Ha megtaláltam a nagy ő-t, nem hagyom elmenni

Ha minden sármodat, humorodat és pénzedet bevetve, kreatív randiprogramokat szervezve, hol úriemberként, hol a nők által kimondva-kimondatlanul vágyott megjavítani való köcsögként viselkedve leveszed a lábáról Palvin Barbit; eléred, hogy csak téged akarjon, veled aludjon el éjszakánként, te hozd neki ágyba a reggelit, a hosszú téli havas estéken hozzád bújjon, miközben filmet néztek, bemutasson a szüleinek, veled tervezze a nyári pihenést – tehát amikor már úgy érzed, ennél jobban nem mehetne köztetek a dolog, akkor meg sem fordul a fejedben, hogy szakíts vele. 1997-ben hasonló forgatókönyv szerint alakult a szerelmi történet az FC Barcelona és a világ akkori legjobb játékosa, Ronaldo között, mégis megesett az, amit ép ésszel 18 évvel ezelőtt se nagyon tudtunk felfogni: a Barca elengedte a Fenomént. A papíron szeptember 22-én („igazából” 18-án) 39. születésnapját ünneplő brazil csoda tiszteletére utánajártunk a miértnek.

A kilencvenes évek derekán a 20-21 éves Ronaldo miatt bújtuk az újságokat, tekergettük megfelelő irányba a parabolát, és vadásztuk az összefoglalókat, hogy legalább néhány másodpercre elcsípjük, ahogy az ellenfelek között dzsanázik tetszése szerint – nem kellett hozzá semmilyen szintű edzői licenc, hogy megállapítsuk, ilyen futballista százévente egyszer születik és hónapok kérdése csupán, mikor tesz Aranylabdát a vitrinjébe. Felmérhetetlen potenciállal rendelkezett, simán benne volt, hogy hosszú évekig uralja majd a futballvilágot.

És ezt, az első szezonjában 37 bajnokin 34 gólt szerzett játékost eladta a Barcelona 1997 nyarán.

Nem állítjuk, hogy retardáltak foglaltak volna helyet a katalán klub vezetői székeiben, mert tisztában voltak vele, hogy olyan kincset őriznek, amiért Maci Laci és Bubu azonnal riasztaná Egervint, Leopoldot, Foxi Maxit, Smith vadőrt meg a többieket egy jó kis expedícióra. Josip Lluís Nunez, az egyesület akkori elnöke látva az első idényében spanyol gólkirály és KEK-győztes Fenomén körüli világméretű hisztit, gyorsan ki is jelentette: „Pályafutása végéig nálunk marad.” Nem maradt.

Igen, bal oldalt az ott Verebes József

Ronaldónak egyszerre négy (!) ügynöke szívta a vérét. Ők kopogtattak be Nunezhez ’97 márciusában – ekkor már triviális volt, hogy korszakos futballzseninek tapsol hétről-hétre a Camp Nou népe –, hogy legyen szíves meghosszabbítani a szerződését jobb kondíciókat kínálva aranylasztit tojó védencüknek, különben…Különben viszik máshová tojni. Nunez gondolkodási időt kért a szezon végéig.

A máshová egészen pontosan Milánót jelentette. Ott egy végtelenített hitelkártyával bíró, viszonylag frissen (2 éve) klubelnökké lett olajmilliárdos megneszelte a háttérben zajló bizonytalankodást. Massimo Moratti felvette a kapcsolatot Ronnie ügynökeivel és tudatta velük: kifizeti a szerződésében szereplő kivásárlási árat. A négy pénzhajhásznak persze nem kellett kétszer mondani, hogy elősegítsék a világrekordot jelenthető transzfert, elvégre jutalékokból éltek.

1997. április 13-án Atlético Madrid-Barcelona bajnokit játszottak a Vicente Calderónban, ahol az 5-2-es vendéggyőzelmet Ronaldo mesterhármasának köszönhetően szállították a katalánok. A varázslatosan játszó brazil srácba ebben a pillanatban szerelmesedett bele az Inter elnöke és ekkor jött rá, hogy ha édesapja nyomdokain akar haladni, a világ legjobbját kell a csapatához csábítania. Moratti még aznap este felvette a telefont és tárcsázta az ügynökök számát.

Igen, jobb oldalt az ott Aranyos Imre

Igen ám, de közben mások fülébe is eljutott a Ronaldo és a Barcelona közötti tárgyalás-megakadások híre, konkrétan a skót Rangers (!), a francia Paris SG és az olasz Lazio jelezte, beszállna a csodagyerekért vívott harcba. Az első két klub nem lehetett ellenfele az Internek, mert hát aligha jelentett volna kihívást Ronaldónak a hűvös, esős skóciai vidék, ahol vasárnaponként seggre ülteti a sárban a St. Mirren védőit, a Sergio Cragnotti pénzével telepumpált római kékektől viszont lehetett tartani. A 48 milliárd lírás (akkori árfolyamon 26.7 millió dolláros) kivásárlási árat kész lett volna kicsengetni a tésztákból meggazdagodott római presidente is, bár a Barcelona érthető módon közleményben tudatta, nem kívánja értékesíteni koronagyémántját.

Moratti májusban vette fel a kapcsolatot Nunezzel. Közölte vele, hogy átutalja a szerződésben előírt összeget, amire a katalán elöljáró továbbra is elutasítóan reagált. Rendben, mondta Moratti, ha a jó szóból nem értesz, szépöcsém, akkor bíróság elé cibállak. Miközben Ronaldo a Copa Americán parádézott, a háttérben egymásnak estek a két klub jogászai. A Barca fizetésemelést ajánlott Ronnie-nak, de már későn, mert az Inter korábban jóval több zsozsót ígért neki (és az ügynökeinek, akik nyilván telebeszélték a tinédzserkort épphogy maga mögött hagyó fiatalember fejét a váltás anyagi előnyeiről…).

Nem, nincs három keze

A bizonyos kivásárlási záradékon vitatkoztak a felek elsősorban, mert nem volt egyértelmű, hogy az érvényes-e külföldre, de kiderült továbbá az is, hogy a szerződés tartalmazza: Ronaldónak áldását kell adnia a transzferre, ha valamelyik klub leteszi érte a konkrét összeget. Amely lóvét a Barcelona megpróbált majdnem a duplájára emelni, mert alighanem verték a fejüket a falba a PSV-ből 1996-ban igazolt kölyök kontraktusában rögzített relatíve alacsony lelépési díj miatt. Az ügy végül odáig fajult, hogy a FIFA kénytelen volt beavatkozni – a 40 oldalnyi dokumentumok egészen Sepp Blatter íróasztaláig repültek (kétoldalasan!!)

Amíg a felek saját igazukat bizonygatták (a Barcelonának – érthetően – az sem igazán jött be, hogy az Inter először a játékos ügynökeinél puhatolózott annak munkaadója helyett), addig Milánóban zajlottak az események. Hivatalossá vált az angol edző, Roy Hodgson menesztése, illetve egy viszonylag ismeretlen uruguayi balszélső, Alvaro Recoba leigazolása. Újdonsült gondot jelentett a klubnak a Bosman-szabály alkalmazása az EU-n kívüli játékosokkal kapcsolatban, hiszen például a brazil Zé Élias megszerzésével lassan betelt az ide vonatkozó keret. Recoba azt állította, hamarosan spanyol útlevelet kap (ajajaj…), a nigériai Nwankwo Kanunak pedig holland papírokat próbáltak intézni.

A telenovella főszereplője is megszólalt természetesen a Copa America küzdelmei alatt és a híreket követő interesek örömére kijelentette, hogy mostantól a nerazzurri játékosának tekinti magát. Dr. Piero Volpi csapatorvos asszisztenciájával együtt még a dél-amerikai kontinenstorna idején a helyszínre utazott, hogy elvégezze leendő paciensén a szokásos vizsgálatokat. A FIFA rövid procedúrát ígért, s be is tartotta: annak befejeztével Blatter főtitkár megnyugtatta az Intert, mondván ők semmilyen szabálytalanságot nem követtek el. Erre az ideiglenes áldásra alapozva 1997. július 20-án Milánóban bejelentették az átigazolás tényét. A kék-feketék ajánlatát időközben elfogadó Ronaldo öt nappal később érkezett meg a Lombard fővárosba, ugyan a FIFA csak hat nap elteltével, július 31-én mondta ki a hivatalos ítéletet, melynek értelmében Ronaldo Luis Nazario de Lima az Internazionale játékosa a szerződésben szereplő kivásárlási összegért (26.7 millió dollár, akkori világcsúcs).

„Hónapok óta erre a napra vártam, nagyon mennék már” – mondta Ronaldo Olaszországba indulása előtt. Július 25-én szállt le a gépe Malpensán, vele tartott édesanyja, Sonia, atombombázó menyasszonya, a futballista, tévés személyiség és modell Susana Werner (alias Ronaldinha), valamint egyik képviselője a 74-ből, Alexandre Martins. Az Inter fejesei megpróbálták elkerülni az érkezésekor várhatóan kialakuló tömeghisztériát, ezért fals információkkal látták el a sajtót a landolás pontos helyét és idejét illetően. A csatár egy belvárosi szállodában pihente ki az utazás fáradalmait, majd együtt ebédelt Morattival a délutáni hivatalos sajtótájékoztató előtt, amit újabb orvosi vizsgálatok követtek (melyen kiderült, a frissen megvásárolt szupersztár némi túlsúlyt tartalmaz….).

„Spanyolországban egy tengerparthoz közeli kastélyban laktunk, Milánóban viszont a városközpontban szeretnénk, mert csupa jót hallottunk az itteni életről” – köszönt be az inget és fülbevalót viselő mosolygós új kedvenc a bemutatásán. „Boldog vagyok, sőt, nagyon boldog, hogy egy olyan országban futballozhatok, ahol ekkora hagyománya van a labdarúgásnak és hogy egy hatalmas ambíciókkal teli csapathoz kerültem.” Szokásához híven szerette volna a 9-es mezt viselni, ám miután beszélgetett annak tulajával, Ivan Zamoranóval és látta, hogy chileinek mennyit jelent ez a trikó, lemondott róla és pályafutása során először a 10-est választotta. A szurkolókkal másnap találkozott egy ún. Ronaldo Day keretein belül a Meazzában, ahová 50 ezren jöttek össze miatta, a világ legszebb mezét pedig a hagyományos Pirelli-kupán, a Manchester United ellen húzta magára először.

Egyes vélemények szerint Ronaldo visszalépést követett el Milánóba igazolásával. Ennek ellentmond a brazil nyilatkozata, amikor 1998. január 4.-én a Juventus elleni hazai bajnoki előtt átvette a France Football Aranylabdáját („Úgy vélem, az Interben nyújtott őszi teljesítményem miatt érdemeltem ki a díjat”) és hogy karrierje legjobb szezonját produkálta a 97/98-as idényben. Abban igazuk van a kétkedőknek, hogy az ezt követő állandó és néha horrorisztikus sérülései talán nem következtek volna be, ha marad Barcelonában és a sokkal keményebb olasz bajnokság helyett a langyi spanyolban futballozik. Talán…