Ismét elmaradt a Real-siker: egy pont Santanderből

Vágólapra másolva!
2011.09.21. 22:08
null
Cristiano Ronaldóék (jobbra) ezúttal sem jöhettek le teljesen elégedetten a pályáról (fotó: Action Images)
Címkék
A Levante elleni vereség után a Racing Santander vendégeként sem tudta megszerezni a három pontot a Real Madrid labdarúgócsapata: a szerda esti mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a spanyol bajnokság 5. fordulójában. Az Atlético Madrid Falcao remeklésével egymás után másodszor nyert 4–0-ra.

A Levante elleni 1–0-s vereség után újabb idegenbeli mérkőzés várt a Real Madridra, amely a hétközi fordulóban a Racing Santandernél vendégeként, és ismételten szenvedett és elszalasztotta a három pont megszerzését.

Némi mezőnyfölény jellemző volt a blancók játékára, de összességében mindkét együttes csalódást okozott – bár a Santander nyugodtan takarózhatott a „cél szentesíti az eszközt” jelszavával, hiszen az állás folyamatosan egy pontot garantált számára.

Jellemző, hogy a mérkőzésen az első játékrész hosszabbításában volt az első, kapu felé irányuló próbálkozás: Cristiano Ronaldo beadása után az Ángel Di María helyén a kezdőben kerülő José Callejón fejelt, de magáról a helyzetről aligha emlékeznénk meg, ha lett volna legalább egy tisztességes lövés a félidőben.

A második játékrész elején akár a vezetést is megszerezhette volna hazai csapat, ám Iker Casillas nagy bravúrral védett Oscar Serrano szép lökete után. A Real a csereként beállt Di María átlövésével kontrázott, ám a másik oldalon Tono kapus is a helyén volt.

A hajrában Karim Benzema nézhette meg a tizenhatoson belül a gyepszőnyeget, ám a sípszó – alighanem jogosan – néma maradt, majd Marcelo találta el még az oldalhálót zárszóként. A Real Madrid kilencven percnyi gyötrődés után gól nélküli döntetlenre végzett Santanderben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKRŐL

Az Atlético Madrid egyre inkább szárnyra kap Falcao révén: a Santander 4–0-s kiütése után a Gijónt is a kolumbiai remeklésével intézte le az Atlético – hasonló különbséggel. A „matracosok” támadója az első félidő közepén juttatta előnybe a fővárosiakat, bár a gólt végül Alberto Lora öngóljaként jegyzőkönyvezték.

Falcao a második félidőben azonban még kétszer betalált, miközben Álvaró Domínguez is bevette egyszer a kaput: az Atlético sorozatban második meccsét is négy szerzett góllal zárt, Fallcao pedig ötöt (és felet) vállalt a nyolcból.

A nyáron alaposan megerősített Málaga Santi Cazorla találata révén gyűjtötte be a három pontot a továbbra is nyeretlen Athletic Bilbao ellen, míg a Levante a Real Madrid legyőzése után ezúttal a Rayo Vallecano vendégeként örülhetett 2–1-es sikernek.

PRIMERA DIVISIÓN
5. FORDULÓ
Atlético Madrid–Sporting Gijón 4–0 (Lora 27. – öngól, Á. Domíguez 68., Falcao 72., 80.)
Málaga–Athletic Bilbao 1–0 (Cazorla 61.)
Santander–Real Madrid 0–0
Rayo Vallecano–Levante 1–2 (Tamudo 72., ill. Valdo 10., Ballesteros 29.)
KÉSŐBB
Valencia–FC Barcelona 22.00 (Tv: Sport2)
AZ ÁLLÁS
1. Málaga 4 3 1 7–2 +5 9
2. Valencia 3 3 6–3 +3 9
3. Betis 3 3 5–2 +3 9
4. Sevilla 4 2 2 5–3 +2 8
5. Levante 4 2 2 4–2 +2 8
6. Barcelona 3 2 1 15–2 +13 7
7. Real Madrid 4 2 1 1 10–3 +7 7
8. Atlético Madrid 4 2 1 1 8–1 +7 7
9. Real Sociedad 4 2 1 1 5–4 +1 7
10. Rayo Vallecano 4 1 2 1 3–3 0 5
11. Osasuna 4 1 2 1 2–9 –7 5
12. Villarreal 4 1 1 2 4–8 –4 4
13. Zaragoza 3 1 1 1 2–7 –5 4
14. Espanyol 3 1 2 3–4 –1 3
15. Mallorca 4 1 3 1–4 –3 3
16. Granada 4 1 3 1–6 –5 3
17. Santander 4 2 2 3–8 –5 2
18. Athletic Bilbao 4 1 3 4–7 –3 1
19. Getafe 3 1 2 3–6 –3 1
20. Sporting Gijón 4 4 2–9 –7 0
Az 1. forduló sztrájk miatt elmaradt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik