Strandröplabda ob: Stréli Bence új párral a dobogó tetején

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.14. 18:56
Fotó: Török Attila
A nőknél Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi, a férfiaknál pedig Dóczi Domonkos és Stréli Bence nyerte meg az Audi Hungária Strandröplabda Magyar Bajnokság harmadik, csepeli fordulóját.

 

A női elődöntőkben nem borult a papírforma, de azért azt érdemes megjegyezni, hogy az első alkalommal együtt induló. mindössze másfél hete együtt edző Gubik Hanna, Ratkai Panna kettős megizzasztotta az első számú esélyes Vasvári testvéreket, hiszen csak két és három ponttal kaptak ki. A másik mérkőzésen Hajós Aliz és Szabó Anna már nem tudott ekkora ellenállást kifejteni Honti-Majoros Chiara és Szabó Adrienn ellen, majd a bronzmeccset is elvesztették. A finálé érdekes rezümével indult: a technikai szünetet követően Vasvári Zsófit a hasán csípte meg egy darázs, azonban a húszesztendős versenyzőt ez sem zavarta, miután leöblítette, visszaállt a pályára, és simán, 21:12-re megnyerték az első játszmát. A másodikban viszont magára talált az ellenfél, és egyenlített, a döntő szettben pedig 5:4-ig fej fej mellett haladt a felek, majd sorozatban hat pontot szereztek a testvérek, amivel gyakorlatilag el is döntötték a finálét.

 

A férfiak elődöntőjében az ötszörös bajnok Stréli új párral nagy csatában győzte le a 2019-es bajnok, most a selejtezőből az elődöntőig jutó Bán Viktort és Kiss Dánielt. A másik ágon megismétlődött a csopaki forduló döntője, ahol a tavalyi U18-as Eb-bronzérmes Tari Bence és Veress Ákos nyert a tatai fordulóban diadalmaskodó Fazekas Balázs és Papp Mátyás ellen. A fiatalok most is jobbak voltak, így SRSE-s házidöntőre került sor, amelyben óriási csata alakult ki, az első szettben 24:22-re nyert a rutin, és a másodikat is csak két ponttal hozták, így Stréli Bence egy év után újra a dobogó tetejére állhatott. Fazekas és Papp pedig egy bronzéremmel tette teljessé éremkollekcióját a csopaki ezüst és a tatai arany után – a bronzmeccsen két szettben verték meg Bánt és Kisst.

Az országos bajnokság döntőjét egy hónap múlva, augusztus 16–18-án rendezik a Lupa-tónál.

AUDI HUNGÁRIA STRANDRÖPLABDA OB
3. FORDULÓ, CSEPEL
Férfiak. Elődöntő: Dóczi, Stréli–Bán, Kiss 2:0 (19, 17); Tari, Veress–Fazekas, Papp 2:0 (15, 17). A 3. helyért: Fazekas, Papp–Bán, Kiss 2:0 (19, 16). Döntő: Dóczi, Stréli–Tari, Veress 2:0 (22, 19)
Végeredmény: 1. Dóczi Domonkos, Stréli Bence (SRSE), 2. Tari Bence, Veress Ákos (SRSE), 3. Fazekas Balázs, Papp Mátyás (ÉDRA, Strandsport-Ball SC), 4. Bán Viktor, Kiss Dániel (Pénzügyőr, Kispest)
Nők. Elődöntő: Vasvári E., Vasvári Zs.–Gubik, Ratkai 2:0 (19, 18); Honti-Majoros, Szabó Adrienn–Hajós, Szabó Anna 2:0 (15, 12). A 3. helyért: Gubik, Ratkai–Hajós, Szabó Anna 2:0 (14, 10). Döntő: Vasvári E., Vasvári Zs.–Honti-Majoros, Szabó Adrienn 2:1 (12, –15, 7)
Végeredmény: 1. Vasvári Eszter, Vasvári Zsófi (Vasas), 2. Honti-Majoros Chiara, Szabó Adrienn (Beach Sport, Penta-KSE), 3. Gubik Hanna, Ratkai Panna (ÓSSC, Gödöllői RC), 4. Hajós Aliz, Szabó Anna (SRSE, Gödöllői RC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik