A kaszárnyák hemzsegtek a játékosoktól

„A magyar futballsport a derék harcosok tízezreit küldte a harcmezőre. Nem volt egyetlen egyesületünk sem, amelynek ne akadt volna harctéri és általában háborús szolgálatot teljesítő tagja, és nem volt egyetlen klub sem, amelynek sorait meg nem tizedelte volna a háború. A magyar sport háborús hőseinek a sorában talán a legnagyobb számmal futballistákat találunk, nem mintha a többi sportág nem áldozott volna eleget a haza oltárára, hanem mert a futballsport volt a magyar sport legnagyobb rezervoárja, ahonnan a hadvezetőség hadseregünknek egyre ritkuló sorait kiegészíthette” – áll a Földessy János dr. által szerkesztett A magyar futball és a Magyar Labdarúgók Szövetsége című alapvetésben, amely még megtippelni sem tudta, hogy hányan vonultak be, hányan kerültek ki a harctérre, hányan sebesültek meg, hányan estek fogságba és hányan estek vagy tűntek el.

Utóbbi kijelentés mindazonáltal nem igaz, Földessy ugyanis közli a magyar labdarúgás első világháborús veszteséglistáját, az elesett hősök névsorát – ám aligha a teljes névsort. (A 8 Órai Újság 1931. április 5-i számában megjelent, Gerhárd Lajos által készített összeállítás szinte szóról szóra ugyanez a lista, csaknem 250 budapesti névvel.) A Sporthírlap 1914 és 1918 közötti háborús számait végiglapozva bizton állíthatjuk: a lajstrom jóval hosszabb, mint a Földessy-féle névsor.

Mégis mennyivel? Mégis mekkora?

Ez az, amit nem tudunk. Mint ahogy más ehhez kapcsolódó adattal sem szolgálhatunk több mint száz évvel az események után. Annak ellenére, hogy az MLSZ már 1914 decemberében megpróbált statisztikát készíteni „a hadba vonult footballistákról”, amennyiben „átírt tagegyesületeihez, hogy sürgősen küldjék be hadba vonult tagjaiknak a névsorát”. Aztán a kérést a következő években is megismételte, ám néhány kivételtől eltekintve süket fülekre talált… (Bezzeg a németek – még ha tornáról is van szó. Mint a Sporthírlap 1915 végén megírta: „A német tornászszövetség hivatalos kimutatása szerint 800 000 tornász teljesít katonai szolgálatot, a kik közül 630 000 a harctéren van.”)

A Sporthírlap a háború kirobbanása utáni első számában (augusztus 3.) Fegyverben címmel közöl vezércikket, ebben „a magyar vitézség gyönyörű föllobbanásának” nevezi, hogy „hadba vonul Magyarország törzse és virága, a férfi és az ifjú”. Patetikus hangvételű bekezdések után jön a mozgósításkor „bevonult sportsmanek névsora”; összesen 109 labdarúgó és futballvezető, valamint további csaknem 100 sportoló, sportvezető és -hírlapíró neve szerepel az összeállításban. Gillemot Ferenc, Froncz Döme, Komjádi Béla, Manno Miltiades és Weisz Richárd is angyalbőrbe bújt.

A lista több mint hiányos, ha a Magyarország 1914. július 29-i tudósításából indulunk ki: „A Labdarúgó-szövetség és a hadiállapot. A mozgósítás úgyszólván megtizedeli az egyes csapatokat és különösképpen a »nagy« egyletek csapatait. Az FTC, a BTC, a MAC, az MTK és a BAK úgyszólván valamennyi játékosa bevonult a csapattestekhez. A BTC ismertebb játékosai közül a következők cserélik fel a football-cipőt a bakanccsal: Bihary, Kőszegi I, Szendrő, Rauchmaul, Dobó, Késmárky, Mészáros, Saly, Kovács. Bevonultak még: (FTC-ből) Rumbold, Payer, Kiss, Weinber, Weisz; (MTK-ból) Révész, Bíró, Hlavay, Szántó, Csüdör, Taussig. Az MLSZ tisztikara is megritkul. Kedden és szerdán az MLSZ következő szerepvivői jelentkeznek katonai szolgálattételre: Lázár, Grünwald, Minder, Tibor, Maleczki, Baján, Havas, Langfelder, Vámos; az MLSZ irodája is két értékes hivatalnokot kénytelen nélkülözni: Tettl Gusztávot, aki, mint tartalékos hadnagy vonult be a gyulai honvéd gyalogezredhez, és a vidéki ügyek nyilvántartóját, Minder Károlyt, akit, orvosnövendék lévén, a budapesti egészségügyi csapathoz hívtak be szolgálattételre. Az Államvasutak igazgatóságának értesítéséhez képest az MLSZ nyomban intézkedni fog a díjmérkőzések korlátozása tekintetében. Valószínűleg határozni fognak a csütörtöki tanácsülésen a barátságos, de nyilvános jellegű mérkőzések megtartására vonatkozólag.”

A tekintélyes Pesti Napló szubjektív helyzetjelentése A football és a háború címmel augusztus 2-áról: „Nem aktuális most már a sport. Azok, akik művelték – majdnem mindannyian –, football-cipő helyett bakancsot vagy csizmát viselnek, és a dressz helyett mundér feszül a vállaikon. A két nagy football-pályán, az Üllői-útin és a Hungária-útin azonban nagyobb a harci zaj, mint valaha. De ez egyszer nem a közönség biztatásától. Az Üllői-úti pályát a katonai automobilok részére, a Hungária-útit pedig a tüzérek foglalták le ágyúknak. Civil footballista alig van már Budapesten. Az első osztályú csapatoknak a közönség által is ismert játékosai mind bevonultak már. A kaszárnyák hemzsegnek a játékosoktól. Minden ezredben két-három csapatra való játékos van együtt – békés egyetértésben. A bevonult footballisták képviselik a humort és az elpusztíthatatlan jókedvet.

Az egyik budai kaszárnyából tegnapelőtt beállított egy frissen öltözött tartalékos hadfi, és a MAC intézőjét kereste, aki ez idő szerint már szintén mundérban szolgálja a hazát. A csukaszürke ruhás tartalékos katonás rövidséggel előadta, hogy labdát kér, labdáért jött. A kérést követő csodálkozás ugyancsak helyénvaló volt. Minek most football, amikor srapnelekkel labdázunk? Footballista barátunk azonban a világ legtermészetesebb hangján előadta, hogy megállapodtak a 2-ik zászlóalj legénységével, hogy Nisben footballozni fognak. Természetesen kapott labdát, amelyből a levegőt rögtön kieresztette. Batyujában viszi Nisig. Odáig meg sem áll. Ott már lesz idő footballozni. Ilyen a vérbeli footballista. Mit neki a háború, csak labda is legyen hozzá.

A footballisták nagy kedvvel mennek a háború színterére. A klubok rendesen búcsúvacsorát adnak hadba vonuló tagjaik tiszteletére. Ilyenkor ugyancsak fogadkoznak a hadfiak, hogy ki ennyi, ki annyi rácot vág agyon. Ha az ígéretet mind beliferálják, akkor a rácok harmadik generációja is előre ki lesz pusztítva. Várjuk is, hogy a zöld gyepen lefolyt nagy football-csatákban izmosra nőtt fiaink értékesíteni fogják a sportban szerzett kvalitásaikat, és dicsőséget, nevet szereznek a magyar footballistáknak.”

A Sporthírlap arról számolt be augusztus 10-én, hogy az MLSZ immár teljes irodaszemélyzetét mozgósították, egyedül Farkas István irodaigazgató, meg Radványi tisztviselő maradt itthon. „Ők végzik el a 21 000 játékos kartotekjének a rendezését. Remélik, hogy a munkával augusztus második felére elkészülnek.”

Jellemző, hogy a hivatalban lévő szövetségi kapitány sem kerülhette el a frontszolgálatot. A játékvezetőként is ténykedő Herczog Ede az egyik hadtápzászlóalj hadnagyaként szolgált a déli fronton, és mivel 1915 elején is ott tartózkodott, az MLSZ tanácsa ideiglenesen Minder Frigyes pénztárost, korábbi szövetségi kapitányt bízta meg a helyettesítésével. Minder 1915-ben négy mérkőzésen állt a válogatott élén, majd 1916-tól újfent Herczog töltötte be a szövetségi kapitányi tisztet. Herczog időközben visszatért a harctérről, majd újból a frontra távozott – az 1918 tavaszán tartott MLSZ-közgyűlésen már nem erősítették meg pozíciójában (háznagy lett), hanem Fehéry Ákost választották meg kapitánynak. A Kereskedelemügyi M. Kir. Minisztérium fennhatósága alatt álló Postautalványok Központi Leszámoló Hivatalában dolgozó Minder viszont megúszta a frontszolgálatot, postatisztviselőként szolgált a hadseregben.

Ha a korabeli lapokat – elsősorban a Sporthírlapot – forrásul véve meg kellene becsülnünk, hogy Budapestről és környékéről hány labdarúgó, futballvezető, játékvezető teljesített katonai szolgálatot az első világháború idején, úgy tippelnénk: a 80-90 százalékuk bevonult. Aki élt és mozgott, besorozták, folyamatosan felülvizsgálták az alkalmatlanokat, ezért csak nagyon kevesen kerülték el, hogy egyenruhát öltsenek.

De a többség eleinte nem is akarta elkerülni: a korszellemnek megfelelően örömmel álltak katonának, mikor kitört a háború, sokan önként jelentkeztek szolgálatra.