Werder: „Nagyon szeretem őt” – az edző Kleinheislerről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.23. 09:42
null
Kleinheisler László edzésben (Fotó: radiobremen.de)
A vasárnapi Schalke–Werder Bremen bajnoki előtt a német sajtó a brémaiak kapcsán azzal foglalkozik, milyen szerepet kaphatnak első bajnokijukon az új igazolások, a Chelsea-től kölcsönbe érkező szenegáli Papy Djilobodji és a Videotontól szerződtetett Kleinheisler László.

 

Általános vélemény, hogy a Werder téli szerzeményei közül a belső védő Djilobodjinak nagyobb esélye van arra, hogy kezdőként kapjon szerepet a Schalke ellen, mint Kleinheislernnek. Már csak azért is, mert a csapat spanyol belső védője, Alejandro Gálvez sérüléssel bajlódik.

„Nem azért hoztuk, hogy a kispadon üljön, a lehető leghamarabb szeretnénk őt játszatni” – fogalmazott Viktor Szkripnik Djilobodjival kapcsolatban.

A szakember reméli, hogy a szenegáli hátvéd ugyanolyan gyorsan beépül majd a csapatba, mint tette azt a dán védő, Jannik Vestergaard, aki 2015 januárjában érkezett Brémába, és nem sokkal később már alapembernek számított.

A szakember Kleinheisler Lászlóról is nyilatkozott. Nagyon jó véleménnyel van a magyar válogatott futballistáról, ám azt sejtette és a német sajtó is arra utal több cikkben, hogy ő a Schalke ellen még nem lesz kezdő, a kispadon foglalhat helyet, mert az erőnléte nem tökéletes. (Erről Kleinheisler is beszélt a héten a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban, mint fogalmazott, ősszel a Videotonban nem kapott megfelelő meccsterhelést, ezért most nagyjából hetven percet bírna erővel, de ezen rövid időn belül változtatni tud.)

„Nagyon szeretem őt. Az a fajta futballista, aki direkt keresi a párharcokat. Ilyen típusú játékosokra van szükségünk” – fogalmazott a magyar támadó középpályásról a Werder vezetőedzője.

Szkripnik azt is elmondta, nem aggódik amiatt, hogy jelenleg csak a 16. helyen állnak a Bundesligában (ha így maradna, osztályozót kellene játszaniuk a bennmaradásért):

„Aggódni ráérünk akkor, ha az utolsó, 34. fordulóig sem változik a pozíciónk. Nehéz a helyzetünk de optimisták vagyunk.”

A Werdernek amúgy ugyanannyi pontja van, mint a már biztosan bennmaradást érő, 15. helyen álló Stuttgartnak, és csak két pont a hátránya Huszti Szabolcs új csapatával, a 14. Frankfurttal szemben. A VfB Kölnben, az Eintracht otthon, a Wolfsburg ellen kezdi a tavaszi szezont.

BUNDESLIGA
18. FORDULÓ
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK

Hamburg–Bayern München 1–2 (Xabi Alonso 53. – öngól , ill. Lewandowski 37., 61., – az elsőt 11-esből)
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
15.30: Köln–VfB Stuttgart
15.30: Hannover–Darmstadt
15.30: Hertha–Augsburg
15.30: Hoffenheim–Bayer Leverkusen (Tv: Eurosport2)
15.30: Ingolstadt–Mainz
18.30: Mönchengladbach–Dortmund (Tv: Eurosport2)
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
15.30: Eintracht Frankfurt–Wolfsburg (Tv: Eurosport2)
17.30: Schalke–Werder Bremen (Tv: Eurosport2)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 18 16 1 1 48–9 +39 49
2. Borussia Dortmund 17 12 2 3 47–23 +24 38
3. Hertha 17 10 2 5 26–18 +8 32
4. Mönchengladbach 17 9 2 6 34–30 +4 29
5. Bayer Leverkusen 17 8 3 6 25–20 +5 27
6. Schalke 17 8 3 6 23–23 0 27
7. Wolfsburg 17 7 5 5 26–21 +5 26
8. Mainz 17 7 3 7 23–23 0 24
9. 1. FC Köln 17 6 6 5 18–21 –3 24
10. Hamburg 18 6 4 8 20–25 –5 22
11. Ingolstadt 17 5 5 7 11–18 –7 20
12. Augsburg 17 5 4 8 21–26 –5 19
13. Darmstadt 17 4 6 7 17–26 –9 18
14. Eintracht Frankfurt 17 4 5 8 21–28 –7 17
15. VfB Stuttgart 17 4 3 10 22–37 –15 15
16. Werder Bremen 17 4 3 10 17–32 –15 15
17. Hannover 17 4 2 11 18–29 –11 14
18. Hoffenheim 17 2 7 8 17–25 –8 13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik