Ázsiában európai érmekért: kezdődik az Eb

Ha az ember bárkivel megpróbált esélyt latolgatni az ankarai amatőr Európa-bajnoksággal kapcsolatban, a „kvóta", „kiemelés", „világbajnokság", „olimpia" szavakkal (ha nem is okvetlenül ebben az erősorrendben) biztosan előbb találkozott, mint az arany-, ezüst- vagy bronzérem kifejezésekkel. Nem devalválva persze a kontinenstorna jelentőségét (megtette ezt a sportágra rátelepedő ázsiai vezérkar – na jó, leírom, amit itt-ott hallani: maffia –, amely 2011 elején eldöntötte, hogy ebben az évben bizony Eb-t kell rendezni, az olimpia évében tilos lesz kontinenstornát tartani.

Hogy az a „pár" bunyós, aki nem jut ki Londonba, az jövőre világverseny nélkül marad? Hát istenem, több is veszett szerintük Mohácsnál...), de azért ha választani lehetne, hol szerepeljen eredményesebben a magyar válogatott, tízből tízen Ankara helyett Bakit mondanának. Ott lesz ugyanis az ősszel a világbajnokság, ahonnan elsőként el lehet csípni a londoni csatlakozást.

„Ettől még nekünk Ankarában is kötelességünk jól szerepelni. Ugyanakkor nagyon elégedett lennék, ha megismételnénk a moszkvai szereplésünket, és minden éremből nyernénk egyet. Több is lehet a csapatban, kevesebb meg remélem, hogy nincs" – fejtegette Kovács László szövetségi kapitány.

A szakember az esti tea mellett még igyekezett nyugodt lenni, de Szántó Imrével együtt annyit azért elmondott, másnap már lesz ok az idegeskedésre. Érthető, hiszen hárman a nyitányon kesztyűt húznak, Harcsa Zoltán a Szántó-klub, az Unió Kispest képviseletében (ő még a hivatalos megnyitó előtt bokszol, ami azért fontos, mert trénere még a sorsolás előtt poénosan annyit kért a csapattól, nem szeretné, ha valaki már a megnyitó előtt kiszállna az Eb-ből – a tanítványnak így nem szabad pácban hagynia mesterét), Bacskai Balázs (esetében „csak" azért, mert kimondva-kimondatlanul Ankarában ő hozhatja a „moszkvai" aranyat) és az egyetlen magyarként rögvest oroszba botló Varga Miklós.

Kovács kapitány egyébként három csoportra osztotta csapatát: a fiatalokra (Lakatos István, Nagy Krisztián, Harcsa Zoltán), a világversenyt megjártakra (Kalucza Norbert, Varga Miklós, Bernáth István) és az éremesélyesekre (Káté Gyula, Bacskai Balázs, Szellő Imre, Darmos József). Utóbbi csoport persze osztható lenne tovább is, hiszen azért a két moszkvai finalistától, a magát szinte minden világversenyen hozó Kátétól, valamint a címvédő Bacskaitól szinte kötelező a dobogó Ankarában. Teher vagy nem tehet, ettől még tény.

Ahogyan jó egy hét múlva reményeink szerint az is tény lesz, hogy a magyar csapat hozta a legalább 50 százalékos mérleget. Nálunk ez szokott lenni a mérvadó, és erre jó esély van, függetlenül a véleményes megítélésű sorsolástól. Kovács kapitány büszkén elmondta, az idén minden nemzetközi tornán több meccset nyertek meg a fiai, mint ahányat elveszítettek, és arra készülnek, Törökországban is tartják a trendet.

Az esély adva van rá, elvégre néhány nemzet kísérletezésre használja fel a tornát. Az oroszok közül nem mindenki elsővonalas, hogy csak a legnagyobb csapatot említsük. Nekünk viszont erre nincs lehetőségünk, elvégre folyamatosan szűkül a hazai bunyó élvonala. Egy Kokó- vagy egy Madár-szintű vezér nagyon ráférne az egész ökölvívásra.

Ankara és Baki „segítségével" meg is találhatjuk.