Vízilabda, a sportág, amely mindent elkövet, hogy arcon ...a magát!

Imádom a vízilabdát, de ez már nekem is sok volt.

Vegyünk egy sportágat, amelynek népszerűségi indexe viszonylag alacsony itt Európában. A világon pedig még ennyien sem kedvelik. Egy csodálatos sportágat, ami azonban nem örvend hatalmas népszerűségnek. Hogy miért? Arra több válasz is van.

Elfogadom, hogy egy laikus számára elég statikusak az akciók. Elsőre elég látványos egy mérkőzés, de ha már három-négy pólómeccset láttunk, úgy érezhetjük, mindet láttuk. Hasonló támadások, lövések, gólok.

Elfogadom, hogy külső szemmel elég nehéz megkülönböztetni egy csodálatos csuklómozdulatot, egy ütemtelen lövést, azaz egy klasszis mozdulatot az egyszerű, átlagos próbálkozástól.

Elfogadom, hogy sokan úgy gondolják, a játékvezetők sípszavát olyan véletlenszerűen halljuk, mint a kutyánk szájába adott gumikacsából kijövő csipogást.

Elfogadom, hogy két-három haverral nem ugorhatunk le csak úgy a parkba vízilabdázni, ha van egy felesleges óránk, ellentétben más labdajátékokkal. Így a kötődés is kevésbé tud kialakulni a sportág iránt.

Elfogadom, hogy a világon kevés országban játsszák komoly szinten a pólót. Bár azt
megjegyzem, hogy egy jó és egy rossz csapat között bizony jóval nagyobb a (végeredménybeli) különbség, mint például labdarúgásban. A meglepetésfaktor éppen ezért jóval kisebb.

Azt azonban nem fogadom el, hogy egy, a népszerűségének emeléséért küzdő sportág arcon …a magát!

Pedig tegnap ez történt.

A taktikázás, a nézők, rajongók, de akárcsak az érdeklődők, sportbarátok hülyének nézése, főleg ilyen koncentráltan, nem fér, nem férhet bele.

Az, hogy a görögök öttel kapnak ki az ausztráloktól, az, hogy az olaszokat a biztos kieső amerikaiak gyepálják el, az, hogy a címvédő horvátok lefekszenek a franciáknak, na, az már nem a meglepetésfaktor.

Ilyen pofátlan módon ne akarja senki sem elkerülni a két csoportnegyediket, Szerbiát és Montenegrót!

Mert a hitelét veszti a sportág.

A hitelét, ami független népszerűségtől, pénztől, látványtól, és alapesetben mindenkinek és mindennek van.

Elveszíteni viszont lehet. Most nagyon közel állunk ehhez. Az pedig a legnagyobb sebet okozó tőr lenne a vízilabda testében.

Az, hogy a magyar válogatott nem taktikázott, nyerni akart, és nyert is Brazília ellen, dicséretes. Örömteli.

De kevés.

Lehet itt majd azzal jönni, „mi csak a saját dolgunkkal foglalkozunk”, csak a „mi meccseinkre koncentrálunk”, és ez az olimpia két hete alatt talán rendben is van.

Viszont pólónemzetként, A PÓLÓNEMZETKÉNT kötelességünk kifejezni nemtetszésünket! A vízilabda olimpiai pályafutására talán túlzó azt mondani, hogy a 24. órába ért, de ha kinézünk az ablakon, látjuk, hogy már sötétedik. Valamit tenni kell, hogy legyen holnap is.

A vízilabda-társadalom nagy család, nemzetközi szinten is. Legyünk akár játékosok, edzők, sportvezetők, újságírók, beszélgessünk már el olasz, görög vagy horvát tesóinkkal. Vagy legalább ráncoljuk a szemöldökünket, ha elmegyünk mellettük.

Legalább szégyelljék el egy kicsit magukat azért, hogy arcon vágták a vízilabdát, hogy kockára tették mindazt, amire egyszer már az életüket feltették.

Hogy évek múlva is legyen vízilabda.

Profi vízilabda.

Az olimpián is.

A tegnapi, igen meglepő eredményekről itt olvashat!