Bazsa, a Fegyenc legenda - interjú Rák Balázzsal

Ha valakiről a PLL történetének egyik legnagyszerűbb játékosa, Sokolowski Marek állítja azt, hogy legenda, valószínűleg tudhat valamit a srác. Nem hiszem, hogy csupán rákjárásban vitte volna sokra, még akkor sem, ha történetesen Rák Balázsnak hívják az illetőt. Real fanatikus (na de ki nem az?), sportriporter, szereti a Guy Ritchie filmeket, blogger – ezek alapján az alteregóm is lehetne, annyi mindenben hasonlítok jelenlegi interjúalanyomhoz. Bazsa a Fegyencjárat emblematikus figurájaként igazán a hőskorban volt aktív tagja a Ligának, ezért sokak számára talán ismeretlen is az ő személye. Bevallom, ezért is tetszik ez az interjúkészítés, mert rengeteg értékes, szimpatikus embert megismerhetek általa – ahogy Hősöm is fogalmaz, a PLL-nek közösségformáló ereje is van. Hogy került egyáltalán a Ligába? Kinek fog szurkolni a nyári világbajnokságon, és szerinte kik okozhatnak meglepetést? Milyen rangos esemény közvetítésével indult riporteri karrierje? Hogy vélekednek róla csapattársai és ellenfelei? A blog sztárja ezúttal Rák Úrfi, alias Bazsa!

Hogy emlékszel vissza a PLL-re?

Abszolút véletlenszerűen csöppentem bele, ugyanis azt hiszem, a második egyetemi napomon az informatika laborban ültem éppen és a Nemzeti Sportot olvasgattam, amikor mellém ült Kurucz Dani, bemutatkozott, kérdezte, hogy focizok-e esetleg, mert látja, hogy sportot olvasok, és nem lenne-e kedvem csatlakozni egy alakuló csapathoz. A válaszom természetesen igen volt, délután már Danival, Smitnya Sanyival, és Hevér Kristóffal ültem egy kocsiban, és egy nyilvános kispálya felé tartottunk, ahol találkoztunk a csapat többi tagjával, megismerkedtünk, és fociztunk egy jót. Következő héten elindultunk a Ligában, ami akkor, azt hiszem, csupán hat csapatból állt, szóval össze sem lehet hasonlítani a maival. A bajnokság évről évre nagyobb, és színvonalasabb lett, én pedig másodéves koromtól a szervezésből is kivettem a részemet. Büszke vagyok rá, hogy ez idő alatt kezdődött a Liga felfuttatása, rengeteg csapat kapott kedvet a nevezéshez, több osztály alakult, elindult a Blog is, és hogy ennek én is részese lehettem. A hétfői fordulókban azt szerettem, hogy nem csupán focizni jártunk össze, hanem közösség alakult, rengeteg embert megismerhettem, barátságok alakultak. Úgy gondolom, hogy ennek a Ligának ez a legfontosabb szerepe, amellett, hogy mozgási lehetőséget biztosít a hallgatóknak, közösséget is alakít.

Hány szezont húztál le, kedvenc szezonod, és az, amelyiket legszívesebben elfelejtenél?

Összesen kilenc szezont játszottam, ebből nyolcat a Fegyencjáratban, az első osztályban, az utolsót levezetésként pedig a harmadosztályban a Fegyenc-Hattyúdalban, amelyet direkt az utolsó aktív félévünkre, a levezetésre alapítottunk. A legszívesebben arra a szezonra emlékszem, amikor megnyertük a Pro Facultate kupát, a győzelem miatt is persze, de a csapat is akkor játszott a legjobban, a Vaskapu ellen nagyon magas színvonalú meccseket játszottunk, és a lelátó és tömve volt a meccseinken. Elfelejteni egyiket sem szeretném, élveztem mindegyiket, még a legutolsó első osztálybeli szezonunkat is, amikor kiestünk, és az addigi formában megszűntünk.

Sose fordult meg a fejedben, hogy elhagyd a Fegyenceket? Lett volna rá lehetőséged?

Erre a kérdésre a jó válasz az lenne, hogy soha fel sem merült ilyesmi. Valójában viszont, azt hiszem, másodéves korunkban Smitnya Sanyival lett volna lehetőségünk váltani, és a Vaskapuban játszani, de végül úgy döntöttünk, hogy maradunk, és megpróbálunk nem beolvadni a legjobb csapatba, hanem egy hasonló erősségű társaságot összehozunk, ami eséllyel veszi fel a versenyt velük. Annak, hogy felvetődött a váltás gondolata, egyébként az volt az oka, hogy kisebb csapaton belüli konfliktusok miatt felmerült annak is a lehetősége, hogy megszűnünk, és persze bennünk is ott dolgozott az, hogy kényelmesebb lenne a legjobb csapat keretének a tagjaként bezsebelni a bajnoki címeket. Reálisan nézve azonban komoly szerepet abban a csapatban nem kaptunk volna, így ezt felmérve is maradtunk, egyben tartottuk a magot, erősítések után néztünk, és felvettük a versenyt velük. Utólag nagyon jó döntés volt, még akkor is, ha így lemaradtunk néhány bajnoki címről.