Játszani a játék miatt – Csillag Péter publicisztikája

Jelszavakkal dobálózni veszélyes, megtanította ezt a Nemzeti Sport példája is. A második világháborús évek fogvicsorgatós légkörében a magyar sportlap újra és újra visszhangozta címlapján az állami sportfőhatóság zord figyelmeztetését: „A sport mindig honvédelem!” Ha valaki netán nem értette volna az ukázt, annak egy 1942-es vezércikk keményen kiosztotta a leckét a sportbeli hadakozás lényegéről: „Nem elferdült lelkű elsatnyultak »l’art pour pour l’art« játszadozása. Mert nem sportot űz, hanem egész más valami terméketlent folytat, aki csupán játszik és nem győzni akar. Az ilyen lehet artista, zsonglőr, de nem sportember.” Aki csupán játszik és nem győzni akar – üzente a harcias hang –, az nem méltó a sportember megjelölésre, a gyengék, selejtek, alkalmatlanok közül való. Mondhatni, lealacsonyodik Pierre de Coubertin báró szintjére, aki az újkori olimpiai mozgalom atyjaként megfogalmazta a nemzetek békés játékának mottóját: „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, mint ahogyan az élet lényege sem a győzelem, hanem a küzdelem maga”.

Mert küzdeni érdemes, sőt muszáj, pályán és pályán kívül is, ez nem vitás. Legfeljebb az a kérdés, mi a célja: mások legyőzése vagy önmagunké. „Goals are overrated, the beauty is in the struggle”, „A gólokat túlértékelik, a szépség a küzdelemben rejlik” – hirdeti egy Angliában forgalmazott póló felirata, alatta pedig a futballkörökben ismert sporttörténelmi jelenet látható az 1914 karácsonyán kialakuló békemérkőzésről, amelyet a lövészárkok közötti senki földjén vívtak egymással a szembenálló brit és német katonák. L’art pour l’art játszadozás volt az, a honvédelem jegyében zajló öldöklés lélekemelő megszakítása, a szent pillanat, amikor a fegyveres ellenségek nem győzni, hanem játszani akartak.

Jelszavakat zászlóra írni azért is veszélyes, mert nagyon könnyen elavulnak. Szélsőséges esetben egyenesen nevetségessé teszik hordozójukat, ahogyan például a brit futballklubok is rendszeresen gúnyolódók céltábláivá válnak erkölcsi fensőbbséget sugárzó, magasztos, latin nyelvű vezérmondataik miatt. „Audere est facere”, „Merni annyi, mint cselekedni” – vallja a Tottenham; „Nil satis nisi optimum”, „Semmi sem elég jó, csak a legjobb” – hirdeti az Everton; „Victoria concordia cresctit”, „Egyetértésből születik a győzelem” – hangoztatja az Arsenal; „Superbia in proelio”, „Büszkeség a csatában” – terjeszti a Manchester City; „Consilio et animis”, „Bölcsességgel és bátorsággal” – mondja a Sheffield Wednesday; „Ludere causa ludendi”, „Játszani a játék miatt” – tűzi mellére a skót Queens Park FC. A brit sajtóban régi hagyomány, hogy a klubok körüli sikkasztási ügyek, zajos veszekedések, durva szexbotrányok idején az egyesületek orra alá dörgölik a fennkölt idézeteket. Hogy egy ártalmatlan példával éljünk: a menedzsereit egy időben sorra váltogató, 2021-ben négy edzőt foglalkoztató Tottenham személyi politikájában akkortájt sokan a „Merni annyi, mint cselekedni” bölcsesség sajátos újraértelmezését látták. Lássuk be, olcsó szórakozás lenne versenyt rendezni a leghamisabb jelszó tulajdonosának dicstelen címéért. A régi kereteket még az amatőr státuszát 152 éven át büszkén őrző skót klubnak, a 2019 óta immár professzionális alapon működő Queens Park FC-nek is el kellett engednie, a „Játszani a játék miatt” hitvallás ma már ott is kissé hamisan cseng. Éppen a glasgow-i egyesület mottója példázza, hogy milyen torzulásokhoz vezet, ha az amatőr eszme erényeit megpróbálják mesterséges eszközökkel ébren tartani a végletesen elüzletiesedett profi közegben, ahol szigorúan véve már a játék fogalma is befogadhatatlan. „Kedvtelésből vagy szeszélyből végzett cselekvés” – határozza meg a szó jelentését A magyar nyelv értelmező szótára, és ilyen alapon csakis az a futballista játszik, aki a klubjától kapott kötelezettség nélkül, teljesen ingyen, önszántából, a maga örömére is legszívesebben a stadionban rugdosná a labdát vasárnap délutánonként. Legyünk jóhiszeműek: biztosan létezik ilyen is.

Az idézett szlogenek tanulságos bizonyítékkal szolgálnak a 19. század második felében kibontakozó angol futballkultúra mintáiról, az ókori latin műveltségben keresett nemes szellemről, amely szervesen és természetesen épült be a klubok gondolkodásába. A játék eredeti világa, a sportszerűségre, tiszteletre, önzetlenségre, hűségre, odaadásra, áldozatosságra, közösségi szemléletre építő lelkület manapság legfeljebb nyomokban fedezhető fel az elitkluboknál.

Érvényesül viszont az altruista alapokhoz ragaszkodó, az évtizedek során elkopott értékekhez bátran visszanyúló, karakterüket féltve őrző amatőr egyesületeknél. Ilyen a néhány éve Budapesten is megforduló, angol hetedosztályú Corinthian-­Casuals FC, amely a világ leghíresebb amatőr klubjaként hivatkozik magára, nem is ok nélkül: az 1882-ben alapított előd, a Corinthian FC a sportszerűség tiszta ethoszát képviselve számos tisztelőt gyűjtött a földkerekségen, hófehér színéről mintázta sajátját a Real Madrid, nevét pedig büszkén vette át az 1910-ben alapított, Sao Pauló-i Corinthians. A 2000 férőhelyes londoni pályán, a King George’s Fielden játszó csapat vigyázva ápolja a hozzá kapcsolt becsületes, emberbaráti és befogadó szellemiséget, működőképes alternatívát kínálva a lélektelen bizniszfutball kiüresedett közegétől elfordulóknak. Hasonló kísérletek máshol is előfordulnak, éppen ezeken a hasábokon írt Malonyai Péter nemrég az olasz kilencedosztályban szereplő AS Velascáról, amely vállaltan és tudatosan kidolgozott művészeti profiljával igyekszik színt vinni a monokróm modern futballvilágba. Nem véletlen az sem, hogy a humanista gondolkodású és kifinomult edzőről, az 1949-ben tragikusan elhunyt Egri-Erbstein Ernőről könyvet jegyző Dominic Bliss a Corinthian-Casuals FC egyik szellemi bástyája, akinek a személye kapcsolatot kínál az Egri-Erbstein-kupát kezdeményező magyarországi partnercsapattal, a Budapesti Atlétikai Klubbal is. Az 1900-ban alapított terézvárosi kis egyesület, amelyet valamikor zsidó kötődései miatt a szegény ember MTK-jaként is csúfoltak, néhány éve újjáalakult, és markáns törekvéseivel kísérletet tett az egykori amatőr szellem hiteles képviseletére. A pénztelenség sporttörténeti előzményei bizonyosan nem hiányoztak, a magyar futball hőskorában ugyanis, amikor a bujtatott fizetések jelensége már kezdett fertőzni a pályákon, a BAK-nak ezt a mottót választotta a sportlap viccrovata: „Ne keress ott, ahol nincs!”

Természetesen a magyarországi „komoly” jelmondatok is az amatőr sportszellem elemeit mutatták fel, gondoljunk csak a klubok közül az MTK-éra („Bátorság, buzgalom, barátság”), a Ferencvároséra („Erkölcs, erő, egyetértés”), az egykori Pécsi Atlétikai Clubéra („Épség, erő, erély, egyetértés”) vagy a Komáromi Football Clubéra („Kedv, kitartás, küzdelem”). Kevesen tudják, hogy a Ferencvárosi Torna Club címerében egymásnak döntött három E betű más egyesületeknél, sportszervezeteknél, sportszövetségeknél is felbukkant a századforduló időszakában, Takács Ferenc Sporthistóriában közölt 2003-as tanulmányában fényképes példákat is hoz a jelenségre, atlétikai versenyérmeken és a Budapesti (Budai) Torna Egyesület jelvényén mutatva meg az E, E, E-s vizuális megoldást. Az E (vagy É) jelenthetett az erkölcs, az erő és az egyetértés mellett épséget, egészséget, erőnlétet, egyesülést, egyenlőséget is, csupa olyan tulajdonságot, amelyből kihallatszanak az akkori amatőr korszak önkéntességen alapuló, testgyakorlást, közösségépítést, örömteli mozgást célzó szándékai. Bár nem illeszkedik az E-s sormintába, ide vehetjük a MAC Esterházy Miksa gróftól kölcsönzött latin mottóját is: „Pro patria est, ludere videmur”. A 19. századból fennmaradt útmutatás nyersfordítása így szól: „A hazát szolgálja az is, ha látszólag játszunk.”

Lám, lehet a tiszta játék is honvédelem.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!