(Szarka)lábjegyzet: Coloccini marad!

2476361 24763612476361 2476361
Vágólapra másolva!
2014.05.06. 09:05
A Newcastle vezetősége elég sok mindent rosszul csinált az elmúlt években, de úgy tűnik próbálják helyrehozni a hibákat. Próbálnak pozitív...

A Newcastle vezetősége elég sok mindent rosszul csinált az elmúlt években, de úgy tűnik próbálják helyrehozni a hibákat. Próbálnak pozitív üzeneteket küldeni a szurkolók felé, elsőként itt van mindjárt egy interjú Fabricio Coloccini-vel, ami a The Shield Gazette nevű újság honlapján jelent meg.The Shield Gazette nevű újság honlapján jelent meg.

Állítólag a minap Mike Ashley együtt vacsorázott Colo-val, és vázolta neki a nyári átigazolási terveket. A vezetőségnek az a nem titkolt szándéka ugyanis, hogy rábírja a kapitányunkat, töltse ki a szerződéséből hátralévő két évet. Úgy tűnik sikerült, ugyanis Coloccini így nyilatkozott.

"Az biztos, hogy Én itt leszek. Voltak személyes problémáim, néha nehéz volt. Döntenem kellett, a problémákkal foglalkozom vagy a munkával. "

"Néha nagyon bonyolult volt a helyzet. Most viszont ennek már vége, és a következő szezonban is itt leszek. Már alig várom a folytatást. "

"A legjobbat akarjuk a Newcastle United-nek." "Ebben a szezonban a top 10-ben végeztünk, és talán érkezik néhány játékos a nyáron."

"Megpróbálunk majd még jobban teljesíteni, és befejezni a legjobb nyolcban végezni, vagy valami ilyesmi. Mi mindig próbálunk jobban teljesíteni. "" Jó eredményt értünk el szombaton. "" Mi jól játszottunk az első félidőben, majd a másodikban meg is lett az eredménye.

"Szükségünk volt a pontokra, hogy a top 10-ben végezzünk, ami a célunk volt." "Megértjük a szurkolókat." "Tudjuk, hogy nem sikerült jól az elmúlt két-három hónap."

"El kell fogadnunk a véleményüket, és hajtani kell a pályán. Mindig ugyanúgy 100%-ot kell adni, mint a Cardiff ellen. "

Colo tehát marad, ahogyan feltehetően a napokban Ameobi is kap emég egy (a visszavonulása előtti utolsó) évet a klubnál.

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik