Barcelona: Mindig elérhető leszek a csapat számára – Yaya Touré

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.04. 12:12
null
Yaya Touré bármikor visszatérne Barcelonába (Fotó: AFP)
Mindig az FC Barcelona rendelkezésére fog állni Yaya Touré – írja hivatalos Twitter-csatornáján a korábbi középpályás. A jelenleg az Ahmat Groznijnál másodedző elefántcsontparti szerint a Barca mindig erős volt, és az is marad.

 

„Az FC Barcelonánál eltöltött idő alatt nagyon szép emlékeket szereztem. A klub úgy döntött, hogy megbízik bennem, annak ellenére, hogy fiatal voltam és még nem szereztem kellő tapasztalatot a topligákban. Mindig is hálás leszek a csapatnak azért, amit értem tett" – írja hivatalos Twitter-csatornáján Yaya Touré.

A jelenleg az orosz Ahmat Groznijnál másodedzőként dolgozó elefántcsontparti egy másik bejegyzésben sajnálatát fejezte ki a jelenlegi helyzet miatt. „Lehet, hogy most nehéz időszakon megy keresztül a klub, de én tudom, hogy a Barca mindig erős. Mindig elérhető leszek a csapat számára, ha szüksége lesz rám, ahogy a szívem is mindig az együttessel és a szurkolóival dobban."

A katalán klubnál 2007 és 2010 között futballozó korábbi középpályás 118 találkozón léphetett pályára az FC Barcelonában, ezeken hat gólt szerzett és nyolc gólpasszt osztott ki. Visszavonulását 2020 januárjában jelentette be, majd előbb az Olimpik Doneck másodedzője lett 2021. februárban, majd júniusban már az Ahmat Groznij jelentette be az érkezését.

 

 

Legfrissebb hírek

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
6 órája

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
18 órája

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:33

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06

Dupla Tízes: innen is visszajön, vagy most már le lehet írni a Real Madridot? 

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 19:29

Lewandowski Yamalnak: Várnunk kell erre, amíg 18 éves leszel

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 16:23

Fellélegezhet a Barca, a jogerős ítéletig pálya léphet Dani Olmo és Pau Víctor

Spanyol labdarúgás
2025.04.10. 15:07
Ezek is érdekelhetik