Szétlövésben esett ki az Olasz Kupából a Genoa a városi rangadón

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.09.25. 23:10
A genovai derbin a Sampdoria ment tovább (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Olasz Kupában szerda este az Udinese könnyedén, 3–1-re győzte le a Salernitanát, míg a Genoa tizenegyespárbajban kapott ki a Sampdoriától, így búcsúznia kellett a sorozattól.

Az Udinese szerezte meg előbb a vezetést, ám a Serie A-ból az előző idényben kiesett Salernitana hamar ki tudott egyenlíteni. Azonban egy büntetővel a félidő előtt vissza tudta szerezni a vezetést a hazai gárda. A második játékrészben pedig sokkal magabiztosabban játszottak az élvonalbeliek és növelni is tudták a különbséget a lefújásig – 3–1 lett a vége. 

A Genoa nagyon jól kezdett a városi derbin, Andrea Pinamonti találatával már a kilencedik percben vezetést szerezett, amit szinte végig meg tudott tartani. A hajrában azonban meglepő módon kiegyenlítettek a vendégek, így következhetett a tizenegyespárbaj. A büntetőpontról végül a Serie B-s Sampdoria bizonyult jobbnak, így a Genoának búcsúznia kellett a nyolcaddöntő előtt. 

OLASZ KUPA, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT 
Pisa (II.)–Cesena (II.) 0–1
Udinese–Salernitana (II.) 3–1
Genoa–Sampdoria (II.) 1–1 – 11-esekkel 5–6

 

Legfrissebb hírek

Maignan üzent a fejsérülése után

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 08:03

Maignan sérülése árnyékolta be a Milan négygólos győzelmét

Olasz labdarúgás
2025.04.11. 22:39

Folytatta jó hazai sorozatát a Genoa, és ismét megtréfálta az Udinesét

Olasz labdarúgás
2025.04.04. 22:43

Az Inter ismét nem tudta legyőzni a Milant, döntetlen született az Olasz Kupa-elődöntő odavágóján

Olasz labdarúgás
2025.04.02. 22:57

A Bologna fél lábbal már az Olasz Kupa döntőjében érezheti magát

Olasz labdarúgás
2025.04.01. 22:54

Politano és Lukaku góljaira csak Jovics válaszolt, a Napoli nyerte a Milan elleni rangadót

Olasz labdarúgás
2025.03.30. 22:47

Balogh Botondék a hajrában egyenlítettek a sereghajtó otthonában, ismét hátrányból felállva nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2025.03.15. 20:02

Csak ikszelt a Lazio, nem tudott feljönni Bajnokok Ligája-indulást érő helyre

Olasz labdarúgás
2025.03.10. 22:54
Ezek is érdekelhetik