Transzfer félidő - bő egy hónapig lehet még igazolni

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2012.07.22. 12:07
Az átigazolási szezon végéig - augusztus 31-ig - még bő egy hónap van hátra, és a tavalyi események tükrében a Newcastle kicsit lemaradt a...

Az átigazolási szezon végéig - augusztus 31-ig - még bő egy hónap van hátra, és a tavalyi események tükrében a Newcastle kicsit lemaradt a vásárlásban. Ruzsinho kollégával név szerint is nyomon követtük eddig a lehetséges érkezőket, most inkább arról írnék, hogy az átigazolási szezon felénél járva véleményem szerint mire számíthatunk a következő bő egy hónapban.

A képen látható tömeg mellett még jópáran alig várjuk, hogy augusztus 18-án rajtoljon a Premier League. Ez az év - ha az augusztusiutolsó ELselejtező kör jól alakul - más lesz mint az elmúlt időszakban, hiszen csapatunk újra megmutathatja magát a nemzetközi porondon. Emiatt, és mert egyébként is tartani kell a lépést a többi csapattal fontos, hogy megerősítséka keretet. Tavaly ilyenkor már megvolt Ba, Cabaye, Marveaux és talán már Santon is, idén eddig kéttehetség a zsákmány.

Alan Pardew elmondta, hogy a fiatalok, és a tavalyi szezonban sokatpadozókleginkább a várható nagy meccsszám miattkapnak sok lehetőséget a felkészülési meccseken. Abeid, Vuckic, Obertan, Gosling, Tavernier, Ryan Taylor, Sammy Ameobi,valamint a két új igazolásAmalfitano és Bigirimana az első három találkozón (a Chemnitz, a Monaco és a Fener ellen) bőven bizonyíthattak, és a hátralévőkön is megkapják a lehetőséget.

A mester terve ugyanis az, hogy pl. a Chelsea elleni bajnoki (2. forduló) előtt esedékes EL selejtezőre 4-5!!! alapembert el sem utaztat pont azért, mert nem kellene fáradtan, már az elején egy demoralizáló pofonba beleszaladni a BL címvédő ellen. Ha bejönne ez a húzás, azaz bebizonyosondna, hogy lehet számítani a fiatalokra, akkor a szezon során többször is meg lehetne lépni hasonlót, amivel ki lehetne küszöbölni pl. az angol csapatokra jellemző "tavaszi fáradtságot".

A jelenlegi keretből egyébként több olyan játékos is van, akik a tavalyi szezonjuk alapján egy nagy dobbantással idén felérnek egy friss igazolással. Ilyen az előző szezonbansérüléssel bajlódó Marveaux, a kölcsönben jól teljesítő Taverneier és Vuckic, vagy areserve csapatnál erősödő Abeid és Sammy Ameobi. Ha hozzájuk kiugró teljesítménnyel csatlakozna Gosling és az felkészülési túra első felét kihagyó Ferguson, akkor azért már kevesebb okunk van fanyalogni a szakmai stáb látszólagos passzívitása miatt.Kiemelve a szó mert meggyőződésem, hogy a színfalak mögött kemény alkudozások mennek a sláger témák (Debuchy, Douglas, Carroll, Anita) kapcsán, ráadásul Amalfiatno és Bigirimana is jó fogásnak tűnik az edzőmeccsek alapján.

Amennyiben nem sikerülne ebből a négy névből csak mondjuk egyet leigazolni, akkor aztán tényleg elindulhatna az "Arsenal koppintás" és egy nagyon fiatal, de annál is harapósabb csapattal - sajnos Kádár Tamás nélkül - lehetne nekivágni ennek a kőkemény szezonnak.

Végül egy kis érdekesség, amit a veterán blogger és Newcastle fan Ed Harrison honlapján olvastam a Carroll-ügy kapcsán. Egy olvasó felvetette, hogy mi lehetne a visszatérése eseténAndy mezszáma.

A Newcastle pályafutása során használt korábbi mezszámai foglaltak, hiszen a 39-esben Abeid, a 24-esben Tioté, a 9-esben pedig Papiss Cissé játszanak (egyikük sem érdemelné meg, hogy a tékozló fiú miatt váltsanak), na de akkor mi lehetne?

Amennyiben sikerülne visszavásárolni a korábban megjelentfeltételek szerint Ł13 Ł2milliós áron, akkor lehetne a száma:

35 - amenniyért a Pool megvette, :)

20 - amennyit a Newcastle nyert rajta másfél év alatt (ezt a számot Best leadta), :)

13 vagy 15 - amennyibe került. Utóbbi ugyan Gosling száma, de szerintem ő megörökölhetné akár Guthrie 8-asát vagy Barton 7-esét.

Nos, ha a tranzakció létrejönne, az egy olyan fricska lenne a Liverpool felé amivel ellennének a szurkolók az idei egymás elleni meccseken. Egyébként lehet, hogy Ashley az okosabb, de a Pool-nál sem buták a vezetők. Bármennyire nem illik bele Rodgers elképzeléseibe, Andy mégis csatlakozik holnap az Amerikában túrázó Vörösökhöz. Szerintem presztizs kérdés lett, hogy ha el is adják, nea Newcastle vegye meg. Érthető, de azért kellene még próbálkozni. Én azokkal értek egyet, akik támogatják a visszaszerzését. Fiatal, angol, sőt "local lad" azaz helyi srác, és a következő, húzós szezonnak nem lenne rossz egy Ameobi - Ba - Carroll - Cissé csatár négyessel nekivágni.

Félidő van tehát. Mint a meccseken, sokminden történhet még (főleg a 4:4-es Arsenal elleniőrület óta tudjuk), de ehhez lassan bele kell húzni.

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik