Milák Kristóf – a különutas klasszis

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.07.12. 11:18
Az elmúlt időszak viszontagságai ellenére sem lenne váratlan Milák Kristóf címvédése a párizsi olimpián 200 méteres pillangóúszásban (Fotó: MTI)
Milák Kristóf egyedi felkészülési menetrendet követ(ett) az elmúlt egy évben, s ugyan két Európa-bajnoki arannyal hangolt az olimpiára, párizsi szereplése kapcsán senki sem lát tisztán.
 

Meglepett mindenkit, amikor 2017-ben a budapesti világbajnokságon 100 pillangón ezüstérmet szerzett az amerikai Caeleb Dressel mögött, s aztán az elképedést tovább fokozta a döntő után adott nyilatkozatával: „Második lettem, más szóval: vesztes. Mert szerintem egy versenynek egy győztese és egy vesztese van, aztán van az, aki örül, hogy felállhat a dobogóra, majd jön a mezőny.”

Tizenhét esztendős volt ekkor Milák Kristóf, s ott, a Duna Arénában, meg persze a televíziók képernyője előtt ezrek sokaságában tudatosult: itt az új úszócsillagunk. (Azon a vb-n egyébként azért nem indult 200 pillangón, mert ugyan a verseny előtt nem sokkal kiváló időt úszott, az ajtó ezen a távon már zárva volt a válogatási elvek alapján, így a Duna Arénában Cseh László és Kenderesi Tamás képviselte a magyar színeket.)

A budapesti vb után nem sokkal tarolt a junior-világbajnokságon Indianapolisban, majd egy évre rá Buenos Airesben az ifjúsági olimpián is – mellette pedig már a felnőttek között is megkezdte győzelmi sorozatát.

Akkor még minden rendben volt, kifejezetten készségesen állt a sajtó rendelkezésére, mi több, egy-egy interjúja után gyakorta még az újságírók véleményét is kikérte a nyilatkozata összeszedettségét illetően.

Aztán jött a nagy dobás Kvangdzsuban, a világbajnokságon, ahol 200 pillangón Michael Phelps világcsúcsát megdöntve (1:50.73) győzött. Még maga sem hitte, milyen magasságokba jutott, s erre rá is ment a 100 pillangója, merthogy utólag elismerte: a győzelmi mámorban fürdött napokon keresztül.

De még beszélt. Még nyilatkozott.

A koronavírus-járvány megviselte, a fertőzésen is átesett, ám ekkor már el-eltűnt néha az uszodából, s nemcsak a lezárások idején, hanem azt követően is.

„Nem is tagadom, hogy néha hagyok ki edzéseket, csakhogy sohasem azért, mert nem bírom fizikailagegyértelműen mentális okai vannak annak, ha nem jelenek meg edzésen. Mielőtt bárki elítélne, vagy megjegyzéseket tenne: én is ember vagyok, nekem is vannak nehéz napjaim, én sem mosolygok mindig, én is küzdök az elemekkel” – ismerte el a tokiói hajrá utolsó napjaiban.

Japánban nyert 200 pillangón és nemigen mosolygott, majd hatalmas csatára kényszerítette száz pillangón az amerikai Caeleb Dresselt, aki világcsúccsal (49.45) nyert, Milák Európa-rekorddal (49.62) szerzett ezüstérmet – és végtelenül boldog volt.

„Nagyon örülök – jelentette ki Tokióban a 100 pillangó eredményhirdetése után. – Jól megkergettem Dresselt a döntőben, tényleg teljes mértékben elégedett vagyok a végeredménnyel. Most már látom a lehetőséget magamban száz pillangón is. Százon tudok kivel versenyezni, hiszen van egy ellenfelem, akit el akarok kapni, kétszázon viszont igazából csak saját magammal küzdök.”

Wladár Sándor, olimpiai bajnok, a Magyar Úszószövetség elnöke

Ne azzal törődjünk, ki mennyit tud, csak azzal, Kristóf mennyit tud. Úgy vélem, ha éles verseny lesz Párizsban, Kristóf képes arra, hogy extra sebességi fokozatba kapcsolva ott legyen a végén, ahol azt reméljük. Ő nyerő típusú srác, s bár vannak elmaradásai, a felkészülés hajrája, a legnehezebben tervezhető szakasz meghatározó lesz. Ez mutatja majd meg, meddig juthat Kristóf az olimpián.

Örülnénk neki, ha ez így lenne, csakhogy mára minden megváltozott.

Milák az olimpia után edzőt váltott, elköszönt Selmeci Attilától és Virth Balázzsal folytatta tovább.

A 2022-es budapesti vb-n a 200 pillangót már újra világrekorddal nyerte (1:50.34), és győzött százon is, ám azon már nem indult Dressel, mert visszalépett, így elmaradt a tokiói visszavágó.

A 2023-as áprilisi magyar bajnokságon gond nélkül megúszta az olimpiai A-szintet 100 és 200 pillangón, minden szépnek tűnt, mégis valamikor akkor tört meg valami.

A fukuokai világbajnokságot kihagyta, egyre kevesebbszer jelent meg a Duna Arénában, egyre kevesebb emberrel beszélt – a saját útját járta és járja.

Ez ugyan a júniusi belgrádi Európa-bajnokságon 100 és 200 pillangón is aranyat hozott, ám azokat Milák messze az egyéni rekordjaitól elmaradva érte el.

Arra, hogy Milák Kristóf megvédi-e a címét 200 pillangón Párizsban, nincs ember, aki érdemben válaszolni tudna.

 

Léon Marchand nagy ellenfél lehet

Fiatal kora ellenére a világklasszisok közé küzdötte fel magát az elmúlt két évben Léon Marchand, aki már ötszörös világbajnok: a 2022-es budapesti két arany (és egy ezüst) után tavaly júliusban Fukuokában háromszor is felállhatott a dobogó felső fokára: megvédte címét kétszáz és négyszáz vegyesen (itt világcsúccsal, Michael Phelps utolsó még élő rekordját, a pekingi 4:03.84-et írta át 4:02.50-re), és győzött 200 pillangón is, ahol ugye Milák nem indult. Léon Marchand a tokiói olimpia után tette át székhelyét Franciaországból Amerikába, onnantól Bob Bowman irányításával készül – 2022 decembere óta Kós Huberttel együtt.
A 23-szoros olimpiai bajnok Phelps egyébként felállva tapsolta meg Marchand produkcióját Fukuokában, ám már ott azt mondta a francia fiú, hogy: „Nem akarom, hogy állandóan Phelpshez hasonlítsanak, a saját utamat akarom járni, a saját pályafutásomat akarom felépíteni.” Ehhez hozzátette, hogy a java még hátravan. Majdhogynem biztos, hogy Marchand gyűjteményébe Párizsban olimpiai arany is kerül. Nem is egy, a kérdés az, hogy közte lesz-e a 200 pillangóé…

A PÁRIZSI PROGRAM
Július 30.
11.00: férfi 200 m pillangó előfutam
20.41: férfi 200 m pillangó középdöntő
Július 31.
20.36: férfi 200 m pillangó döntő
Augusztus 2.
11.00: férfi 100 m pillangó előfutam
21.09: férfi 100 m pillangó középdöntő
Augusztus 3.
20.30: férfi 100 m pillangó döntő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik