Ötkarikás történetek: tíz méterrel nyert, és mégsem…

Síremlékén ez áll: Somfay Elemér olympiai bajnok.

És mégsem volt az – a történelemkönyvek szerint legalábbis nem, más kérdés, hogy ugyanezen könyvek azért rögzítik azt a méltánytalanságot is, amely Somfay Elemért és a magyar sportot érte az 1924-es párizsi nyári játékokon.

Az ötpróbázó Somfay idejét ugyanis kétszáz méteres futásban hat tizeddel egész egyszerűen elmérték, és finn ellenfelét hirdették ki győztesnek – csoda, hogy a magyar sportoló élete végéig képtelen volt ezt megemészteni?

Vadas Gyula, aki maga is zsűritag volt az atlétikai viadalokon a párizsi olimpián, s aki akkor a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósította, így írta le a versenyt: „Rövid szünet után jött a kétszáz méter. Utólag már megállapíthatom, itt vesztette el versenyét. Szerencsétlen volt az előfutam, hiszen tíz méterrel könnyen nyert, senki sem szorította, s nem küzdött úgy, mintha van valaki mellette. Ideje hivatalosan 23.4 mp, ami egyszerűen nem igaz.”

Ez úgy történhetett, hogy az akkor 25 éves Somfay nevéhez a jegyzőkönyvben nem 22.8 másodpercet írtak, hanem a mögötte másodikként érkező cseh futó 23.4 másodperces idejét – ezt utólag a helyszínen tartózkodók mind megerősítették.

Más idők jártak akkor, túl voltunk egy vesztes háborún, 1920-ban „bűnös országként” nem is indulhattunk az olimpián, négy évvel később megengedték ugyan, ám a magyar csapat vezetői egyszerűen nem mertek lépni, ezért nem óvtak.

Megjárta a világháborút, kis híján ott maradt a fronton, ugyanis egy közelharc során a tüdejét szuronnyal döfték át, ez is közrejátszott abban, hogy csak huszonkét évesen kezdett el sportolni. Ám hamar a magyar atlétika meghatározó alakja lett: öt- és tízpróbában is jól „muzsikált”, a korabeli források szerint 200 és 400 méteres gátfutásban, valamint távol- és hármasugrásban is a legjobbak közé tartozott.

És öttusában sem volt a futottak még kategória képviselője: 1932-ben Los Angelesben hetedik lett.

Somfay Elemér Párizsban még nem is keseredett el annyira, de mert a későbbiekben nem szerzett ötkarikás aranyat, egyre inkább bántotta ez a sérelem, hogy nem állhatott fel a dobogó felső fokára, csak a másodikra – ezért is hagyta meg végakaratában, hogy sírkövére az „olympiai bajnok” titulus kerüljön.