Megkapták az első vastapsot

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.09.08. 21:27
Címkék
Szeptember 11-én a Kisstadionban először fordul elő, hogy két magyar világbajnok, Erdei Zsolt és Kótai Mihály egyazon gálán lép a kötelek közé. A főmeccset vívó Madár Alejandro Lakatus ellen a WBO félnehézsúlyú, míg az előtte bunyózó Tornádó Denny Dalton ellen a WBF nagyváltósúlyú világbajnoki övét teszi kockára. A rendezvényt megelőző utolsó előtti hivatalos eseményt szerdán tartották meg, a nagyközönség számára is nyílt edzésen a szurkolók is képet kaphattak a leendő főszereplők formájáról.
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A gála fômérkôzését vívó, a világbajnoki öve megtartására készülô Erdei Zsolt a „Szállj el, kismadár!” dallamára immár negyedszer tartott nyilvános bemutatót a magyar közönségnek (Fotók: Czagány Balázs)
A nagyobb gálákat megelőző nyilvános edzésekkel kapcsolatban gyakran ott mocorog az emberben a kérdés: vajon a bokszolók kötelező nyűgnek tekintik az egészet, esetleg megpróbálják szórakoztatni a kedvükért kilátogató - és nagyon fontos: esetleg a gálára el nem jutó! - szurkolókat. Láthattunk már mindkettőre példákat - a negatívra jobbára külföldön -, a szombati, budapesti gálát megelőző tréning mindenképpen a jókedv jegyében telt el.
Nem utolsó szempont: a szerdai esemény rangjához képest rengeteg néző előtt. A Récsei bevásárlóközpont erre az alkalomra bokszcentrummá átminősített termében a széksorok szépen megteltek, és bizony akadt, ahol alkalmi "állószektorok" is kialakultak. Befutottak a honi gálák jól ismert arcai (élükön Totóval, aki egykoron nemes egyszerűséggel a III. kerület biztonsági igazgatójaként aposztrofálta önmagát), a magyar és külföldi profik autogramjaira lelkesen vadászó KSI-s fiatalok (élükön Fehér Misi bácsival, Erdei Zsolt egyik nevelőedzőjével), a televíziós stábok (kell-e mondani, hogy az RTL Klub vezérletével) és az Universum Box-Promotion vezérkara is. Az utóbbi azért kicsit meglepetés, egyrészt még van néhány nap a gáláig, másrészt pedig a klub szombaton Karlsruhéban is bokszestet rendez. Csakhogy a szűk elit Budapestet tartotta vonzóbbnak, Peter Hanraths gazdasági igazgató már szerdán fővárosunkra vetette vigyázó szemeit, péntektől pedig a tulajdonos, Klaus-Peter Kohl is hazánk vendége lesz.
"Hú, nagyon örülök, hogy ennyien eljöttetek, annyit kérek, hogy szombaton is szorítson mindenki értünk" - mondta például az egy-begyűlteknek Erdei Zsolt. A minden idők legvidámabb világbajnoka titulusra feltétlenül jó eséllyel pályázó Madár zárta egyébként az egyórás programot, a rá jellemző könnyed, vidám gyakorlatsorral, amelyet természetesen a "Szállj el, kismadár!" taktusaira hajtott végre. Előtte persze udvariasan besegítette a ringbe Fritz Sdunek edzőt, a megszokott módon csókokat hintett a közönségnek, majd nekikezdett. Előbb ő repkedett egy keveset a ringben, aztán a teniszlabdák, majd a megszokott árnyékboksz, iskolázás, ugrálókötelezés - és a szintén megszokott vastaps.

Madár, illetve a szerda délután esetében már beszélhettünk megszokott vastapsról, WBO-világbajnokunknak nem ez volt az első - és reményeink szerint nem az utolsó - nyilvános tréningje, mint ahogyan a teremben nem is akkor csattant fel először nyílt színi taps. Viszont akik ezt kiérdemelték, korábban még ilyen körülmények között nem éltek át hasonlót. Mert bizony a szintén megtapsolt Alejandro Lakatus - "Nem nagyon tudok magyar. De köszönöm a figyelmet és a segítséget" - hálálkodott a szimpatikus spanyol kihívó - előtt olyan magyar bunyósok léptek ringbe, akiknek ez ilyen körülmények között egyszer sem adatott meg.

Kótai Mihály nem csupán az izmait, hanem az új bevonulózenéjét is megmutatta a szurkolóknak
Kótai Mihály nem csupán az izmait, hanem az új bevonulózenéjét is megmutatta a szurkolóknak
Kótai Mihály nem csupán az izmait, hanem az új bevonulózenéjét is megmutatta a szurkolóknak
Még a WBF nagyváltósúlyú világbajnokának, Kótai Mihálynak sem. A Polish Box Promotion "vezérhajója" ugyan vett már részt Lengyelországban nyílt edzésen, gála előtti hivatalos tréningen viszont még sohasem. Meg is adta a módját a fellépésnek! Elsőként "bedobta" a nagyközönségnek új bevonulózenéjét, amelyet az újjáalakult Fekete Vonat személyesen neki írt, megemlékezve néhány bokszszakkifejezésről ("Tedd fel a kezed!") és persze Misi becenevéről is ("Vigyázz, jön a Tornádó!"). Akinek ez esetleg még nem lett volna elég, kapott még egy kis színházat is.
No nem a pénzéért (tudniillik nem volt belépő), hanem csak úgy, a szórakoztatására. Veres László edző-menedzser és Kótai az iskolázás során kisebb bokszparódiát adott elő, amelynek során a világbajnok még padlót is fogott egy, a levegőt súroló pofon után. Csak hogy átélje, milyen érzés a ring alján lenni, ha már ezt eddig profikarrierje során még nem tapasztalhatta meg. No, nem mintha ragaszkodnánk hozzá…
Ahhoz viszont ragaszkodnánk, ha lehet, hogy a szerdai - és remélhetőleg a szombati - hangulatot megalapozó két magyar öklöző olyan magasságokig jusson el a profik között, mint a két, egyaránt címvésére készülő honfitársuk. Erre a délutánt nyitó Hidvégi Györgynek, illetve a debütálására készülő Balzsay Ká-rolynak is biztosan lesznek lehetőségei, csak az a kérdés, mennyire élnek velük. Hidvégi már tett egy apró lépést ebbe az irányba, szombaton jöhet a következő (a lengyel Marcin Radola papíron nem jelenthet gondot neki, sőt, még a négy menet is soknak tűnik), Balzsay pedig most veheti az első akadályt.
Ha látták, a közönség mennyire szereti Erdeit és Kótait, alighanem újabb muníciót kaptak ahhoz, hogy végigmenjenek az elején feltehetően rögös úton. ---- Hivatalosan még nem dőlt el, ki lesz Balzsay Károly edzője a profik között, az viszont biztos, hogy a magyar nagyközépsúlyú szerdán az Universum főedzőjével, Fritz Sdunekkel gyakorolt a publikum előtt. Hihetnénk, hogy ez volt az első közös tréningjük, azonban a látottak, illetve Balzsay szavai mindenkit meggyőztek arról, a szemmel látható összhang nem a véletlen műve.
"Nem ez volt az első közös munkánk, hiszen tavaly és tavalyelőtt is gyakoroltunk már egy-egy hetet Hamburgban. Egyre jobban érzem a bunyót, remélem, szombaton is így lesz majd" - mondta az első profimeccsére készülő magyar öklöző.
Ugyanakkor azt még nem tudni, ki lesz a leendő ellenfél. Bár a napok már vészesen fogynak, rivális még nem bukkant fel. De aggódni is felesleges, lesz mérkőzés, lesz debütálás, és alighanem lesz Balzsay-győzelem is. Ígéretes profikarrier előtt álló ökölvívók a legritkább esetben szoktak megbotlani az első ütközetükön.
A középsúly urát, Bernard Hopkinst pedig tekintsük üdítő kivételnek.

Grigorjan még egyszer megpróbálja

Bár szerdán még nem adott ízelítőt tudásából, szombaton azért már ott lesz a kisstadionbeli ringben Artur Grigorjan, a WBO egykori könnyűsúlyú világbajnoka. A koronáját tizenhétszer megvédő üzbég öklöző harmadszor lép fel Budapesten, és az eddigi meccseiről szép emlékeket őriz
- Budapest az egyik kedvenc városom, nagyon szeretek itt bokszolni - mondta az Universum öklözője. - Eddig kétszer voltam az önök vendége, és mindig győztem. Most olyan helyzetben vagyok, mint négy éve, ezúttal is magyar ellenféllel kell bokszolnom.
- Benne van még önben a Freitastól elszenvedett januári vereség?
- Azért az ilyet nehezen felejti el az ember. Ugyanakkor ez is benne van a bokszban. Korábban tizennyolc világbajnoki címmérkőzést nyertem meg, istenem, ez most nem jött össze. Nagyon szerettem volna egy visszavágót Freitasszal, de a brazil a következő meccsén kikapott, így egyelőre esély sincs arra, hogy újra találkozzunk.
- Mi az, ami még mindig, harminchét évesen is a ringben tartja?
- Hogy újra világbajnok legyek. Beszéltem már Kohl úrral, az Universum tulajdonosával, ő azt mondta, mindent megpróbálnak, én csak bokszoljak és nyerjek, a többi már rajtuk múlik. ---- Bármennyire is meghatározó alakja volt a Kisstadionban fellépő négy magyar muskétás a magyar amatőrboksznak, mindössze egy alkalommal fordult elő, hogy ugyanazon a világversenyen valamennyien kesztyűt húztak. Az 1997-es budapesti vb-n ugyanis Balzsay és Hidvégi még éppen kinőtt a juniorkorból (abban az évben Birminghamben együtt lettek junior Eb-ezüstérmesek), 1998-ban a minszki Eb-n Kótai pont Balzsay miatt nem fért be a csapatba, a 2000-es tamperei kontinensviadalra az akkor 81 kilós Hidvéginek nem lett kvótája, Sydneybe csak Balzsay és Erdei kvalifikálta magát, azóta pedig Erdei és Kótai a profik között riogatja az ellenfeleket.
Így aztán az 1999-es houstoni világbajnokság az egyetlen, amelyiken mind a négyen szorítóba léptek - még ha erről a versenyről nem is őriznek túl vidám emlékeket. Balzsay Károly (akkor 71 kg) és Erdei Zsolt (75) az első, Kótai Mihály (67 kg) a második fordulóban pottyant ki a mezőnyből, Hidvégi Györgyöt (81) pedig az éremkapuban állították meg csúnyán a pontozók.
Ha pedig hozzávesszük, hogy Madár az országos bajnokságokon amatőr-pályafutása utolsó éveiben már nem vállalta a 75 kilót, így éppen Hidvégi-vel meccselt (kétszer is sikerrel) a félnehézsúlyú aranyért, míg Balzsay győzte már le Kótait ob-elődöntőben (1997), gyorsan kiderül, hogy még hazai szinten sem nyertek egyazon évben mind a négyen bajnoki címet.
Az első közös sikert talán éppen e hét szombatjára tartogatják.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik