Angol Bundesliga – Moncz Attila publicisztikája

Máig előttem van, amint 2000. június 17-én observer jeggyel ülök a charleroi-i stadion utolsó sora mögötti betonszegélyen, és nézem az angol–német futball Eb-csoportmeccset. Az emlékeimben meglevő több mint három évtized alatt talán az azon a tornán látott Nationalelf volt a legkilátástalanabb, pedig előtte-utána is volt néhány gyengébb kiadású. Elég, ha csak a Máris szomszéd kinézetű, egyébként bolgár Lecskov által kiejtett 1994-es vb-csapatra vagy a tavaly Oroszországot megjáró, és ott Dél-Korea ellen végképp fejre álló tizenegyre gondolok. Na de az utolsó előttiként befejezett Eb, benne az – egyébként szintén kieső – Angliától elszenvedett vereséggel mindent visz. A németek akkor érezték úgy, hogy rendbe kell rakniuk labdarúgásuk hátországát (összességében végül 16 évig nem nyertek semmit utánpótlásszinten!), átalakították a képzési rendszert, ami annyira sikeres volt, hogy 2009-ben néhány hétig minden korosztályban (U17, U19, U21) ők voltak a kontinensbajnokok (az U19-es csapat 2008-ban győzött), aztán 2014-ben megnyerték a felnőttek világbajnokságát. A 2008–2009-ben csúcsra érők közül Manuel Neuer, Jérome Boateng, Mats Hummels, Benedikt Höwedes, Sami Khedira, Mesut Özil (mind U21), Ron-Robert Zieler (U19), Shkodran Mustafi és Mario Götze (mindkettő U17) is tagja volt a világbajnok gárda keretének.

Ha a németeknek ment, akkor nekünk is menni fog, gondolhatták az angolok, és 2012-ben ők is belevágtak a reformba. Létrehozták az úgynevezett Elite Player Performance Plant, amelynek keretében nagy hangsúlyt fektettek az edzőképzésre, a részletes adatfeldolgozásra és -elemzésre, a fiatalok versenyeztetésére és az átigazolási szabályok (fix lelépési díj, minden klub igazolhat az ország bármelyik tájáról, nem csupán 90 percen belül elérhető körzetből) egységesítésére. Az U19-es válogatott ezt követően 2017-ben Európa-bajnok lett, az U17-es és az U20-as gárda jelenleg vb-címvédő, míg a legutóbbi négy U19-es Bajnokok Ligája-döntőből háromban volt angol csapat, és a Chelsea kettőt meg is nyert ezek közül. Azt nem tudom megmondani, hogy a németekhez hasonlóan Anglia is világbajnok lesz-e a nagyok között Katarban vagy Észak-Amerikában, de azt igen, hogy ha így lesz, akkor megint csak hálás lehet a németeknek.

Merthogy egyelőre úgy tetszik, Németország, illetve a Bundesliga lehet a „világbajnokjelölt” angol fiatalok első számú felvevőpiaca. Korábban egyáltalán nem volt divat angol futballistákat szerepeltetni a Bundesligában, 2017 nyaráig összesen hét angol játékos fordult meg ott – jelenleg egyszerre hatnak van szerződése, úgy, hogy egyikük sem idősebb 21 évnél (Chima Okoroji is a hatosba tartozik, még akkor is, ha ő Németországban nevelkedett). És talán már most össze lehetne rakni egy csapatot azon fiatalokból, akiket a következő idényre hoztak kapcsolatba Bundesliga-együttesekkel.

„A német bajnokságot az teszi különlegessé és vonzóvá, hogy ott hisznek és bíznak benned, még akkor is, ha olyan fiatal vagy, mint én, hiszen arrafelé nem vesznek külföldről játékost úgy, hogy ne győződnének meg a képességeiről” – említette meg az elsőre kissé furcsa vándorlási irány egyik fő okát Jadon Sancho, a Dortmund 18 éves zsenije. A két évvel ezelőtti U17-es Eb aranylabdása az angol beáramlás „kirakatembere”, a listavezető Dortmundban a szezon során 21 bajnokin 7 gól és 12 gólpassz a mérlege, már angol válogatott, és a Manchester United a nyáron készül lerakni érte másfél évvel ezelőtti nyolcmillió eurós vételárának a tízszeresét. Tippem szerint a BVB legfeljebb akkor gyengül el az ajánlat láttán, ha közben a Manchester Citytől ennél sokkal olcsóbban meg tudja szerezni az U17-es világbajnokság aranylabdását, Phil Fodent.

A London egyik keményebb negyedéből, Kenningtonból érkező Sancho sokakhoz hasonlóan kitörési lehetőséget lát a Bundesligában: „Mindannyian a családunknak akarunk segíteni, és olyan játékosok szeretnénk lenni, akikre büszkék lehetnek a szüleik. Nem volt egyszerű Németországba jönni. Főleg a nyelvtudás miatt aggódtam. De szerencsére az angollal azonnal boldogultam, így gyorsan beilleszkedtem.”

A kiugrási lehetőség adva van egy olyan bajnokságban, ahol a vezetőedzők közül sokan (így Dárdai Pál, Julian Nagelsmann, Florian Kohfeldt, Christian Streich vagy Domenico Tedesco) korábban az utánpótlással foglalkoztak. Ők könnyebben nyúlnak a fiatalokhoz, példa erre, hogy 2018 októberében 65 olyan, legfeljebb 21 éves labdarúgó volt a Bundesliga-csapatok keretében, aki legalább tíz bajnoki meccsen szerepelt, míg a Premier League-ben ennek a felét tudták felmutatni. Még rosszabb a helyzet, ha az angol élvonalban a legfeljebb 21 esztendőseknek juttatott játékidőt nézzük: egy svájci intézet szerint ez a Premier League-ben az összjátékidő 5.3 százaléka, ami a legkevesebb a top 5 bajnokságban. Jellemző, hogy amikor Jadon Sancho szeptemberben Bruges-ben lejátszotta első BL-meccsét, Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya Mason Mountot (Derby), míg segédje, Steve Holland Jack Grealisht (Aston Villa) figyelte meg Angliában – másodosztályú bajnokin, mert nekik csak az jutott.

„Németországban folyamatosan megpróbálják az első csapatba emelni a fiatalokat. Angliában nagyobb a nyomás az edzőkön, és sok tréner a nagyobb anyagi lehetőségek miatt úgy dönt, inkább kész futballistát vesz” – jelentette ki James Lippett játékosügynök, akihez olykor egyszerre 12 Bundesliga-csapattól is futnak be fiatalokkal kapcsolatos kérések. Aztán mennek a nem ritkán pozitív válaszok, mert Sancho vagy az első fecskeként az előző szezonban fél év alatt Lipcsében nagyot alkotó (11 meccs, 5 gól, 4 gólpassz) Ademola Lookman példája inspiráló. Az meg főleg, hogy Németországban nem ordítják le a fejüket az első rontás után. „Hibázhatsz, és a szurkolók akkor is mögötted állnak, mert megértik, hogy ez az üzlet része. Ezt például Jonathan Tah-n lehet észrevenni, aki pályája elején nem mindig nézett ki jól, manapság viszont a liga legjobb belső védőihez tartozik” – magyarázta Kevin Danso, aki szintén Angliából (csak osztrák állampolgárként) igazolt a Bundesligába, az Augsburghoz.

Okorojit leszámítva a most a Bundesligában szereplő Sancho, Reiss Nelson, Reece Oxford, Emile Smith Rowe, Keanan Bennetts angol ötös mindegyike korosztályos válogatott, többségük érmes is. Ilyenkor tudok főképp igazat adni annak a francia sportigazgatónak, aki a The Independent című lapnak így nyilatkozott: „Képtelenek vagyunk elhinni, hogy egy-egy angol csapatban mennyi kihasználatlan tehetség rejlik. Csak éppen nálunk az évek nem számítanak, kizárólag a minőség szintje. Az angol klubok a legkisebb tiszteletet adják meg azoknak a játékosoknak, akiket évekig fejlesztettek.”
Ráadásul úgy, hogy most ők vannak versenyelőnyben. Amíg a németek az univerzális futballisták "megalkotásával" kerültek a világ elé, addig az angolok az egyéni képességekre, a csapatot segítő egy-egyezésekre és a mentális erőre építve. Nem véletlen, hogy a németek már javában dolgoznak saját rendszerük újragondolásán, hiszen 2009 óta korosztályos szinten csak két Eb-arany jutott nekik, a felnőttek meg lebőgtek a tavalyi vb-n.

Mindkét nemzet a rá nem jellemző tulajdonságokból (mert mikor volt tökéletes passzológépezet a Nationalelf és mikor volt mentálisan erős a Three Lions?!) kovácsolt tőkét – és ezen érdemes felénk is elgondolkozni. A magyaros stílus valós tartalom nélküli felemlegetésétől lassan a maradék hajam is kihullik, nem beszélve a türelmetlenségről. Korosztályos szinten a német koncepció nyolc-kilenc, az angol öt-hat esztendő után hozott eredményt, míg a felnőtteknél egy évtizednél is több kell ehhez. Mi csak a tízes években legalább háromszor váltottunk koncepciót.