Fejlődni akar a bajnok

A három 12 menetes csatát egyformán pontozással nyerte meg, és immár bizonyos, hogy ebben az esztendőben szombaton láttuk őt utoljára a szorítóban. Van mit kipihennie, még ha csak a szombati meccsre is gondolunk…
- Aludt azért valamennyit?
- Úgy egy órát. Ilyenkor sohasem tudok rendesen elaludni, az események újra és újra lejátszódnak bennem, mi volt, mit kellett volna másképp csinálnom. Ha erre gondolok, még mindig hevesen kalapál a szívem.
- Ha példát mondana, megköszönném.
- Voltak meleg pillanatok. Lakatus néha jött előre, ütött-vágott, én meg próbáltam kibújni. Akadtak holtpontok, és egyes pillanatokban kedvetlen voltam. Eleinte remekül ment a bunyó, aztán néha elkedvetlenedtem.

- Fordult már elő ilyen?
- De még milyen gyakran! Ezzel semmi baj sincs, eddig mindig viszszajött a kedvem, még a meccsen belül. Most akkor, amikor láttam, milyen szépen kicsipkéztem Lakatus arcát. Erőt adott, amikor néztem az arcát. Ez pedig egy bokszmeccsen ugyebár elkerülhetetlen. Úgy nézett ki, mint akin átment az úthenger. Persze, én sem úsztam meg, elszakadt a jobb bicepszem, és meglehet, hogy a második menetben eltörött a bal kézfejem.

- Akkor lesz mit kipihennie.
- Legalábbis megpróbálom. Még két hétig itthon leszek, gondolom, a szokásos kötelezettségekkel, utána pedig irány Ibiza, és ott senki sem fog elérni. Itthon azért kevesebb a valószínűsége a teljes kikapcsolódásnak. A spanyolországi vakációt követően még itthon is eltöltök néhány hetet, mert legjobb tudomásom szerint leghamarabb január végén bokszolok újra.
- Így sem panaszkodhat erre az évére, hiszen három világbajnoki címmeccset vívhatott, és mindegyiket meg is nyerte. A Lakatus ellenit hova sorolja?
- A második helyre, a González elleni találkozó mögé. A mexikói ellen nagyon jól bokszoltam, azt a szintet azóta sem tudtam hozni, és lehet, hogy nem is fogom tudni még egyszer. Akkor annyira egyben voltam, és annyi minden öszszejött, hogy olyan szinte nincs is.

- De legalább van mihez viszonyítani.
- Az is valami, ez igaz. Lehet, hogy kellene még egy González-szintű ellenfél, és egy hasonlóan felkészült Madár, akkor talán öszszejönne megint. A mostani felkészülésem hasonló volt az akkorihoz, de Lakatus sokkal jobban nyomott, keményebben ütött, dolgozott alkarral, mélyre, öv alá, mindenhova. Volt, hogy ki kellett vennem öt másodperc pihenőt mélyütésnél, mert annyira jött előre, én meg pihenni akartam, hátha ezzel megtöröm a lendületét.
- Többször említette a mérkőzés után, hogy van még miben fejlődnie. Tudja is, hogy miben?
- Már a meccs óta is sokat gondolkoztam azon, miért fáradok el mindig idő előtt, és magamnak már találtam egy megoldást. Azt hiszem, ha nem kellene fogyasztanom, hanem hetekkel korábban beállna a súlyom, mint González ellen, akkor tökéletes lenne az állóképességem. Extragyors vagyok, csak nekem ehhez dupla annyi energia kell, mint másnak a lassúsághoz. Rengeteg energiát aktivizálok, másnak sokkal kevesebb energiát emészt fel egy-egy ütés, mint nekem. Nekem kipattan az öklöm, és már jön is vissza. Ez nem tudományos magyarázat, csak a saját véleményem, de már Fritz is mondott valamit, hogy van ötlete, majd megbeszéljük.

- Ha végig úgy bokszolt volna, mint az első öt menetben, talán nem beszélgetnénk ilyen témáról.
- Utána ment el a kedvem egy kicsit. Azt követően gondoltam azt, hogy kiveszek egy kis pihenőt. Tudatos volt, vissza akartam fogni magam, hagyni, hogy kiüsse magát úgy, hogy ne találjon el. A hetedikben aztán vérszemet kapott, megindult, mindent egy lapra tett fel, én meg nem akartam viszonozni a sortüzet, mert gondoltam, hogy a következő menetet majd behúzom. Azt hiszem, így is történt.
- Viszont előtte volt egy olyan menet, amelyikben olyan verést osztott ki, mint valamirevaló ellenféllel szemben talán sohasem.
- A harmadikra gondol? Olyanra tényleg nem emlékszem. Megütögettem rendesen, Lakatus menekült, fogott, rutinosan kihúzta valahogyan, én meg nem erőltettem, nem akartam ellőni az összes puskaporomat. Lehet, hogy a mai fejemmel már rámennék, és addig ütném, amíg mozog, de lehet, hogy ő akkor is ugyanúgy lefogna.
- A régi Erdei biztosan ráment volna.
- Az egy amatőr Erdei volt, akinek két vagy négy perce volt hátra, és tudta, hogy addig bírja a strapát. Most viszont kilencszer három perc volt vissza, és nem mertem meghúzni ezt a lépést. Mondhatni, lenyugodtam, profibb lett a bunyóm. És még valami volt profi ezen az estén: a közönség. Le a kalappal előtte, én meg próbáltam meghálálni a buzdítást a végén, amíg volt bennem erő. ---- Sokáig emlékezetes, nagy gála volt a szombati. Amelyen minden összejött, aminek össze kellett jönnie, hiszen nem fújt viharos erejű szél, nem ütötték ki egyik bajnokunkat sem, mi több, valamennyi magyar fiú győzött. Ráadásul az universumos Küchler csúnyán kikapott, és habként a tortán még Karlsruhéban sem nyert Regina Halmich (óriási csalással döntetlenre hozták ki az egyértelműen jobb amerikai Elena Reid elleni meccsét), csak hogy Erdei Zsolt pozíciói a hamburgi istállón belül tovább erősödjenek.
Ezen az estén minden Madárnak dolgozott.


Más kérdés, hogy ebből például vidéki olvasóink édeskeveset kaptak, hiszen hiába volt minden erőfeszítésünk, hogy a késői kezdés ellenére az írott sajtóban egyedüliként az ország valamennyi szegletében beszámolhassunk a kisstadionbeli varázslatról, ha a betonbiztosnak mondott 22.15-ös kezdési időpont előbb 22.29-re, majd a német ZDF televízió jóvoltából a látványos, ám meglehetősen hosszú bevonulást követően 22.45-re változott. Így aztán vastag éjszaka lett, amire Erdei Zsolt immár harmadszor a feje fölé emelhette a WBO félnehézsúlyú világbajnoki övét.
No mindegy, a lényeg, hogy megtehette, hiszen ezért zarándokolt ki a meglehetősen csípős szeptemberi estében vagy tízezer ember a helyszínre, hogy feledhetetlen élményanyaggal gazdagabban mehessen haza vagy a szerencsésebbek a hajnalig tartó bankettre.
És az immár másodszor ringbe lépő Hidvégi György, valamint a most debütáló Balzsay Károly személyében kaptunk két 25 éves szuperígéretet is, akik még csak tanulgatják a műfajt, de alapképességeik már most a magyar hivatásos ökölvívás krémjébe predesztinálják őket.
"Nagy élvezettel kéjenckedtem a ringben, minden percét élveztem a meccsemnek, kivéve hogy valamikor elütöttem a kézfejemet, amely most pont kétszer akkora, mint amilyennek lennie kellene - emlékezett vissza jókedvűen a szombati produkciójára a gála első mérkőzését vívó Hidvégi. - Ez az ember hihetetlenül bírja az ütéseket, szerintem komplett állkapocscserére szorul, én összesen életemben nem kaptam ennyi ütést, mint ő a négy menet alatt. Ha ekkora verésben részesülnék, komolyan elgondolkoznék a folytatáson, ha még lenne mivel" - tette hozzá a cirkálósúlyú öklöző, aki vélhetően csak novemberben Nyíregyházán húz kesztyűt legközelebb, hiszen addig a sérülés miatt az talán fel sem menne a kezére.


Balzsay sem rejtette véka alá, hogy valami hasonlóra számított, ráadásul a négy magyar bunyós közül messze ő jött ki a legegészségesebben a szombatból: "Egy kis emléket kaptam a szemem alá, meg a bandázst is erősebbre húzták a legutóbb műtött kezemen, de lekopogom, nincs különösebb bajom, jól éreztem magam a ringben. Videóról utólag megnézve azt mondom, kicsit még vékonyka vagyok, erősödnöm kell, de ezzel sem lesz gond. A legszebb álmaimat is felülmúlta ez az este, nem is izgultam annyira, tanulgatom is már az új, a profiműfajt, remélem, gyorsan felveszem a ritmust." Legközelebb - háromhetes pihenőt követően - Rostockban, egy október 26-i gálán lesz erre módja.
Hogy Magyarországon mikor látjuk legközelebb a négy muskétást, illetve hogy együtt látjuk-e még valaha őket, az persze kérdéses.
Az Universumon, a lengyeleken és főleg az RTL Klubon múlik.
De hogy a szombattal minden érintett elégedett lehet, az bizonyos. ---- Dámosy Zsolt a hatodik magyarországi Universum-gálát felügyelte, de talán még egyszer sem volt olyan szorult helyzetben, mint szombat este a Kisstadionban.
- Menekülnöm kellett - mondta lapunknak a menedzser. - Madár ugyanis mint az őrült, jött utánunk az ötliteres pezsgővel, és locsolt mindenkit, aki mozgott. Klaus-Peter Kohllal és Peter Hanrathsszal együtt öltözőről öltözőre futottunk, minden irányba figyeltünk, bástyákat építettünk, Zsolt pedig csak öntözött. Végre bezárkóztunk az egyik öltözőbe, Kohl úr szegény felesége viszont kint maradt, Madár őt rendesen elkapta… De nem szóltak neki, ez is mutatja, ő a klub legdrágább ékköve.
- A locsolástól eltekintve elégedett?
- Abszolút. Eleve azt mondom, hogy ilyen gála után, amelyen ennyi elégedett embert látni, és ilyen siker születik, nincs feltétlenül helye annak, hogy hibákat keressünk. De az visz bennünket előre, ha észreveszszük és megtaláljuk a hiányosságokat. Nagyképűség lenne azt mondani, hogy minden százszázalékos volt, legközelebb igyekszünk a hibákból tanulni.
- Miért, lesz legközelebb?
- Legalábbis remélem.
- Meglepődött azon, hogy nem telt meg a Kisstadion?
- Realista vagyok, tudtam előre. Csak azt bánom, hogy nem fogadtam az optimista újságírókkal, akik garantálták a telt házat. Ha csalódást keresünk, akkor számomra mindenképpen az, hogy ilyen produkcióval, dupla világbajnoki címmérkőzéssel sem lehet tizennégyezer embert bevinni ilyen helyre. Úgy tűnik, ennyi volt a kereslet, hiszen az összes drága jegy elfogyott, az olcsót pedig sokan megengedhették volna maguknak. A tízezer néző megfelel a realitásnak.