Bár legutóbbi hat mérkőzésén nem kapott ki a Racing Santander – utóljára a 20. fordulóban a Barcelonától szenvedett 3–0-s vereséget –, a Real Madrid drukkereinek a múlt alapján nem volt különösebb izgulnivalója, hiszen a blancók legutóbbi hét találkozójukat egyaránt megnyerték a cantabriaiak ellen. Az már annál inkább aggodalomra adott okot, hogy a hétközi mérkőzésen megsérülő Cristiano Ronaldo nem tudta vállalni a bajnokit.
Így volt azonban Karim Benzema és Emmanuel Adebayor, akik egyaránt a kezdőcsapatban kaptak helyet, és az első félidőben a támadásokat szervező Mesut Özillel együtt remekül oldották meg a kapu előtt szituációkat.
Már az első percekben nagy volt a fővárosiak fölénye: a 13. percben Xabi Alonso szabadrúgásból a lécet találta el, két percre rá Marcelo még a kapust is kicselezte, ám estében sikerült az üres kapu mellé rúgnia a labdát, majd a 22. percben ismét a kapufán csattant a labda Benzema próbálkozása után.
Egy perccel később már a pálya tartozékai sem mentették meg Tono kapust attól hogy a hálójába kerüljön a labda. Alonsótól indult a támadás, Benzema, Özil és Adebayor pedig briliáns, egyérintős csiki-csukit mutatott be, a kapus tehetett róla a legkevésbé, hogy a formás akcióból gól született a togói pöccintése után. 0–1
Benzema gólja volt a Real Madrid 100. találata José Mourinho irányítása alatt. A statisztikusok természetesen rögvest kiszámolták Guardiola hasonló mutatóját is, a katalánok trénerének annak idején 37 meccs kellett a jubileumi gólhoz, a portugálnak 42. Benzema egyébként hatszor lőtt kapura a mérkőzésen, Cristiano Ronaldón kívül nincs még egy Real-játékos, aki eljutott eddig a szezonban egy meccsen. CR már 22-szer(!) megcselekedte ezt. |
A 27. percben már jött is a második találat, Özil ugratta ki remekül Benzemát, aki egy igazítás után a jobb alsóba helyezett. 0–2
A gól természetesen megnyugtatta a Real Madridot, amely az előny birtokában érezhetően visszavett valamelyest az iramból. Az már a Santander kritikája, hogy így is a 45. percig kellett várni az első hazai helyzetre, Kennedy Bakircioglu fejelt fölé.
A második félidő elején ennek ellenére gyorsan szépíthetett volna a Racing, ha Xabi Alonso némileg fölöslegesnek tűnő, Giovani dos Santos elleni szabálytalansága után Pablo Pinillos nem gurítja harmatgyengén Iker Casillas kezébe a jogosan megítélt büntetőt.
Pinillos büntetője volt az ötödik a szezonban, amelyet a santanderiek elhibáztak. Hihetetlen, de a hat, javukra megítélt tizenegyesből mindössze egyet váltottak eddig gólra. |
A szépítés így is összejött a 69. percben – egy szép kiugratás után Bakircioglu lőtt a kapuba –, ám egyrészt későinek tűnt, másrészt öt perccel később Ángel Di María passza után jött a válasz Benzemától. 1–3
A hajrában – miután Di María harcolt ki tizenegyest – Adebayor is megkapta az esélyt, hogy duplázzon, de nem tanult Pinillos hibájából, hozzá hasonlóan pocsékul, laposan, erőtlenül lőtte meg a labdát. A Real Madrid 3–1-re nyert a Racing Santander vendégeként.
27. FORDULÓ |
Racing Santander–Real Madrid 1–3 (Bakircioglu 69., ill. Adebayor 23., Benzema 26., 74.) |
1. Barcelona | 27 | 24 | 2 | 1 | 78–13 | +65 | 74 |
2. Real Madrid | 27 | 21 | 4 | 2 | 65–20 | +45 | 67 |
3. Valencia | 27 | 16 | 6 | 5 | 42–28 | +14 | 54 |
4. Villarreal | 27 | 15 | 5 | 7 | 46–29 | +17 | 50 |
5. Athletic Bilbao | 27 | 13 | 2 | 12 | 42–38 | +4 | 41 |
6. Espanyol | 27 | 13 | 1 | 13 | 35–39 | –4 | 40 |
7. Sevilla | 27 | 11 | 5 | 11 | 41–42 | –1 | 38 |
8. Atlético Madrid | 27 | 11 | 5 | 11 | 39–35 | +4 | 38 |
9. Real Sociedad | 26 | 11 | 2 | 13 | 37–42 | –5 | 35 |
10. Mallorca | 27 | 10 | 4 | 13 | 28–37 | –9 | 34 |
11. Getafe | 27 | 9 | 6 | 12 | 36–41 | –5 | 33 |
12. Levante | 27 | 9 | 4 | 14 | 28–38 | –10 | 31 |
13. Santander | 27 | 7 | 9 | 11 | 25–39 | –14 | 30 |
14. Osasuna | 27 | 7 | 8 | 12 | 27–32 | –5 | 29 |
15. Sporting Gijón | 27 | 6 | 10 | 11 | 25–34 | –9 | 28 |
16. Deportivo | 26 | 6 | 10 | 10 | 21–35 | –14 | 28 |
17. Zaragoza | 27 | 6 | 9 | 12 | 24–39 | –15 | 27 |
18. Hércules | 27 | 7 | 5 | 15 | 25–41 | –16 | 26 |
19. Almería | 27 | 5 | 10 | 12 | 28–45 | –17 | 25 |
20. Málaga | 27 | 6 | 5 | 16 | 34–59 | –25 | 23 |