Népsport: hol volt még Budapest és a szuezi válság?

Bár az 1956-os olimpia rendezési jogát Melbourne kapta, Ausztrália rendkívül szigorú állategészségügyi előírásokat alkalmazott: a külföldről érkező lovaknak hat hónapos karanténon kellett volna átesniük. A NOB nem volt túl vidám, amikor három évvel a játékok előtt megtudta, hogy az ausztrál hatóságok az olimpia kedvéért sem enyhítenek az előírásokon. Így történt, hogy a lovasversenyeket nem lehetett Ausztráliában megrendezni. (Az öttusát nem érintette a döntés, hiszen ott nem saját lovakkal, hanem a rendezők által biztosított állománnyal versenyeztek.)

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1954-ben az 1912-ben egyszer már teljes olimpiának otthont adó Stockholmot jelölte ki helyszínnek, még a versenyek nagyja is a 44 évvel korábbi Olimpiai Stadionban zajlott. Így az olimpiatörténetben egyedülálló módon a lovasok nemcsak más városban és országban, hanem más kontinensen (Európában), ráadásul más féltekén (az északin) és más évszakban (november helyett júniusban) harcoltak a helyezésekért.

Stockholmba 29 ország küldte el a versenyzőit, köztük 13 nőt, díjugratásban, díjlovaglásban és lovastusában egyéni és csapatérmeket is osztottak. Magyarországot három lovas (Somlay Lajos, Szatola Albert és a négy évvel korábban Helsinkiben az öttusacsapattal aranyérmes Szondy István, no meg három ló, Dobos, Aranyos és Higany képviselte).

Az utóbbiak közül Aranyos érdemes elsősorban a figyelemre, őt minden idők legjobb magyar ugrólovaként tartják számon, 1951-ben Szatolával a nyergében megdöntötte a lovas magasugrás kereken kétméteres rekordját – 207 centiméterrel!

„Az öreg stockholmi Olimpiai Stadion, amely 1912-ben még hallatlanul nagynak és korszerűnek tűnt, de amelyet ma már csak inkább sporttörténeti műemléknek tekintenek, méltó keretet nyújt a lovasolimpiának. Az 1954-es svéd–magyar atlétikai viadal alkalmával leégett lelátórészt természetesen már rég újjáépítették. Atlétáink azonban alighanem csodálkoznának a stadion belsején. A zöld gyep körül a fekete salak csupaszon ásítozik. Teljesen eltűntek a dobókörök, az ugrógödrök, végig kiemelték a betonszegélyt, s a díjugrató versenyekre még vizesárkot is építenek a pályán. Az atléták és a labdarúgók birodalmában most nyolc napon keresztül a lovasoké a szó” – írta beharangozójában a Népsport.

Stockholmban Szatola és Aranyos az első fordulóban 12., a másodikban 10., összesítésben 24 hibaponttal 11. lett, Somlay Dobossal, Szondy pedig Higannyal eleve csak az első kört teljesítette (gyengén), a másodikat pedig egyikük sem tudta befejezni, így csapatunk is helyezetlenül zárt.

Jellemző az egykori svéd olimpiai résztvevő, Greger Lewenhaupt tervezte 775 méter hosszú, 14 akadályból és 17 ugrásból álló pálya nehézségére, hogy az első fordulót senki sem tudta hibátlanul letudni. Az aranyérmet a német Hans Günter Winkler szerezte meg legendás kancájával, a 34 évet megélt Hallával. Ráadásul az első fordulóban egy kemény leérkezésnél súlyos combsérülést szenvedett, és csak azért vállalta a folytatást, hogy segítse a csapatát – erre ment egy hibátlan második kört, és természetesen mindkét arany a németeké lett… A Stockholmban már kétszeres világbajnokként induló Winkler minden idők legeredményesebb olimpiai díjugratója: 1956 és 1976 között öt aranyérmet, továbbá egy-egy ezüstöt és bronzot nyert. 

Díjlovaglásban a svédek taroltak, Henri Saint Cyr egyéniben és cspaatban is megvédte a címét, mögötte két hölgy, a dán Lis Hartel és a német Liselott Linsenhoff végzett. A németek csapatban három nővel indultak a csatába, és remek ezüstéremmel mentek haza. Ugyanakkor a bíráskodás olyannyira botrányos volt, hogy több bírót felfüggesztettek, a NOB már-már kivette az olimpiai programból a számot, végül az lett a „büntetés”, hogy 1960-ban nem lesz csapatverseny, és országonként csak két-két egyéni induló nevezhető.

A bronzérmes Svájcé (Gottfried Trachsel, Henri Chammartin és Gustav Fischer) ennél is érdekesebb történet. Olimpiai Bizottságuk ugyanis a magyar forradalom melletti szolidaritásból (a hollandokkal és a spanyolokkal együtt) bojkottálta a melbourne-i olimpiát, de júniusban még se híre, se hamva nem volt annak, hogy Budapesten majd felkelés tör ki a kommunisták ellen, így mindhárom nemzet részt vett a stockholmi versenyeken, és a svájci díjlovaglócsapat bronza tulajdonképpen azt jelenti, hogy egy ország érmet nyert azon az olimpián, amelyiken hivatalosan el sem indult… (Stockholmban ott voltak Egyiptom és Kambodzsa lovasai is, az ő olimpiai bizottságaik a szuezi válság miatt maradtak távol Melbourne-től.)

A díjlovaglásból, tereplovaglásból és díjugratásból álló lovastusában a második szám veszélyessége miatt nem indulhattak nők, itt Petrus Kastenmann révén hazai arany született, csapatban pedig a britek végeztek az élen. Jogos volt az aggodalom, elég, ha felidézzük Subert Zoltán drámai tudósításrészletét a Népsportból: „A 22-es, egy elég mély árokban felállított fatörzsakadály joggal érdemelte ki a »gyilkos« nevet. Sok lovastragédiát látott szerdán ez az akadály. Nem kevesebb, mint 15 lovas követett el ennél különböző hibát. Itt esett ki például a finn, az amerikai és a román csapat, itt törte lábát a svéd Asker lova (utána nyomban agyon kellett lőni), volt eset, hogy egyszerre két ló és lovas is vergődött az árok mélyén az akadály alatt. Itt szerzett hatalmas ponthátrányt a szovjet Kujbisev. Az olimpiai bajnok svéd von Blixen Finecke, miután előzőleg a vizesárokban már kényszerű »fürdőt« vett, csak harmadszorra tudta áthajszolni lovát, elvesztve minden esélyét. Akadtak természetesen más nehéz akadályok is, így például a tó: az ebbe való beugratáskor 15-en hibáztak, de még az utolsó akadálynál, egy mélybe ugratásnál is több lovas »megvált lovától«. A spanyoloknak például egyik versenyzője sem jutott tovább a 17. akadálynál. Ember- és állatorvosoknak egyaránt akadt dolga elég. Négy versenyzőt kellett különböző súlyos sérülésekkel kórházba szállítani…”

A lovasolimpián saját megnyitó- és záróünnepséget rendeztek, az előbbin az 1950 óta hivatalában lévő svéd uralkodó, VI. Gusztáv Adolf mellett jelen volt a négy éve megkoronázott II. Erzsébet brit királynő és férje, a lórajongó Fülöp herceg is. (Jellemző, hogy lányuk, Anna hercegnő később 1986 és 1994 között a Nemzetközi Lovasszövetség, a FEI elnöke volt.)

A stockholmi a béke olimpiája volt, öt hónappal később Melbourne-re már a hidegháborút nyögő világpolitika minden árnyéka rávetült.

EMLÉKEZTETŐ

XVI. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK – LOVAGLÁS Helyszín: Stockholm (Svédország)  Időpont: 1956. június 11–17.  Résztvevő országok száma: 29  Résztvevő sportolók száma: 158 (146 férfi, 13 nő)  Magyar sportolók száma: 3 (3 férfi)  Aranyérmek száma: 6