Ferrara marad a Juve edzője – egyelőre

Vágólapra másolva!
2010.01.12. 16:24
null
Ciro Ferrara egyelőre nem int búcsút a Juventusnak (fotó: Action Images)
A mai vezetőségi tárgyaláson megerősítették posztján Ciro Ferrarát, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.

 

Ferrara két órán keresztül folytatott megbeszélést a vezetőkkel, amelynek végeredményeként maradhat a csapat edzői posztján. Legalábbis egyelőre.

A Juventus a hét végén megalázó, 3–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Milantól, ezek után a szurkolók kórusban követelték a szakvezető távozását.

A korábbi válogatott védő egy meccsre kap bizalmat, ha a piemontiak elbúcsúznak az Olasz Kupától, amelynek küzdelmeiben a Napoli ellen szerepelnek szerdán, úgy várhatóan semmi sem menti meg a menesztéstől.

Médiaértesülések szerint ha elküldik Ferrarát, úgy Dino Zoff vagy Guus Hiddink kaphat bizalmat.

„Tudom, hogy minden edzőt az eredmények minősítenek, és ha ezek nem jönnek, a klubnak lépéseket kell tennie – nyilatkozta Ferrara a mai sajtótájékoztatón, aki hozzátette: egy barátja Rockyhoz, a híres bokszolóhoz hasonlította őt.

"Tiszta vér vagyok, sorban kapom az ütéseket, de semmi nem tud padlóra küldeni."

Legfrissebb hírek

A Verona elleni győzelmével a Juventus a forduló nyertese

Olasz labdarúgás
7 órája

Meghosszabbította Reijnders szerződését a Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
9 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
12 órája

Visszatérhet a pályára Moise Kean – hivatalos

Olasz labdarúgás
12 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 22:53

Serie A: a Como ráijesztett a Romára, de kikapott

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 19:57

Serie A: Orsolini megfordította a Bologna meccsét; két góllal nyert a Torino

Olasz labdarúgás
2025.03.02. 17:01

Balogh Botond kezezése döntött, Udinében hagyta a pontokat a Parma

Olasz labdarúgás
2025.03.01. 22:48
Ezek is érdekelhetik