A Barcelona kispadján minden mérkőzés ünnep

Persze sok víz lefolyt a Dunán, amióta a bohém hollandus elhagyta hazánkat, illetve az MTK-t. Három sikeres idényt töltött a NAC Breda csapatánál – vezetőedzőként –, mielőtt 2003 nyarán a nála nyolc évvel fiatalabb Frank Rijkaard segítőjeként a Barcához szerződött. Azóta a nagyvilág nyilvánossága előtt zajlik Henk ten Cate élete, hetente minimum kétszer láthatjuk valamelyik sportcsatornán, amint a katalánok kispadjáról továbbítja a játékosokhoz főnöke instrukcióit.

– Tényleg, helyre rakta már önmagában az MTK-nál eltöltött idényt? Siker volt vagy kudarc?
– Nem is kérdés! Ön szerint a Magyar Kupa-elsőség és a bajnoki ezüstérem micsoda?

– Ha így vesszük, siker. Hallotta egyébként, hogy kettő nullára kikapott az MTK az Újpesttől, aztán a Honvéd ellen kettő kettőt játszott a csapat, hogy…
– Szoktam nézni a livescore. com-ot…

– No jó, nem is ezért hívtam. Milyen érzés mostanában a Barcelona másodedzőjének lenni?
– Felemelő. A minap hívtak egy holland laptól, az Algemeen Dagbladtól, nekik azt mondtam, minden nap ünnep a Barca kispadján. És így is gondolom.

– Mitől ilyen jók? Azt én is látom, hogy szinte folyik a labda lábról lábra, hogy minden sikerül, de, ugye, Yehudi Menuhin könnyed, virtuóz hegedűjátéka mögött is töméntelen gyakorlás volt.
– Erősebbek vagyunk, mint tavaly voltunk. Először is, most mindenki egészséges – az elmúlt szezonban Henrik Larssont, Edmílsont, Gabrit és Mottát sérülés miatt hosszabb-rövidebb ideig nélkülöznünk kellett. Igazoltuk Mark van Bommelt és Ezquerrót. De ennél talán fontosabb, hogy a Teremtőtől kaptunk egy ajándékot: Lionel Messinek hívják.

– De hiszen ő már hét éve a Barca játékosa!
– Igen ám, csakhogy most egy év alatt akkorát fejlődött, hogy már nyugodtan világklasszisnak nevezhetjük. Nem hinném, hogy sok tizennyolc éves labdarúgó volt a történelemben, aki ilyen éretten, egyszersmind átütőerő-vel futballozott volna. Nyilván látta a Real Madrid ellen.

– Még szép… Hogyan jellemezné a mostani Barca játékstílusát?
– Vidám, önfeledt. Ronaldinho életfelfogása kisugárzik a társakra. Szerencsére Lionel Messit és Samuel Eto'ót hasonló fából faragták, egyikük sem a futball robotosa, hanem művész. Nem hiszem, hogy a világon sok csapatnak van ilyen támadótriója.

– Már az elmúlt idényben is remekeltek. Sokak szerint továbbjutást érdemeltek volna a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában. John Terry sorsdöntő fejes gólja szabálytalan volt.
– Kiestünk, ezen már kár keseregni. Pierluigi Collina szerintem ettől függetlenül a legjobb bíró, akivel valaha találkoztam. A futballban szerencse is kell a sikerhez.

– Nagyon várja a visszavágást a Chelsea ellen? Vágyik a revánsra?
– Ez butaság, ilyesmi meg sem fordul a fejemben. Azt a csapatot kell legyőznünk, amelyiket elénk sodorja a szerencse vagy a balszerencse.

– Folyton a szerencsét emlegeti.
– Igen, mert a bajnoki cím megszerzéséhez nagyon jó, ráadásul kiegyensúlyozott csapat kell, egy kupasorozat, például a Bajnokok Ligája megnyeréséhez pedig – azon felül – még szerencse is. Az oda-visszavágó során bármi megtörténhet. Nézze meg: a Bajnokok Ligája legutóbbi két győztese olyan csapat, amelyiket szinte senki sem emlegetett a favoritok között. A Porto és a Liverpool.

– Azért árulja el: biztosan van valami, amit megtanultak a Chelsea elleni meccsekből!
– Hogyne, azt, hogy nem szabad naivul védekeznünk. Rengeteget tanultunk ezenkívül is, de hogy mit, azt inkább megtartanám magamnak.

– Melyik együttes nyeri meg a Bajnokok Ligáját?
– Fogalmam sincs, számos csapatnak jó az esélye. Nekünk is. De mondok kettőt, amelyeket talán nem emlegetnek olyan gyakran, mint például a Chelsea-t vagy éppen a Barcelonát. A Juventus és a Bayern München. Meglátja, ott lesznek…

– Azt azért, ugye, elismeri, hogy napjaink legdivatosabb együttese a Barca? Főleg a Real Madrid megsemmisítése után.
– Ez is olyan szó – mármint a "divatos" –, amelyet nem szeretek. Arra való, hogy becsődítse a publikumot a stadionba. Nekünk szerénynek, szinte alázatosnak kell lennünk. Erre megtanított az élet.

– Mondhatjuk, hogy ez a két és fél év edzői pályafutása csúcspontja?
– Nagyon szeretném, ha ez csak ezután jönne el. Mondjuk, ha a szezon végén háromszorosan ünnepelnénk. De ezt talán ne is írja le. Mert akkor mi lenne az ars poeticámmal?

– Mármint a szerénységgel…?