Nincs itt semmi látnivaló – L. Pap István publicisztikája

A Richard McLaren vezette független vizsgálat eredménye szerint manipulálták a 2016-os riói olimpia ökölvívótornájának eredményeit – reppentették fel a múlt héten a világ nagy hírügynökségei. Mondhatnánk, haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló, ez nagyjából olyan, mint amikor valamelyik súlyemelőbajnoktól veszik el éppen az érmeit, mondván, doppingolt. Avagy: ezt eddig is tudtuk, nem kell neki nagy feneket keríteni, hiszen a boksz története a bírói csalások története is, nincs új a nap alatt.

Az persze nem véletlen, hogy a történet szálai éppen 2016-ba vezetnek, amikor még a „régi és rossz” Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) diszponált a torna felett – aminek egyenes következményeként a sporttörténelemben párját ritkító módon az idén nyáron nem rendezhette meg saját sportága olimpiai versenyeit, hanem azt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vette saját kézbe, és az AIBA még érintőlegesen sem vehetett benne részt.

Így aztán Tokióban nyilván minden rendben volt, szép is lenne, ha a NOB-ot áztatná el az a szövetség, amely éppen Thomas Bachék előtt akarja igazolni, hogy túl van a nehéz éveken, zajlik a teljes megtisztulás, az immár az orosz Umar Kremljov vezette AIBA ezért „rázza a tabulát” (hogy Csötönyi exelnököt idézzük) ilyen eltökélten.

Nincsenek véletlenek: a hír közvetlen előzményeként egy hete azt írta az olimpiai ügyekben bennfen­tes insidethegames.biz portál, hogy az ökölvívók nemzetközi szövetségének jövő évi tisztújító kongresszusa (amely amúgy Magyarországon is lehet) teljes körű személycserét tervez, miután a NOB ismételten kifogásolta a „kívánatos reformok” nem elégséges végrehajtását, és mint rendesen, újra kilátásba helyezte, hogy az ökölvívás kikerülhet a 2024-es párizsi játékok programjából.
Az olimpiai mozgalom vezető szervezete régóta elégedetlen az AIBA irányításával, pénzügyeinek kezelésével és a bíráskodással, az előző elnökök (a 2013-ban még NOB-elnöknek is kandidáló, fehér galléros tajvani Vu Csing-kuo és a vállalhatatlan üzbég Gafur Rahimov) tényleg nem sokat adtak a makulátlan üzletemberi-sportvezetői imázsnak még a látszatára sem – tavaly decemberben éppen a NOB-bal való kapcsolatok rendezésének jelszavával is lépett hivatalba Kremljov, az új elnök,
(A NOB 2018 végén fagyasztotta be viszonyát az ökölvívókkal, 2019-ben felfüggesztette és ezzel a tokiói olimpiától is eltiltotta az AIBA-t, a 2021-re halasztott 2020-as játékok előtt már a kvalifikációs versenyeket is a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes munkacsoportja vezényelte le.).

De vissza a friss McLaren-jelentéshez, amely hangsúlyozza, hogy „rendszerszinten csalták el az öt évvel ezelőtti játékokon az eredményeket, ami a mostani vezetőséget aggodalommal tölti el”. Több mint tíz gyanús összecsapást találtak Rióban – tegyük hozzá, eddig nem nagyon rendeztek olyan olimpiát, amelyiken ne lett volna „több mint tíz gyanús összecsapás” –, és konkrét összeg is leíródott: a mongol Otgondalaj Dorzsnjambuugijn és a francia Sofiane Oumiha 60 kilogrammos elődöntőjében állítólag 250 ezer dollár (nagyjából 78 millió forint) kenőpénzt ajánlottak fel a későbbi ezüstérmes francia győzelméért.

Ha nem is összegszerűen, de ez mindig is így volt. A ma az amatőr boksz aranykorának végeként aposztrofált nyolcvanas években két olyan későbbi profi klasszis nem tudott olimpiát nyerni (ahogyan persze sokan mások sem), mint Evander Holyfield és Roy Jones Jr. Egyikük sem szokványos módon. Az előbbit Los Angelesben állj utáni, ám KO-t érő ütésért valójában ok nélkül léptette le egy jugoszláv bíró, és így csinált félnehézsúlyú olimpiai bajnokot a honfitárs Anton Joszipovicsból; az utóbbi pedig Szöulban esett a pontozói praktikák áldozatául a dél-koreai, azaz hazai Pak Szi Hun ellen úgy, hogy két és félszer több ütése talált, mint ellenfelének, és lett második – hogy aztán példátlan módon második helyezettként ő kapja meg az 1956 óta a torna legjobbjának járó Val Barker-díjat, amolyan utólagos beismerésül.

„A bíróknak nincs hazájuk, a bírók bírók” – hangzik a mindmáig utolsó magyar olimpiai bajnoki címet szerző, az AIBA főtitkáraként a megtisztulásért is dolgozó, mostanság a legmagasabban jegyzett magyar sportdiplomata, Kovács István mestere, Szántó Imre egyik bonmot-ja a sok közül. És igaza van. Na persze csak annyiban, hogy azért az exszovjet pontozói-mérkőzésvezetői kar mindig is tudta, hogyan kell működnie, ha (ex)honfitárs van a ringben. Erdei Zsolt sem véletlenül jegyezte meg a sydneyi olimpián az orosz Gajdarbek Gajdarbekov elleni (vesztes) elődöntője után, hogy már akkor rosszat sejtett, amikor a szorítóba lépéskor felvillanni látta a bíró aranyfogát. Ebből ugyanis azonnal sejtette, hogy a volt Szovjetunióból érkezett, és tényleg ukrán volt. Másrészről a nagyvilágnak azt sem kellett tudnia, hogy a Szlovákiát hosszú éveken át képviselő Hornig Tibor színmagyar, így aztán gond nélkül előfordult, hogy nekünk pontozott. Néha szó szerint is.

Ugyanakkor a régi-új pontozás legalább tiszta sor: öten ülnek a ring négy oldalán, minden menet végén megjelölik azt, aki többet, tisztábbat és pontosabbat ütött, irányította a menetet, illetve mozgásával jobb benyomást keltett, és a végén ezeket az adatokat összegzik. Ez a döntés azonban eleve szubjektív, minél kiélezettebb a meccs, annál inkább az, nincs és nem is lesz egzakt – mondjuk, a modern műkorcsolyára vagy tornára hajazó – megoldás a teljesen objektívvé tételére. Hogy a Szöul után harminc évre bevezetett gépi pontozás milyen praktikákra adott lehetőséget, arról könyvet lehetne írni. Nagyjából épp annyira játszotta ki az ember a technikát, mint amennyire a futballban a VAR sem megkérdőjelezhetetlen, hiszen a táplálkozási lánc végén, a kontrollszoba homályában játékvezetők (és informatikusok) ülnek. Bokszban elég volt a ringpadló felett átnézve összekacsintani ahhoz, hogy mindegyik bíró tudja, hogyan áll a meccs, kinél ki vezet, és ha az egyikük nem akart 4:1-re alulmaradni (ami egy szoros mérkőzésnél nem ördögtől való, ám a mindenkori zsűri nagyon nem szerette, sőt rendre szankcionálta is a renitenseket), akkor sűrű gombnyomogatással gyorsan „megfordíthatta” az állást. Miközben lehet, hogy eredendően egyedül pontozott korrektül, és nem ő ment szembe magányosan a forgalommal.

A mérkőzésvezetők mozgástere mindig kisebb, mint a pontozóké, de némi rafinériával (indokolatlan figyelmeztetések, számolások, intések) ők is vastagon belenyúlhatnak a meccsbe. Nem feltétlenül van összefüggés, de 1964-ben a későbbi magyar bokszelnök és nemzetközi sportdiplomata Sermer Györgyöt többször is megütötte a spanyol pehelysúlyú bokszoló, Valentín Loren, miután a magyar bíró tajvani ellenfelével szemben leléptette…

Volt olyan olimpiai bírónk, aki azt mondta, hogy már a helyszínen, a reptéren, amikor még a csomagja sem jött le a szalagról, két drága óra került a zsebébe, saját bevallása szerint azt sem tudta, kitől. De akadt olyan is, aki inkább sérültet jelentett, és hazamenekült még a játékok megnyitója előtt, miután rémülten konstatálta, annyian korrumpálták, hogy ezután már képtelen lenne „tisztességesen”, azaz az összes adakozó igényei szerint meccseket vezetni.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy olyan ökölvívót még nem látott a világ, aki pontozással vesztett volna, ha véletlenül így történt, az csalás volt, mi több, az évekkel későbbi emlékekben már a döntő fölénnyel záruló meccsek is mérkőzésvezetői elfogultság miatt alakultak úgy, ahogy. Sőt, olyan bunyóssal is találkoztam már, akit kétszer csaptak le, és a padlóról feltápászkodva vagy három irányban akarta tántorogva elhagyni a ringet, de másnap már a bírót szidta, mondván, meg sem volt ütve. Nehéz tehát tisztán látni az erdőben, hozzátéve, hogy a bunyó ettől is hangulatos és nagyszerű sportág, épp olyan, mint a benne élők, sportolótól edzőig és vezetőktől… – igen, a bírókig.

Mindenesetre az október végén kezdődő belgrádi férfi-világbajnokságon működő mérkőzésvezetőket, pontozókat és a technikai személyzet tagjait szigorú szempontok alapján választották ki, állítja az AIBA. McLaren cége, az MGSS valamennyiük múltját és hátterét ellenőrizte.

Hacsak úgy nem…

Szigorú, a más szemében a szálkát is meglátó NOB ide, McLarenék és az AIBA öntisztulási törekvései oda, garancia persze semmire sincs. Az ökölvívásért viszont igazán kár lenne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!