi támadások ellen, a klub által közzétett hivatalos verzió egészségi problémákra hivatkozik, és kész kifizetni a szövetség által előírt pénzbírságot.
Az már csak papírforma, hogy a „bezzeg a magyarok” típusú hivatkozás nem maradhat ki a román védekezésből és indoklásból. Kétségtelenül akadtak a közelmúltban Erdélyre vonatkozó „nosztalgikus” üzenetek, ám egyrészt annak meg is lett a böjtje, és az utóbbi időben még a legkeményebb magyar szurkolók is dicséretes önmérsékletről tettek bizonyságot, a rendfenntartó szervek pedig a korábbinál nagyobb hatékonyságról.

Ettől persze sokak számára Koszovó érzelmileg Szerbia része marad, mint ahogy Besszarábia román vagy Erdély magyar identitásának híveit is badarság lenne elítélni. Ízlésekkel, érzelmekkel vitatkozni amúgy is hiábavaló, háborgó világunk üzenetei borítékolhatóan sokáig pénzbe kerülnek még a szövetségeknek. Hogy a szívekben mi zajlik, arról legfeljebb a Fennvalónak lehetnek érdemi információi.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!