Fogadjunk, hogy hülyék! – Moncz Attila publicisztikája

Ha hiszünk a sorsszerűségben, akkor már meg is van a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság győztese, méghozzá Olaszország. Merthogy amikor 1982-ben „tombolt” a totóbotrány, a Totonero, a legenda szerint még Sandro Pertini államelnök közbenjárása is kellett, hogy a később vb-gólkirállyá és aranylabdássá avanzsáló Paolo Rossi eltiltását töröljék, illetve ne csukják börtönbe – a squadra azzurra pedig világbajnok lett. 2006-ban a bírók befolyásolására alapuló calciopoli tizedelte meg a sorokat, a Juventust a másodosztályba száműzték – az olaszok pedig negyedszer is világbajnokok lettek. Most pedig „megérkezett” a fogadási botrány, három válogatott játékos érintettsége már biztos, a végkifejlet viszont még bizonytalan.

Ugyanakkor az biztos, hogy a balhék közül látványra – egyelőre – a mostani legalább ezüstérmes. Azzal azért nehéz versenyezni, ahogyan a Totonero kezdődött, hiszen azt élőben mutatta a televízió. 1980. március 23-án ugyanis Gianluca Galeazzi riporter megkérte a stúdiót, kapcsoljanak át hozzá, a római Stadio Olimpicóba, mert egy rendőrautó parkolt le a futópályára, hogy foganatosítsa a stadionban vendégeskedő Perugia két játékosa elleni elfogatóparancsot. Az idén október 12-én „csak” a válogatott covercianói edzőtáborában jelentek meg a rendőrök, hogy kihallgassák az illegális fogadási platformokon tiltott fogadásokkal vádolt két futballistát, Sandro Tonalit és Nicolo Zaniolót. Kettő, illetve öt nappal a Málta és Anglia elleni Eb-selejtező előtt. Rájuk természetesen már nem számíthatott Luciano Spalletti szövetségi kapitány, de előtte már Nicolo Fagioli is kiszállt a táncból, mert ő augusztus végén önfeljelentést tett az ügyben, és alighanem vádalkut is kötött, erre utal, hogy a minimálisan kiszabható hároméves eltiltás és 25 ezer eurós pénzbüntetés helyett eleve csak 12 hónapot kértek rá, amiből aztán még további ötöt el is engedtek a hatóságokkal együttműködésre hivatkozva. (A pénzbüntetést is megfelezték, valamint hat hónapos terápiára kötelezték.)

Rögzíteném, Olaszországban alapvetően nem bűn a sportfogadás, ha azt valaki legális felületen teszi meg. A futballistáknak a jogi kódex alapján a FIFA, az UEFA és az olasz szövetség által rendezett eseményekre tilos fogadniuk, akár közvetetten, akár közvetlenül. Ha valaki megteszi, jöhet a fentebb említett büntetés. Vagy nem, mert azért az olasz labdarúgásban nálam sokkal jártasabb barátaim már korábban jelezték, sok mindent eltussolnak, illetve szakmányban gyűjtik majd az enyhítő körülményeket. Hiszen azért most nem „Gianluca X” ül a büntetőpadon, hanem a jelen és a jövő néhány reménysége. Fagioli a Serie A előző szezonjában a legjobb utánpótláskorú játékosnak bizonyult, Tonalit a nyáron 64 millió euróért (a klub legdrágább vétele volt!) vitte el a Newcastle, Zaniolo pedig az Aston Villát erősíti. És 24 évesnél egyikük sem idősebb.

Mondjuk okossággal sem merném őket vádolni, főleg nem Zaniolót, aki azt állítja, csak kártyázott az oldalon. Ugye, még sohasem hallott arról, hogy minden egyes fogadás visszakövethető a rendszerben? A másik kettő legalább bevallotta, hogy szenvedélybeteg, igaz, a barátságuk aligha lesz tartós, mert Fagioli a vallomásában Tonalit jelölte meg, mint aki felhívta a figyelmét a „sötét webben” rejlő fogadási lehetőségekre. Az meg megint egy másik kérdés, hogy jól kereső, a Juventusban saját bevallása szerint tinédzserkora óta folyamatos felvilágosításon áteső labdarúgónak mi szüksége van ilyen üzelmekre? Az ügy kirobbanásáig körülbelül hárommillió eurót játszott el az illegális oldalakon, már tavaly szeptemberben 250 ezer eurós adóssággal küzdött, csapattársaitól, így Federico Gattitól és Radu Dragusintól kért kölcsön kisebb összegeket, csak hogy a víz felett tudjon maradni, hiszen közben azért megérkeztek az „eltöröm a lábad, ha nem fizetsz” jellegű fenyegetések.

Tonali pedig szenvedélybeteg, ahogyan azt az ügynöke is elismerte: „Sandro nagy meccseken küzd, és általában meg is nyeri azokat. Most viszont élete legnagyobb mérkőzését kezdi el, méghozzá egy betegség ellen. Az ő tapasztalatai gyermekek életeit menti majd meg” – jelentette ki Beppe Riso játékosmenedzser. Mindegyikük klubja a támogatásáról biztosította az emberét, de ha bebizonyosodik a bűnösségük, Tonali és Zaniolo is Fagiolinál hosszabb (előbbi egyévessel, utóbbi a viselkedésétől függővel) büntetéssel számolhat, tehát az Eb-ről mindketten lemaradnak. És akkor az ügy lezárva.

Lezárva? Biztosan nem, és szerintem ez az, ami megmutatja, mennyire szerteágazó a probléma. Egyrészt a fenti háromnál több játékos lehet érintve az ügyben, szó volt itt már például Lazio- és Inter-futballistákról is. De vajon mindenki bűnös közülük? Az egész ügyet kirobbantó Dillinger News nevű oldal, illetve a mögötte álló szenzációhajhász újságíró, Fabrizio Corona bedobta például Nicola Zalewski, a Roma fiatal labdarúgójának nevét is. Csak ez egyre inkább „szponzorált kamunak” tűnik, azaz valakitől pénzt kapott azért, hogy Zalewskit besározza. (A Romát már nem nagyon kellett, azt megoldotta az állítólag a kispadról is fogadó Zaniolo.) Ez pedig simán belefér az egyik legnagyobb paparazzo hírében álló Corona profiljába. Volt ő már zsarolási ügy kulcsfigurája (ebben a showbusiness és a sportvilág sztárjait „nyomorgatták meg”, benne David Trezeguet-vel és Alberto Gilardinóval), több időszakot is börtönben, illetve házi őrizetben töltött, de feleztek meg már neki 13 éves büntetést is. Ilyen háttérrel termel – saját bevallása szerint – havi ötmillió eurót a Corona's nevű ügynöksége. Csak hogy teljes legyen a róla alkotott kép: önnön véleménye szerint ő mitológiai lény, félig Isten, félig meg – már elnézést, de – egy darab szar.

A kezdetekben az általa megjelenített híreknek adott hitelt mindenki – normakontroll nélkül. Már formálódott a legújabb kori börtönválogatott képe, volt, aki teóriát gyártott arra, ki lehet egyáltalán még olasz bajnok, aztán az egészből lett egy amolyan „Fele sem igaz”. Az viszont már nagyon elszomorító, hogy a fele az... Nem is feltétlenül az olasz válogatott jelenére gyakorolt hatás miatt (Luciano Spalletti szövetségi kapitány így érzékeltette az edzőtáborbeli helyzetet: „Az egész traumatikus volt a csapat számára. A hatóságok közel jártak ahhoz, hogy az öltözőben legyenek. Meglepődtünk és megrázkódtatást éltünk át.”), hanem az olasz és úgy az egyetemes labdarúgásra gyakorolt hatás miatt. Persze, senki sem lehet annyira naiv, hogy minden meccset hófehérnek hisz, de mindig más, ha a világot szembesítik is az igazsággal. A félreértések elkerülése végett, itt és most nem bundáról beszélünk, „csak” tiltott fogadásokról (meg például bennfentes információkkal való visszaélésről, ha tágítjuk a kört), de ez is elég lehet ahhoz, hogy például szülők tiltsák meg a gyerekeiknek a magasabb szintű labdarúgást.

A most lebukók nem fogták és fogják fel, hogy ők már más státuszban vannak, de nem csupán példaképek, hanem olyan személyek, akikkel kapcsolatban minden érdekes vagy legalábbis érdekes lehet. Ha pozitív, az jó, ha negatív, az talán még jobb. Elvégre manapság egy átlagos médiumnak a negatív információ „a” hír. Aligha véletlen, hogy egy átlagos híradó hároim-öt negatív hírrel indul, és csak azt követően jön az első pozitív. A futballistáknak fel kell ismerniük, hogy ők híres emberek, és akadnak olyan szakmák, amelyekben az emberek ugyanolyan híresek lesznek, mint ők, ha utánuk kémkednek.

A sorsuk azonban ezzel még nem dőlt el. Spalletti szerint azt az dönti el, hogy ki milyen ember. Ha erős jellemű, akkor megjutalmazzák. Olaszországnak, a squadra azzurrának most kell erőt mutatnia. Ahogyan tette 1982-ben és 2006-ban.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!