Mindig talpra állt

Attól eltekintve, hogy az amerikaiak sokkal szívesebben látták volna, ha Oscar De La Hoya vonul be ilyenformán a történelembe, Bernard Hopkins megérdemelte, hogy elvigye a pálmát - és az öveket - a Golden Boy előtt. Az 1992-es olimpia bajnokával ellentétben ő nem csupán kósza kirándulást tett a középsúlyba, hanem lassan tíz éve legalább egy öv birtokosa ebben a kategóriában. Az 1980 és 1987 között uralkodó "Marvelous" Marvin Haglert követően ő lett a következő vitathatatlan középsúlyú bajnok, megdöntötte a legendás Carlos Monzón súlycsoportra vonatkozó címvédési rekordját, ő már 18-nál tart (továbbá egy eredmény nélkül, no contesttel záruló találkozóval), szemben a 14-nél leragadó argentinnal. Erre a pazar eredménysorra tette fel a koronát a De La Hoya elleni kiütéses diadallal.
Holott többször is csak kevésen múlt, hogy ne vesszen el a sportág számára.
Fiatalkorában a környék hasonszőrű ifjaival nem éppen tisztes polgári életet élt, lopott, tiltott fegyverviselésen érték, sőt, fegyveres rablást is rábizonyítottak. Egyik tanára nem véletlenül mondta: jobban tenné, ha nem érné meg 18. életévét, mert amint belép a felnőttkorba, azonnal megkezdhetné a 18 éves börtönbüntetését. Mivel azonban betöltötte, mehetett a graterfordi fegyházba, ahol csaknem öt évet töltött el, miközben háromszor megnyerte a börtönbajnokságot.
Amatőrként ennél nagyobb sikere nem volt, igaz, túl sok időt nem is töltött el ebben a közegben, hiszen már 23 évesen a hivatásosok táborába állt.
És itt jött a második törés. Az álmoskönyvek szerint ugyanis semmiféle jót nem jelent, ha valaki elveszíti az első profimeccsét. Nos, Hopkins 1988. október 11-én debütált, egy másik "újonc", Clinton Mitchell ellen - és vereséget szenvedett. A pontozás ugyan szoros volt (39:38, 39:37, 38:38), a vereség viszont vitathatatlan, így, ahogyan Hopkins korábban a világbajnoki övről beszélt, az álom elérhetetlennek tűnt. A kudarcot követően Hopkins azonnal az edzőcserére voksolt, és "egy életre" elkötelezte magát az angol Bouie Fisherhez.
Az új páros 22 győzelemmel kezdte a működését, s három és fél év alatt kézzelfogható közelségbe került a vb-korona. Hopkinsnak a szintén az első vb-koronájáról álmodozó Roy Jones Junior ellen kellett kiállnia az IBF gazdátlan középsúlyú övéért. A Washingtonban megrendezett meccs igazolta az akkori erőviszonyokat, Jones simán nyert pontozással, és elvett másfél évet Hopkins karrierjéből.
A Hóhérnak (a becenevét még a hatodik profimeccsén kapta egy kommentátortól) ennyi idő kellett a talpra álláshoz. 1994 végén Segundo Mercado ellen még döntetlenre végzett, másodszorra viszont már technikai K. O.-val megverte, ezt követően pedig megkezdte a fentebb már említett pazar címvédési sorozatát.
Bár az évek múltával továbbra is csak kevesen ismerték el igazán, a pénzdíja sem volt csillagászati, a Don King által kiírt, a vitathatatlan középsúlyú bajnoki övért zajló "tornából" kihagyhatatlan volt. 2001 áprilisában gond nélkül kipontozta Keith Holmest, így jöhetett a Félix Trinidad elleni "döntő". A Puerto Ricó-i akkoriban súlycsoporttól függetlenül a legjobb bokszolónak számított, ezért is volt hatalmas a döbbenet a New York-i Madison Square Gardenben, amikor Hopkins a 12. menetben T. K. O.-val a korábban veretlen riválisa fölé kerekedett.
Már "Tito" legyőzésével is helyet követelt magának a boksz történelemkönyvének legszebb lapjain, a De La Hoya elleni diadalával pedig maga lett a történelem. Már csak az a kérdés, gazdagodik-e a Hopkins-eposz egy újabb fejezettel.
Erre talán csak Roy Jones Junior adhat választ. Ha kiáll Hopkins ellen. ---- A különböző súlycsoportok legjobbjai között való rangsorolást segítik az úgynevezett pound-for-pound listák, amelyeket különböző szakértői fórumok állítanak össze, szubjektív szempontok alapján. Az alábbiakban a USA Today című lap rangsorát közöljük.

1. Floyd Mayweather Junior (amerikai, 32-0, 21 K. O.-T. K. O.)
Kiskönnyű-, majd könnyűsúlyban is minden útjába kerülő ellenfelet meggyőző fölénnyel vert meg, most pedig a WBC kisváltósúlyú trónjára tör.
2. Bernard Hopkins (amerikai, 45-2-1, 32)
Több mint tizenegy éve veretlen, a középsúly, illetve a környező kategóriák szinte összes jelentős alakját (például Félix Trinidadot, William Joppyt, Oscar De La Hoyát) megverte, leszámítva Roy Jones Juniort.
3. Erik Morales (mexikói, 47-1, 34)
Három súlycsoportban (kispehely-, pehely- és kiskönnyűsúly) is a csúcsra ért, az egyik legjobb bunyós az alacsonyabb kategóriákban, és a legjobb lehet, ha másodszor is legyőzi Marco Antonio Barrérát.
4. Antonio Tarver (amerikai, 22-2, 18)
Mindennél többet mond róla, hogy kiütötte Roy Jones Juniort, a félnehézsúly addigi egyeduralkodóját, akit sokak szerint már az első egymás elleni meccsükön is megvert, de akkor a pontozók még másképp látták.
5. Roy Jones Junior (amerikai, 49-2, 38)
Félnehézsúlyból nehézsúlyba átrándulva is világbajnoki övet tudott szerezni, igaz, a legutóbbi két találkozóján, Tarver ellen sokkal kevésbé volt meggyőző. ---- A jelen bunyósai közül Bernard Hopkins után Cory Spinksnek a legszebb az övgyűjteménye: az amerikai váltósúlyú öklöző jelenleg az IBF, a WBA és a WBC világbajnoka, csupán a WBO koronája nem az övé ebben a súlycsoportban. Ha a súlycsoportváltással kacérkodó (és nagyváltósúlyban Daniel Santostól kikapó) mexikói Antonio Margarito hajlandó kiállni ellene, sor kerülhet az újabb címegyesítésre. Spinks 2003 decemberében Ricardo Mayorga legyőzésével kaparintotta meg a három koronáját, amelyeket később Zab Judah, majd Miguel Ángel González ellen védett meg.
A közelmúlt, illetve a jelen nagyjai közül még néhány, kivételes képességű bunyós jutott el a sporttörténelem küszöbéig. A nehézsúlyú Lennox Lewis 1999-ben, Evander Holyfield legyőzésével szerezte meg az IBF, a WBA és a WBC övét, a WBA-ét azonban gyorsan elvették tőle, mert a következő meccsén nem John Ruiz, hanem Michael Grant ellen bokszolt.
Az ausztrál Kosztya Cju 2001 novemberében lett csaknem az összes szervezet ura, amikor a Zab Judahval vívott címegyesítő meccsét második menetes T. K. O-val nyerte meg. Az IBF, a WBA és a WBC világbajnokaként még Ben Tackie és Jesse James Leija ellen is nyert, viszont sérülése miatt immár több mint másfél éve nem tudott ringbe lépni.
A leghosszabb ideig Roy Jones Junior büszkélkedhetett három trófeával: a félnehézsúly hajdani egyeduralkodója 1999. június 5-én Reggie Johnson legyőzésével gyűjtötte be az IBF, a WBA és a WBC övét, amelyeket összesen hétszer védett meg, legutóbb 2002. szeptember 7-én Clinton Woods ellen. Csak éppen az aktuális WBO-királlyal (Dariusz Michalczewskivel) nem sikerült egyszer sem összeakadnia.
Akárcsak az összes többi háromszoros uralkodónak.