Megfáradt házasság – Smahulya Ádám publicisztikája

A mai napig gyakran eszembe jut egy korábbi Barcelona BL-meccs riporteri aranyköpése, miszerint: „Nem jut a Lyon el messzire, ha nem figyel oda Lionel Messire.” Az argentin klasszis akkor még pályafutása elején járt, az első Aranylabdáját 2009-ben kapta, azóta pedig nyert mellé még ötöt. Most viszont kicsit csavarva a történeten az a kérdés, milyen messzire jut Messi, pontosabban marad-e Barcelonában, vagy Manchesterig, Párizsig, netán egészen Amerikáig repül hamarosan?

A világfutball szempontjából a nyár egyik legnagyobb kérdése, hogy a 34. születésnapját június 24-én betöltő klasszis meghosszabbítja-e az idény végén lejáró megállapodását. Köztudott, hogy a klub körüli problémák miatt az előző idény végén távozni akart, az azóta lemondó Josep María Bartomeu vezette elnökség azonban nem engedte el. Azzal érveltek, hogy 2021 nyaráig szerződés köti a Barcelonához, ő pedig azzal, hogy a korábbi kontraktus értelmében az idény végén szabadon határozhat a jövőjéről. Végül úgy döntött, hosszas pereskedés és harc helyett marad. A goal.com-nak adott interjúban viszont őszintén vallott az érzéseiről, elismerte, hogy csak kényszerből tölti ki a még hátralévő időt, és úgy érzi, a Barcelonában nem tud már a legmagasabb szinten futballozni. Ebben többé-kevésbé igaza lett, a katalán klub jelenleg messze nem annyira félelmetes, mint tíz évvel ezelőtt.

Szerintem rossz ötlet volt őt erőszakkal a klubhoz láncolni, még akkor is, ha nyilvánvalóan óriási presztízsveszteséget jelentett volna a Barcelonának, sőt, az egész spanyol labdarúgásnak, ha a La Liga legnagyobb csillaga távozik. Józanul gondolkodva lehet, hogy mégis ez lett volna az észszerűbb döntés. Joan Laporta elnökké választása előtt az ideiglenes vezetőség első embere, Carles Tusquets is azt mondta, hogy szigorúan az anyagi szempontokat figyelembe véve ő eladta volna az argentin klasszist. Ezzel egyébként nem is nagyon lehet vitatkozni. A koronavírus-járvány miatt rendkívül nehéz anyagi helyzetben van a klub, amely az utóbbi években rendkívül felelőtlenül szórta a pénzt olyan játékosokra, akik később nem váltak be. És akkor ott van még a Camp Nou felújítását és a környék modernizációját is magában foglaló nagyszabású Espai Barca-projekt, amely a becslések szerint körülbelül 850 millió eurót emészt fel. Ilyenkor minden eurómillióra égető szükség van, márpedig Messi eladásából jelentős bevételhez juthatott volna az egyesület, nem beszélve arról, hogy a felszabaduló fizetésével mennyit spórolhatott volna. Ehhez képest az a helyzet, hogy a nyáron a katalánok kénytelenek lesznek őt ingyen elengedni. Feltéve természetesen, hogy még mindig menni akar. Sokáig úgy tetszett, mindössze az a kérdés, hogy a Paris Saint-Germainben, a Manchester Cityben vagy máshol folytatja-e, most viszont nagy a csend.

Nincs kizárva, hogy a vele köztudottan jó kapcsolatot ápoló Joan Laporta meggyőzi a szerződéshosszabbításról, azonban nem biztos, hogy ez jó ötlet. A Barcelonának bizonyos szempontból valóban az lenne az érdeke, hogy története egyik, ha nem a legjobb játékosa az egész pályafutását a klubnál töltse, és onnan vonuljon vissza. Másfelől viszont az is elfogadható érv, hogy a jövő csapatának már nem rá kellene épülnie, és amíg ő ott van, nehéz elkezdeni az újratervezést. Sokszor vádolják azzal Messit, hogy valójában mindenről ő dönt, ám ha így lenne, aligha engedték volna el a vele szoros baráti kapcsolatban álló Luis Suárezt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a pályán nehéz helyzetekben, kiélezett meccseken a legtöbbször még mindig őt keresik a társak, tőle várják, hogy egy villanással döntsön, miközben nélküle talán a fiatalok (Ansu Fati, Pedri, Trincao, Ilaix Moriba) is bátrabban, felszabadultabban vállalkoznának.
És ami ennél is nagyobb baj a csapat szempontjából, hogy ebben az idényben bizony sokszor Messi is beleszürkült a mezőnybe, fásultan, kedvetlenül, idegesen futballozott, és csak árnyéka volt korábbi önmagának. Az is szembetűnő, hogy Laporta elnökké választása óta sokkal lelkesebben, felszabadultabban futballozik. Ha a Barcelona megnyeri a bajnokságot, abban óriási szerepe lesz, és ez a klasszisát bizonyítja. Mégis érezhető, hogy már messze nem tud annyit segíteni a pályán, mint korábban. A képességei megvannak, de mintha már ő sem igazán hinne abban, hogy ezzel a Barcelonával a közeljövőben visszajuthat a csúcsra. Alighanem igaza van a Juventust irányító Andrea Pirlónak, aki a Camp Nouban aratott 3–0-s BL-csoportmeccsdiadal előtt azt mondta, Messi problémája elsősorban mentális eredetű. Mint ahogy az is érződik, hogy sokkal frusztráltabb, mint valaha. Nem is olyan régen történt, hogy a világbajnoki selejtezők után a repülőről leszállva elkezdték faggatni az újságírók, mire ő annyit mondott, elege van abból, hogy mindig mindenért őt okolják. Ezután beült felesége autójába, és elviharzott. Korábban az ilyen helyzetekben is hidegvérű és diplomatikus tudott maradni, mostanában viszont egyre kevésbé fogja vissza magát. És ugyanez igaz viselkedésére a pályán is – az áprilisi el Clásicón például Gil Manzano játékvezetővel volt egy kisebb vitája. Van, akinek épp emiatt lett szimpatikusabb és emberibb, míg mások inkább a régi Messit látnák szívesebben.

Nem egyszerű tehát az új elnökség helyzete, mert ebben a szituációban nincs igazán jó döntés. Több érv szól az argentin szupersztár elengedése mellett, miközben sokan a fél életüket odaadnák azért, hogy örökre Barcelonában maradjon. Mellesleg ez csak egy a klub sok-sok problémája közül, amelyeket minél hamarabb orvosolni kellene.

Az is sorsszerű, hogy a Barcelona nagy sztárjainak többsége viharos körülmények között távozott a klubtól. Rivaldo nem jött ki Louis van Gaal vezetőedzővel, Ronaldinhót állítólag az éjszakai mulatozásai és az életmódja miatt küldte el Josep Guardiola, Diego Maradonát pedig azután adták el a Napolinak, hogy menthetetlenül megromlott a kapcsolata Josep Lluis Nunez klubelnökkel.

Érdekesség, hogy a tavaly novemberben elhunyt argentin legenda októberben azt mondta, már régóta tudja, hogy a Barcelona és Messi kapcsolata rosszul végződik.

Végezetül pedig azt a kérdést sem árt feltenni, vajon a klub köszönhet-e többet Lionel Messinek, vagy fordítva? Nem egyszerű a válasz. Ám ebből a szempontból valamennyire egyet kell értenünk az őt felfedező Carles Rexach véleményével. A csapat korábbi játékosa és edzője néhány évvel ezelőtt nyilatkozta, hogy a Barcelona nélkül Messi sohasem lett volna az általunk ismert játékos; mindenképp nagy futballista vált volna belőle, de egyáltalán nem biztos, hogy máshol is ekkora világsztárt neveltek volna belőle. Ki tudja, talán tényleg ez volt a tökéletes házasság. Ám húsz év alatt ez is megkopott és megfáradt. Elképzelhető tehát, hogy hosszú távon mindkét fél azzal jár a legjobban, ha a nyártól külön utakon folytatják. Barcelonában hadd jöjjenek a fiatalok, bizonyítson a következő generáció, Messi pedig az utolsó egy-két idényében bebizonyíthatja kritikusainak, hogy nem csak a spanyol liga topklubjában tud varázsolni. De előtte, azaz ma még megmutathatja, képes-e a Spanyol Kupa döntőjében győzelemre vezetni csapatát az Athletic Bilbao ellen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!