Németország: már Münchenben a korábbi fradista

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.16. 15:03
A Bild úgy tudja, hogy a Ferencvárostól távozó és a Nemzeti Sport Online értesülése szerint az 1860 Münchenbe tartó brazil támadó, Leonardo már kedden a bajor fővárosban tartózkodott. Ricardo Moniz, a „hatvanasok” vezetőedzője is megszólalt az ügyben.

Bár a nemrégiben kinevezett holland tréner egyelőre nem jelentette be Leonardo szerződtetését, azt nem titkolta, hogy a Salzburg és a Ferencváros után szívesen dolgozna újra együtt a brazil támadóval.

„Képes lekötni a védőket és ezzel helyet teremteni a többieknek. Csatárként, szélsőként, valamint irányítóként is jó teljesítményt nyújt, és a felkészülési mérkőzéseken látható volt, hogy ezeken a posztokon nem ártana az erősítés" – fogalmazott Moniz a Bild szerint, majd a felvetésre, hogy 31 évesen Leonardo nem túl öreg-e a Bundesliga 2-es szerepléshez, nevetve így reagált.

„Ez nem hátrány. Az én edzésmódszereimmel negyvenéves koráig jó kondiban marad. Emlékezzenek csak Zé Robertóra! Harmincnyolc (valójában harminchat – A szerk.) éves volt, amikor Hamburgban együtt dolgoztunk, és lám, lassan negyven, s még mindig futballozik."

Leonardo szerződtetéséről a Király Gábort is foglalkoztató 1860 München egyelőre nem tett közzé hivatalos közleményt, a brazil futballista viszont szerda este az egyik közösségi portálra Münchenből jelentkezett be. Bejegyzésében ismét köszönetet mondott a Ferencváros szurkolóinak, megígérte, hogy egy nap visszatér Magyarországra, de most várja az új otthona – vélhetően a bajor város.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik