Befejezetlen mondat – S. Tóth János publicisztikája

„Nincs nagyobb boldogság, mint ha az ember meg tud élni a bogarából” – mondja a noteszes az idős úrnak. A noteszesről hamarost kiderül, ő Henry Higgins, a „Higgins-féle egyetemes Abécé” szerzője. Beszélgetőtársa Pickering ezredes, a „Tanuljunk könnyen, gyorsan szansz-kritül” szerzője. A Pygmalion szállóigévé lett mondatát George Bernard Shaw százhét éve írta le.

Mostanra mintha megfordult volna a szél.

Mintha rossz felől döngetnék az ajtót.

Szerhij Rebrov, a Ferencváros labdarúgócsapatának ukrán vezetőedzője a Kisvárda elleni minapi meccs után azt fejtegette, „Nem értem a kupa lebonyolítását: miért kell ilyen sűrűn játszani? Kétnaponta meccsek vannak. Nem tudom, hogy a többi csapat ezzel hogyan birkózik meg. (...) Ez nemcsak a Fradiról vagy a Vidiről szól, hanem a futballisták egészségéről. Nem tudunk intenzíven játszani ilyen sűrűn.” Egy másik tréner, a Sopron Basket női kosárlabdázóit irányító spanyol Roberto Íniguez a nyolcas döntő előtt azt fejtegette, hogy „Ha én hozhattam volna meg a döntést a Magyar Kupával kapcsolatban, nem veszünk részt rajta. Nem akarom kinyírni a csapatot egy esetleges háromnapos sorozattal, majd nekivágni három nap múlva az Euroliga-rájátszásnak.” A francia Pau gárdájánál légióskodó Keller Ákos a férfi kosárlabda-világbajnoki selejtezősorozat hullámvasutazását nyers őszinteséggel magyarázta: „Nem vagyunk azok a fajták, akik minden meccsre felpörögnek.”

Lehetne citálni a New England gárdájával mennybe menetelő trénerzseni, Bill Belichick elődjét. Bill Parcells a kérdésre, miért játszatott végig egy teljes idényt úgy Drew Bledshoe-val (Tom Brady elődje), hogy az irányítónak nem volt rendben a válla, ezt felelte: „A játékosok azért vannak, hogy játsszanak.” De inkább csak rögzítsük: a 37 éves Roger Federer a minap századik ATP-tornagyőzelmét jegyezte!

A svájci teniszfenomén szembemegy a trenddel: majd' két évtizede van a csúcson. Első ATP-sikerét tizennyolc esztendeje, 2001 februárjában jegyezte Milánóban. A száz győztes tornáján összesen ötszáznegyvennyolc mérkőzést nyert meg. Ennyi találkozót (s ezek csak a győztes ATP-összecsapásai!) egy labdarúgó a magyar élvonalban – harminchárom meccsből álló bajnokságot alapul véve – tizenhat év alatt játszik le. Federernek a száz tornagyőzelemhez 52 152 percet, azaz nyolcszázhatvankilenc órát kellett a pályán töltenie. 2009-ben a wimbledoni fináléban négy óra és tizenkilenc perc, vagyis kétszázötvenkilenc perc alatt diadalmaskodott. Ez tizenegy perc híján három futballmeccsnyi idő. A bázeli konok perfekcionizmusának hozama: huszonhét Masters-, huszonöt ATP 250-es, huszonkét ATP 500-as és húsz Grand Slam-trófea, hat ATP-vb-kupa. Tökélygyanús karrierje során ez idáig 121 millió dollárt szedett be egyesből és párosból. Amikor januárban a CNN arról faggatta, még meddig folytatja, ekként exponált: „Remélem, nem egy sérülés parancsol le majd a pályáról, hanem a saját forgatókönyvem érvényesül. Bár nincs olyan tervem, hogy ha még ezt vagy azt a trófeát hazaviszem, akkor látványosan bejelentem a búcsúmat. Ha egy igazán emlékezetes meccs után akartam volna lelépni a színről, arra a legjobb alkalom a kétezertizenhetes Australian Openen nyílt volna, amelynek a fináléját döntő szettben nyertem meg Rafa Nadal ellen.”

Öntörvényű? Inkább lenyűgözően egyszerű: „Szeretni kell, ennyi az egész...”

S valóban: ha nem így lenne, röplabdaberkekben aligha beszélhetnének arról, hogy ősztől újra lesz felnőtt férficsapata Dágnak. Egyelőre az NB II-ben, de ha a csoda egyszer bekövetkezett – s egyszer már bekövetkezett –, ugyan miért ne ismétlődhetne meg?

Dág alig ezerlelkes pilisi község. Fő nevezetessége hosszú esztendőkön át a sportklubja volt. A férfi röplabdaegyüttes 1947-ben alakult meg. Először 1973-ban, még szabadtéren harcolta ki az NB II-es szereplés jogát. A nagy ugrás 1996-ban következett be, amikor feljutott az élvonalba, ahol két évtizedet töltött. Konvenciórobbantási sorozatot végrehajtva ez idő alatt egy bajnoki bronzérmet nyert, és négyszer lett harmadik a Magyar Kupában.

E tündérmese nem íródhatott volna meg az Oszuska család szerepvállalása nélkül. A röplabdát a „dinasztiaalapító”, felvidéki illetőségű Oszuska Miklós, a helyi általános iskola néhai igazgatója és testnevelője honosította meg Dágon, s a fia, Zoltán virágoztatta fel. A korábbi élvonalbeli játékos sikeres vállalkozóként sem tudott elszakadni a sportágtól. A mérnök-közgazdász üzleti hasznának egy részét arra fordította, hogy Tatabányán NB I-es meccsek megrendezésére alkalmas termet, Dágon pedig sportcsarnokot építtessen. Puritán mecénásként működtette a szakosztályt. Az utolsó időkben évi húszmillió forintot költött a nevezésekre, tornarendezésekre, mezekre, labdákra, utazásokra. Azért jött ki ilyen „olcsón”, mert a játékosok – többségük a vállalkozó cégeinél állt alkalmazásban – szabályszaggató módon egy fillért sem kaptak azért, hogy odaadással sportoltak.

Igaz, senki nem is tartotta a markát.

Kedvtelésből játszottak az NB I-ben.

Státusukat illetően amatőrök voltak. Amúgy szenvedélyesek.

Oszuska Zoltán, akinek két fia, az ifjabbik Zoltán és Gábor is tagja volt az együttesnek, nem csupán menedzselte a Dágot. Három évtizeden át edzőként is segítette, sőt, még hatvanhárom évesen is játszott az első osztályban. Az évek során több jelzést küldött a szövetség aktuális illetékeseinek. Áttervezést és szemszögváltást javasolt, ám jó szándékú próbálkozásai zátonyra futottak. A Dág anélkül tűnt el a honi röplabdaélvonalból, hogy egyszer is kimondatott volna: kár érte.

„A hivatalnak packázásait” kivédeni nem tudó Oszuskánál a 2016–2017-es, a kiscsapatokkal kibabráló, lázálomszerű versenykiírás verte ki végképp a biztosítékot. Vette a kalapját. A Dág visszalépésével nem csupán egy röplabdabástya omlott le. Az együttes közösséggé kalapálta ki a kistelepülést. A hazai meccseket követően összejött a falu egy kis vidor dínom-dánomra a sportcsarnoknál. A létesítmény a mai napig áll. Már nem Oszuska Zoltán a tulajdonos, a vállalkozó jelképes összegért átadta a helyi önkormányzatnak. Az egy forint vételárért cserében annyi kikötése volt, hogy őrizzék meg az eredeti sportfunkciót. E feltételnek a falu szabatosan eleget tesz. Az előtérben máig megtekinthető a trófeagyűjtemény. A régi kollekció 2016 óta is gyarapodott néhány kupával, mert Dágon a „nagycsapat” feloszlása ellenére sikerült életben tartani a sportágat. A tradíció továbbélésében elperelhetetlen érdemei vannak a fiatalokat összefogó Kiss Kálmánnak. Birkózóból lett a röplabda fáradhatatlan napszámosa. Amióta a sportág bekerült a taós körbe, a dági utánpótlás kátyúk, zökkenők nélkül, tisztes körülmények között dolgozhat Kiss mellett további három edző irányításával és három helyszínen.

A dági röplabdacsapat már a hőskorban is kétlaki volt. A falu mellett Tatabányán is voltak edzések, persze a tétmeccseket Dágon rendezték meg. Most három településen van képzés, Dág és Tatabánya mellett Budapesten. S hogy becsvágyóan, szaktudással dolgoznak, azt jelzi: utánpótlás-válogatottakkal büszkélkedhetnek, a MAFC-nak két korosztályos csapatot is kölcsönöznek. A projekt hátulütője, hogy a tehetségeket a klub nem tudja megtartani. A többség az általános iskola befejezése után új csapatot talál magának. Ha megint lenne élvonalbeli röplabdaegyüttese Dágnak, az persze új helyzetet teremtene. A szurkolók várnák is vissza Oszuska Zoltánt. Ő azonban beéri azzal, hogy a margóról segít. Ámbár onnan igen gálánsan. A lehívható mintegy harmincmillió forint taotámogatást a vállalkozó cégei utalják a röplabdázóknak. A hajdani gárda nem széledt szét. A játékosok közül sokan ma is a „főnök” vállalkozásainak alkalmazottjai, s Tatabányán rendszeresen összejárnak a terembe focizgatni. Vagy ha kedvük úgy tartja, röplabdázni. Az élvonalbeli szereplésnek azonban már nem akarják nekidurálni magukat. A rendszeres edzések és a hétvégi utazások nem férnének bele munkás mindennapjaikba.

Oszuska Zoltán azt mondja, pillanatnyilag nem érzi, hogy a színfalak mögötti szerepvállalásán túl kellene terjeszkednie. Bár – teszi hozzá – ha az ifiben összejönne egy olyan mag, amely néhány éven belül pillére lehetne egy NB I-ben versenyképes felnőttcsapatnak, s e fiatalokhoz csatlakozna néhány régi harcos, akkor...

A mondat, egyelőre, befejezetlen.