A kopasz a sorsolásról – Bodnár Zalán publicisztikája

Hosszú éveken át Gianni Infantino rendkívül rokonszenves mellékszereplője volt a nemzetközi futballéletnek. Rendre akkor láthattuk, amikor a Bajnokok Ligája és egyéb UEFA-sorozatok sorsolásán feltűnt a képernyőn, és hallatlan profizmussal kevergette, majd bontogatta a golyókat az Európai Labdarúgó-szövetség főtitkáraként.

Tükörsima feje úgy csillogott az ezernyi lámpával megvilágított stúdióban, mint a golyók az üvegbúrában. Amikor Sepp Blatter FIFA-elnök bukása után váratlanul ő lett a FIFA első embere 2016-ban, a neve nem is nagyon volt ismerős senkinek, általában úgy reagáltak az emberek: „Ja, tudom, az a kopasz a sorsolásról!”

Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy bajom van a kopaszokkal, azonnal tiltakoznom kell: a kopaszokkal a világon semmi bajom, de vele igen. És természetesen nem azért, mert tar, hanem azért, mert módszeresen tönkreteszi a labdarúgást, holott FIFA-elnökként ezzel homlokegyenest ellenkező feladata volna. A brit FourFourTwo magazinban évekkel ezelőtt volt egy cikk, amely azt taglalta, hogyan veszítette el a futball az ártatlanságát 1974-ben, amikor Stanley Rous elbukta a FIFA-elnökválasztást a brazil Joao Havelange-zsal szemben. A cikk tézise szerint akkor vette kezdetét az új korszak, amelyben a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnél előtérbe került a politika, a pénz és a hatalom. Nos, mai szemmel már úgy tetszik, Havelange kispályás kismiska volt Infantinóhoz képest, aki nem csupán behódolt a globális nagytőkének, de cinikus nyíltsággal maga szolgáltatja ki imádott sportágunkat a játék szempontjából legkárosabb érdekeknek. Ha a Rous–Havelange váltás éles volt 1974-ben, Infantino 2016-os hatalomra kerülése maga a tragédia. És ma már erős a gyanú, hogy az a sok rossz, amit elődjének, Sepp Blatternek tulajdonítunk, valójában már az Infantinót hatalomra juttató érdekcsoportok számlájára írható, és Blatternek azért kellett buknia, mert a maga akkor már szerény eszközeivel késleltetni akarta azokat a folyamatokat, amelyeknek Infantino minden gátlás nélkül szabad folyást enged.

Írásom apropóját az adja, hogy Infantino Budapesten járt a Magyarország–San Marino vb-selejtezőn, és interjút adott lapunk főszerkesztőjének, Szöllősi Györgynek. Az interjú viszont egy olyan műfaj, amelyben az újságíró felteszi a kérdéseket, az interjúalany viszont azt mond, amit akar. Szöllősi György fel is vetette a legrázósabb témákat, így a Bosman-szabályt, a vb-létszámemelést, a kétévenkénti vb ötletét vagy a magyar szurkolókkal szemben alkalmazott kettős mércét és kollektív büntetést, de ahogy arra számítani lehetett egy „keep smiling” politikustól, egy született diplomatától, csak elkent válaszokat és jól ismert lózungokat kaptunk.

Még a Bosman-szabály és a játékosügynökök zsebébe korlátlanul és lényegében ellenőrizhetetlenül elfolyó pénzek kapcsán volt a legkonkrétabb a válasza. „Új ügynökszabályzatot készítünk, hiszen 2015 óta nem létezik ilyen, a régi már működésképtelen volt. Mindez segíthet megállítani nagy összegek ellenőrizhetetlen kiáramlását a rendszerből.” Bízunk benne, hogy tényleg dolgoznak ezen, és tényleg így is lesz. Azzal a mondatával viszont már nem értek egyet, miszerint „az időt nem tudjuk visszaforgatni, nem mehetünk vissza a Bosman-szabály előtti korszakba”. Visszamenni persze nem tudunk, de ki lehetne harcolni, hogy a sportra különleges szabályok vonatkozzanak, hiszen ez nagyon speciális terület, amelynél bizarr jelenségeket szül az Európai Unió munkavállalási elveinek alkalmazása. Ha valakinek, a FIFA elnökének volna ehhez kompetenciája és hatalmi súlya is. Sőt, szerintem FIFA-elnöki programja leghangsúlyosabb elemének kellene lennie a Bosman-szabály eltörléséért indított harc.

Ennél sokkal dühítőbb volt, amit a vb mezőnyének 48 csapatosra bővítéséről mondott: „Ha bevonjuk a kicsiket is a vébé vagy a klub-vb rendszerébe, megadjuk nekik az elvi lehetőséget a győzelemre. És a futball különleges, semelyik sportághoz sem hasonlítható varázsát éppen az adja, hogy időnként az esélytelen is legyőzheti az esélyest.” Ezzel három nagy probléma is van. Először is, a kicsiknek most is megvan az elvi lehetőségük a győzelemre, úgy hívják, vb-selejtező. Ha kivívják az indulás jogát, szerepelhetnek a tornán. Másrészt köszönjük szépen ezt az elvi lehetőséget, ami éppen olyan, mint amikor a rókát beengedik a tyúkólba, és azt mondják, elvi lehetősége a tyúknak is van a győzelemre. Harmadszor: bicskanyitogató, hogy miközben a vb-csapatok száma 32-ről 48-ra, tehát 16-tal nő a 2026-os világbajnokságra, az európai kvóta csupán 16-ra emelkedik 13-ról. Tehát mindössze a mezőny egyharmadát alkotják majd európai csapatok. Tekintve, hogy a legutóbbi vb-n a legjobb négy közé csak e kontinens válogatottjai jutottak, a legjobb nyolc közé pedig hat innen érkezett, vagy az, hogy a legutóbbi három vb-n kizárólag európai csapatok értek oda a dobogóra, ez az arány: vicc. Legyen kvóta, de akkor a futballhagyományok és a sikerek alapján, és legalább a vb-helyek háromnegyede Európának jusson. Persze tudjuk, honnan fúj a szél: az „egy ország egy szavazat” elve alapján a FIFA-elnökválasztásnál aránytalanul nagy szerepük van az afrikai és ázsiai voksoknak, amelyeket így lehet a legjobban megszerezni, ha elhalmozzuk ezeket a földrészeket világbajnoki kvótákkal. A mezőny bővítése önmagában is felhígulást eredményez, vagyis a minőségi szempontokat durván háttérbe szorítják a mennyiségi szempontok, a földrészi kvalifikációs rendszer azonban még tovább rontja a helyzetet e tekintetben. Több meccs egyenlő a több pénzzel, ez az egyetlen szellemi irányvonal húzódik meg az elképzelés mögött.

Azt is nehezen tudom megbocsátani Infantinónak, hogy elkötelezett híve annak, hogy a jövő évi katari vb az északi félteke szerinti télen legyen. Noha erről a döntés már a Blatter-éra legvégén megszületett, Infantino következetesen ragaszkodik hozzá, pedig a döntés alaposan rontja a torna élvezeti értékét. Sohasem volt még ilyen, hogy ne nyáron, fesztiválhangulatban legyen a világbajnokság, amikor óriáskivetítők előtt, sörözve, jó hangulatban lehet meccseket nézni, ünnepelni a főtéri szökőkútban, satöbbi. Most majd a radiátor mellett, forró teát szürcsölgetve… A szakmai szempontokat pedig besöprik a szőnyeg alá. Máskor a vb előtt hetekig együtt készülnek a válogatottak, edzőtáborba vonulnak, próbálnak összecsiszolódni a világ minden tájáról összeverbuvált sztárok, most viszont csupán egyetlen hét felkészülés lesz a november 21-én kezdődő tornára, és a döntő után egy héttel újra dübörögnek már a bajnokságok. Ugye el tudjuk képzelni, milyen állapotban lesznek azok a játékosok, akik a fináléig eljutnak, és a hét vb-meccset négy hét alatt végigjátsszák, majd ünneplés gyanánt nem elindulnak jól megérdemelt pihenésükre, hanem a győzelmi mámorban szinte már másnap edzésbe is állhatnak…

Ám mindezeknél is irritálóbb, ahogy a FIFA-elnök ragaszkodik új mániájához, a kétévenkénti vb-hez, holott azt szinte mindenki ellenzi. Az erre a kérdésre a Nemzeti Sportnak adott válaszát talán megnyugtatásnak szánta, azonban inkább rémisztő: „Európának nem érdeke a változás, csakhogy a FIFA a többi ország érdekeit is képviseli. Tágabbra kell nyitni a vébére kijutás lehetőségét nemcsak a létszámemeléssel, de a kétévenkénti rendezéssel is. Tárgyalunk, egyeztetünk, és végül meg fogunk egyezni.” Mintha azt mondaná: „Kuss, a lapok már le vannak osztva.”

Kevés dolog borzaszt el annyira a futball világában, mint a kétévenkénti vb gondolata, hiszen ezzel nem csupán a hagyományokat tipornák sárba, de sokat veszítene rangjából a torna. Épp attól mindenekfeletti az értéke, hogy ritkán van, és épp az adja a drámaiságát, hogy aki hibázik, négy évet kell várnia a javításra (ha egyáltalán lesz rá lehetősége). A világbajnokságon sűrűsödik egybe négy év drámája, de nyilván ezt képtelenek felfogni azok, akiket csak a pénzhajhászás vezényel.

Persze lehet, hogy Infantino semmiről sem tehet, és ő csak egy báb, akit madzagon rángatnak azok, akik hatalomra emelték. De ha az emberiség utolsó közös nagy illúzióját, a labdarúgó-világbajnokságot is tönkreteszik, a futballgyilkosok emberiség ellen elkövetett bűneinek „nürnbergi” tárgyalásán én biztosan tanúskodni fogok Gianni Infantino ellen, és nem fogom elfogadni azt az érvet, hogy parancsra tette.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!