Taps a játékvezetőknek, majd a Ravens-játékosoknak

Vágólapra másolva!
2012.09.28. 07:20
null
Játékvezetők a fotósok kereszttüzében (Fotó: Reuters)
A Baltimore Ravens hazai pályán 23–16-ra győzött – immár profi játékvezetők ténykedése mellett – a Cleveland Browns ellen a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának nyitó mérkőzésén.

A sorozatos, nagyobbnál nagyobb bírói tévedések meghozták a hatásukat, a 4. fordulót már az eddig sztrájkoló profi játékvezetőkkel kezdték a csapatok. A baltimore-i közönség első hangos ovációja a csíkos mezes urakat köszöntötte, a meccs alatt és végén pedig a Ravens-játékosoknak járt a taps, akik egy percig nem voltak hátrányban a továbbra is nyeretlen Cleveland ellen.

A hazaiak irányítója, a 356 yardot passzoló Joe Flacco (28/46) egy passzolt és egy futott touchdownnal zárt, Cary Williams pedig egy interception utáni 63 yardos visszahordott TD-vel jelentkezett. Ezzel a harmadik negyed végén már 13 ponttal vezetett a Baltimore, amelyben az Anquan Boldin, Torrey Smith elkapópáros is kitett magáért (kilenc, illetve hat elkapás, utóbbi neve mellett egy TD is).

A mérkőzés azonban a legvégéig nyílt maradt, csak akkor dőlt el, amikor a vendégek újonc quarterbackjének, Brandon Weedennek az utolsó passza nem talált csapattársat. A Browns így tovább várhat első győzelmére – egyedüli csapatként az AFC-ben –, a csoportriválisát sorozatban kilencedszer megverő Ravens megszerezte harmadik győzelmét, a ligáért aggódók pedig elégedetten nyugtázhatták, hogy ezúttal nem alakult ki vitás eset a bírók miatt.

MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA
NFL, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
2012. 09. 28. 2:20 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 23–16
2012. 09. 30. 19:00 Buffalo Bills–New England Patriots
2012. 09. 30. 19:00 Houston Texans–Tennessee Titans
2012. 09. 30. 19:00 Kansas City Chiefs–San Diego Chargers
2012. 09. 30. 19:00 Detroit Lions–Minnesota Vikings
2012. 09. 30. 19:00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers
2012. 09. 30. 19:00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks
2012. 09. 30. 19:00 New York Jets–San Francisco 49ers
2012. 09. 30. 22:05 Arizona Cardinals–Miami Dolphins
2012. 09. 30. 22:05 Denver Broncos–Oakland Raiders
2012. 09. 30. 22:05 Jacksonville Jaguars–Cincinnati Bengals
2012. 09. 30. 22:25 Green Bay Packers–New Orleans Saints
2012. 09. 30. 22:25 Tampa Bay Buccaneers–Washington Redskins
2012. 10. 01. 2:20 Philadelphia Eagles–New York Giants
2012. 10. 02. 2:30 Dallas Cowboys–Chicago Bears
Szabadnapos: Pittsburgh Steelers, Indianapolis Colts
Legfrissebb hírek

A hazai pálya januárban jelenti a legnagyobb előnyt az NFL-ben

Amerikai sportok
2025.01.21. 14:51

NFL-rájátszás: kiharcolta a továbbjutást az Eagles, az utolsó percekben dőlt el a Bills–Ravens szuperrangadó

Amerikai sportok
2025.01.20. 05:16

A Billsnél az elkapósor, a Lionsnál a sérülések, de mi lehet a Kansas City gyenge pontja?

Amerikai sportok
2025.01.18. 10:30

NFL-rájátszás: villogott a Texans védelme, szinte esélyt sem hagytak a Steelersnek Lamar Jacksonék

Amerikai sportok
2025.01.12. 05:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

A Cincinnati győzött Pittsburghben, még bejuthat a playoffba

Amerikai sportok
2025.01.05. 08:50

NFL: akiknek bejött az idei klubváltás, és akik befürödtek

Amerikai sportok
2024.12.31. 10:59

NFL: Lamar Jackson történelmet írt

Amerikai sportok
2024.12.26. 10:40
Ezek is érdekelhetik