Valamiért Ismerős Arcok 14. rész - A három királyok

A sorozat mai részében három legendáról emlékezünk meg. Három olyan játékosról, akiknek meghatározó pont a Newcastle United az életükben, és akik meghatározó személyek a klub történelmében. Egyikük játékosként nyolc, edzőként 13 évet töltött a csapatnál, másikuk csapatkapitány volt a Newcastle egyetlen jelentős nemzetközi kupa sikerénél, a harmadikuk pedig egyszerűen csak (Superman után) a "SuperMac" becenevet kapta a geordie-któl.

Hölgyeim és Uraim, következik Joe Harvey, Bobby Moncur és Malcolm MacDonald.

Amikor együtt dolgoztak: Moncur, Harvey és MacDonald

Ez a bejegyzés több kort ölel fel egyszerre, hiszen Harvey még Jackie Milburn csapattársaként tűnt fel az 50-es években, majd edzőként jelen volt a Monur és MacDonald idején a 60-as, 70-es években is. Az biztos, hogy megérdemlik a karaktereket.

Kezdjük a mesterrel.

Joseph Harvey (1918 június 11. - 1989 február) Doncaster-ben született. A Wolverhampton-ban kezdett focizni 18 évesen, majd jött a Bornemouth és a Bradford City, de a háború miatt összesen egy hivatalos bajnoki mérkőzésen szerepelt a három csapatban.

1945-ben igazolt a Newcastle-be, ahol gyorsan csapatkapitány lett. Eredetileg támadót volt, de nagyon gyorsan átképezték védekező feladatok rllátására. Az első szezonját még katonaként játszotta végig, csak az évad végén szerelt le. Őrmester volt, aki komolyan is vette a sereget, katonás rendet tartott, így tisztelték a csapattársai.

Mint az csapat vezére, ki is állt a fiúkért, amiért az 1946/1947-es szezonban felfüggesztette a klub. A "minősíthetetlen tett" az volt, hogy egy csapattársával kritizálták a játékosok számára nyújtott szállás minőségét. Megúszta egy nyilvános bocsánatkéréssel.

1952-ben az a szóbeszéd járta, hogy benne volt a keze az FA kupa döntő kapcsán az illegális jegyértékesítésekben, de nem hogy nem tudták rábizonyítani a balhét, még meg sem vádolták. A kupát abban az évben egyébként a Harvey vezette Newcastle nyerte, ahogy egy évvel korábban is, tehát megvédték a címüket. A kapitány egy évvel később, 1953-ban vonult vissza 224 bajnoki mérkőzéssel és 12 góllal a tarsolyában. A pályán mutatott hozzáállása miatt közkedvelt figura volt, aki még 34 évesen is alapembernek számított. Neki pedig esze ágában sem volt teljesen visszavonulni a focitól és a Newcastle-től.

Visszavonulása után azonnal elkezdte az edző pályára való felkészülést, és két év múlva már edzőként dolgozott a Newcastle-nél. Segítőként már a kispadnál volt, amikor a csapat 1955-ben öt év alatt már harmadszor nyerte meg az FA kupát.

Az alapok már megvoltak, eljött az ideje a tapasztalat szerzésnek. 1955 és 1958 között a Barrow és a Workington csapatainak volt a managere. Ezután négy viszonylag eseménytelen év következett, míg 1962 június 1-én kinevezték a Newcastle United élére. A munka megszerzésében szerepe volt régi csapattársának Jackie Milburn-nek is, aki lobbizott érte rendesen. A klubvezetés úgy volt vele, hogy veszíteni való nincs, a Newcastle amúgy is mélyen van, hiszen a második vonalban sínylődtek az egy évvel azelőtti kiesés után. Harvey azonnal elkezdte felépíteni az új csapatot. Igazolt rendesen, valamint olyan fiatoknak szánt fontos szerepet mint a mai cikk második főhőse, Bobby Moncur. Az eredményeinek boncolgatása önmagában megtöltene egy önnálló bejegyzést, ezért nézzük szigorúan a számokat. Az első osztályba való feljutás végül bajnokként sikerült 1965-ben, és összességében kereken 13 év alatt (1962. június 1. és 1975 június 1. között) 591 mérkőzésen ült a kispadon, a mérlege pedig 224 győzelem, 215 vereség és 152 döntetlen volt. Két győzelem ebből igazán jelentős volt. 1969-ben is az ő irányításával győztek az Újpesti Dózsa ellen a Vásárvárosok Kupájának (VVK) döntőjében, ami ugye a mai Európa Liga nagypapája.

A Newcastle után már nem vállalt kispadot és szoros kapcsolatban maradt szeretett klubjával. 2 mérkőzésen még beugrott "caretaker managerként" 1980-ban de már csak a szurkolók kedvéért. A szóbeszédek szerint nagy szerepe volt abban is, hogy sikerült 1982-ben Kevin Keegan-t a csapathoz csábítani.

1989-ben hunyt el szívinfarktusban. Igazi edző legenda volt, a Newcastle kispadján legtovább ülő manager, akit játékosként és szakvezetőként is tiszteltek.

A bejegyzés második szereplője egy skót betonhátvéd, Joe Harvey egyik első felfedezettje, VVK-t a képen csapatkapitáynként a magasba emelő, Bobby Moncur (1945. január 19.)

Moncur 1962-ben 17 évesen debütált a felnőttek között. Első csapata a 10 éve még FA kupa címet megvédő, de akkoriban csak a másodosztályban szereplő Newcastle volt, edzője tehát igencsak bedobta a mély vízbe.

Utolsó ember, amolyan söprögető volt, aki irányította az egész csapatot. 12 év alatt 296 mérkőzést játszott, és 3 gólt szerzett, mindegyiket az 1969-es VVK döntőn az Újpest ellen. Mondhatni, hogy skót volt a gólok terén, de amikor igazán kellett akkor betalált.

1974-ben egy elveszített FA kupa döntő után igazolt Suderland-be, amit mindig fura olyasvalakiről olvasni aki ennyire szorosan kötődött a Newcastle-hez.

Két szezont húzott le a szomszédban, majd még egyet a Carilse United-ben és végül 1977-ben vonult vissza.

A skót válogatottban 1968 és 1972 között 16 mérkőzésen szerepelt.

Managerként is szerencsét próbált, 1976 és 1989 között négy csapat kispadján is ült, de igazán nagyot nem tudott alkotni. Jelenleg a Sky televízióban és a Northeast rádióban tűnik fel főleg a Newcastle meccsek szakkommentátoraként.

2007-ben vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, de szerencsére a kezelések hatására kilenc hónappal később mér tünetmentes volt.

Jó egészséget kívánunk Bobby!

Jöjjön a triumvirátus harmadik tagja, a londoni születésű csatár, Malcolm Ian MacDonald (1950. január 7.)

Fulham-ben született, hátvédként kezdte, de mint csatár vonult be a történelembe. 1968-ban Sir Bobby Robson igazolta le "szülőváros-negyedének" csapatába, akik éppen akkor estek ki az első osztályból. 13 mérkőzés és 5 gól után a Luton-ba igazolt, ahol aztán beindult a szekér.

Két év alatt 88 meccsen 49 gólt szerzett, és Joe Harvey 1971 nyarán 180 ezer fontért el is vitte Newcastle-be.

A bemutatkozó meccsén a Liverpool ellen mesterhármast rúgott, a szurkolók tehát azonnal megkedvelték az új 9-est.

1971 és 1976 között 187 meccsen 95 gólt szerzett, méltán kiérdemelve a "SuperMac" becenevet.

Íme két rövid videó, egy a bemutatkozásáról, egy pedig egy Boro elleni okosság.

A Newcastle-ből az Arsenal-ba igazolt, ahol három év alatt 84 meccsen 42 gólt termelt, a híres (alap focis könyvből) Focilázból viszont kiderül, hogy valamiért nem nagyon szerették az ágyúsok hívei. A londoni évek után Djurgardens IF-ben lejátszott 9 mérkőzéssel fejezte be pályafutását.

Az angol válogatottban 14 alkalommal szerepelt és 6 gólt szerzett.

Visszavonulása után próbálkozott managerként is, 1980 és 1984 között a Fulham 1987 és 1988 között pedig a Huddersfield kispadján ült.Előbbivel a jó szereplés ellenére sem sikerült az első osztályba jutás, utóbbival pedig negatív szenzációt ért el, amikor 10:1-re kaptak ki a Manchester City-től.

Magánélete már játékos korában sem alakult valami jól. Mialatt válófélben volt a második feleségétől, az üzleti vállalkozása is becsődölt, ráadásul a térdsérülése okozta fájdalmai miatt alkoholista lett.

1997-ben hagyta abba az ivást. Azóta nagyjából rendben mennek a dolgai. Rádiókban szakkommentátor és és gyakran publikál egy retró foci magazinban. A Newcastle kapcsán sokszor megszólal, legutóbb például Andy Carroll eladása vagy a St. James's átnevezése kapcsán adott hangot nem tetszésének.

SuperMac nagy gólvágó volt, de mégsem nyert semmilyen címet, holott a Newcastle színeiben két FA kupa döntőt, az Arsenal-lal pedig egy Liga Kupa döntőt is játszhatott.

Ők voltak hárman a mai főhősök. Legközelebb nem játékosok, hanem egy sikersztori kerül bemutatásra, kapcsolódva ehhez a bejegyzéshez. Visszautazunk az időben, és felelevenítjük az 1969-es VVK döntő eseményeit, azaz a Newcastle United és az Újpesti Dózsa párharcát.

Köszönöm a figyelmet!

Hajrá Newcastle!

Mark29