Simán nyert Argentína a Copa América nyitómeccsén

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.21. 07:06
Kanada nem tudta megállítani a címvédő Messiéket (Fotó: Getty Images)
Argentin győzelemmel indult az Egyesült Államokban zajló Copa América, amelyen a címvédő 2–0-ra megverte Kanadát.

Az Atlantai Mercedes-Benz Stadiumban rendezett nyitómeccs első félideje meglepő módon igen kiélezetten alakult. Mindkét gárdának akadtak bőven helyzetei, amiket ugyan értékesíteni nem tudott egyik fél sem, de folyamatos nyomás alatt sikerült tartaniuk egymás kapuját. 

A második játékrészben aztán az argentin gárda hamar megmutatta a világbajnok formáját. Mindössze négy perccel a szünet után a Manchester City csatára, Julián Álvarez előnyhöz juttatta a címvédőt, amikor Mac Allister passza és egy kisebb igazítás után belőtte a labdát a bal alsóba. 

Ezt követően már nem is nagyon lehetett kérdés, Argentína szinte semmi teret nem adott az észak-amerikaiaknak és még rengeteg veszélyes helyzetrt alakított ki. A 79. percben éppen Messi előtt adódott egy óriási lehetőség, amikor az előre ívelt labdát egyedül vihette a kapusra, viszont ezt  nem sikerült gólra váltania. Néhány perccel később kijavította a hibáját az argentin klasszis és egy rendkívüli labdával szolgálta ki Lautaro Martínezt, aki már nem hibázott és góljával bebiztosította Argentína első sikerét az idei Copa Américán. 

COPA AMÉRICA, EGYESÜLT ÁLLAMOK
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Argentína–Kanada 2–0 (J. Álvarez 49., Lautaro Martínez 88.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik