Dortmund: az U17-es csapatban villog a 12 éves tehetség

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.15. 18:36
null
Youssoufa Moukoko már gyerekként begyűjtött jó néhány trófeát
Sokan a német, illetve dortmundi futball új ékkövét látják Youssoufa Moukokóban, aki 12 évesen a Borussia U17-es csapatában játszik. A kameruni születésű támadó múlt vasárnap két gólt szerzett a nála 3-5 évvel idősebbek között.

Youssoufa Moukoko a papírjai szerint 2004. november 20-án született Kamerunban. A St. Paulitól került 2016-ban a Dortmundhoz, amelynek U15-ös csapatában az előző szezonban 21 mérkőzésen 33 gólt szerzett. Ezek után a mostani idényben már az U17-es bajnokságban számítanak rá, a múlt hétvégén két góllal vette ki a részét az Unterrath elleni 3–0-s győzelmükből. Előbb az ellenfél térfelén kapott labdát, amelyet átemelt egy védőn, majd betört a büntetőterületre, és a kapuba lőtt. Másodszor a saját maga által kiharcolt tizenegyesből volt eredményes.




Ahogy az ilyenkor afrikai származású tehetségeknél lenni szokott, az U15-ös német válogatott játékos életkorát is megkérdőjelezték. Az apja, Joseph szerint azonban nincs miért kételkedni az adataiban.

„A születése után egyből regisztráltattam a yaoundéi (Kamerun fővárosa) német nagykövetségen. A fiú nem is lehet ennél idősebb, hiszen az édesanyja, Marie is csak huszonnyolc éves” – nyilatkozta még áprilisban a Borussia Dortmund hivatalos honlapjának az apuka, aki a kilencvenes évek eleje óta Németországban él.

Legfrissebb hírek

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
5 órája

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
12 órája

Kilencből nyolc: közel volt a Bundesliga-rekord, de a Freiburg meccse közbeszólt

Német labdarúgás
Tegnap, 13:46

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19

A Bayern München kihasználta a Stuttgart hibáit, és tovább növelte előnyét

Német labdarúgás
2025.02.28. 22:32

„Úgy látok biciklis embereket a városban, hogy Karcag-sállal a nyakukban tekernek”

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 21:51

Videó: az Aston Villa cserekapusa miatt majdnem elmaradt a gyerekek tizenegyesrúgó-versenye

Angol labdarúgás
2025.02.26. 14:40

C. Ronaldo fejesével és Mané tizenegyesével nyert az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2025.02.25. 20:15
Ezek is érdekelhetik