Címvédések a "Nagy Almában"

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.11.14. 21:25
Címkék
Új arc nem tűnt fel a nehézsúly egyébként meglehetősen szürke egén, egy régi bajnoknak viszont alighanem örökre befellegzett a New York-i bokszgálán.
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
Byrdnek (jobbra) már a második meccsén segítettek a pontozók
John Ruiz (41-5-1, 28 K. O.-T. K. O.) a WBA (Bokszvilágszövetség), Chris Byrd (38-2-1, 20) pedig az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) koronáját védte meg pontozásos győzelemmel Andrew Golota (38-5-1, 31), illetve Jameel McCline (31-4-3, 19) ellen, és maradt a maga - a régi nagyokhoz képest feltétlenül - szerényebb képességeivel világbajnok, míg az egykori vitathatatlan első, Evander Holyfield (38-8-2, 25) sima vereséget szenvedett a nem túl ismert Larry Donaldtól (42-3-2, 24), és ezzel érdemben talán le is zárta a karrierjét. Évekkel később, mint amikor kellett volna…
Az est legjobb összecsapását a két amerikai barát, Byrd és McCline vívta egymással, akik 12x3 percre félretették a köztük lévő jó viszonyt. A 25 kilóval nehezebb - mindössze háromszor volt korábban ekkora súlykülönbség vb-címmeccsen két bunyós között - kihívó a második menetben padlóra küldte Byrdöt, a harmadikban megpróbálta befejezni a találkozót, azonban a világbajnok valahogyan visszatért, és a finist már inkább ő uralta. A pontozók közül kettőt mindenesetre sikerült meggyőznie a teljesítményével - 115:112, 114:113 -, a harmadik 114:112-vel McCline-nak adta a meccset, de az öv Byrdnél maradt. "Ahogyan visszajöttem a jelentős hátrányból, az igazi bajnokhoz méltó volt" - mondta a találkozó után Byrd. A világbajnok az egymást követő második címmeccsén rebeghetett hálát a bíráknak, hiszen áprilisban Golota ellen az ő segítségük is kellett a címvédést érő döntetlenhez.
A lengyel viszont újfent átkozhatja a pontozókat, hiszen Ruiz ellen is szoros mérkőzésen maradt alul, úgy, hogy őt is kihozhatták volna győztesnek. Talán ha kicsit jobban figyel a finisre… Golota a második menetben kétszer is a padlóra küldte a Puerto Ricó-i származású amerikait (a második leütés inkább cselgáncsmozdulat volt), akitől később pontot is levontak, de a kihívó ekkora fórral sem tudott élni. A szokásához híven sokat szabálytalankodó, a nyolcadik menettől edző nélkül küzdő Ruiz a végén mutatott jobb teljesítményének köszönheti, hogy a pontozók egyöntetűen (114:111, 113:112, 114:111 arányban) őt látták jobbnak.
Evander Holyfieldnek viszont alighanem befellegzett, bár ő a Larry Donaldtől elszenvedett vereségét követően is a folytatásról beszélt. Kár, hogy immár csak a neve alapján lehetne őt eladni, az amerikainak a belharcban mutatott produkciója mindehhez édeskevés. A Vitalij Klicsko által például anno szinte homokzsáknak használt Donald minden bírónál legalább tíz ponttal elvitte az összecsapást, amelyen a volt vitathatatlan bajnoknak még felvillanásai sem akadtak. Holyfield nagy riválisa, Lennox Lewis idejében belátta, hogy mennie kell, a 42 éves amerikai viszont erre képtelen. Még a zsinórban elszenvedett harmadik vereség sem döbbentette rá erre.
Két másik exbajnok is színre lépett a nehézsúlyú gálán - felemás eredménnyel. Az amerikai Hasim Rahman (40-5-1, 33) T. K. O.-val verte meg az ausztrál Kali Meehant (29-3, 23), Oliver McCall (41-8, 30) viszont egyhangú pontozással elbukta az amerikai derbit DaVarryl Williamson (21-3, 17) ellen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik