Barcelona: Kiestek a másodosztályba! – kiabálta Araújo

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.14. 12:26
null
Ronald Araújo nem fogta vissza magát az Espanyol elleni meccs hajrájában
A La Liga 24. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az FC Barcelona hiába szerezte meg hamar a vezetést, az Espanyol fordított, és csak a 96. percben jött az egyenlítés, két kiállítás után. A 2–2-es végeredménnyel záruló mérkőzés utolsó percei rendkívül feszülten alakultak, s volt olyan is, aki nem tudta visszafogni magát: Ronald Araújo.

 

A Barcelona nagyon erőlködött az egyenlítésért, de nem játszott jól. A hajrában Xavi kínjában az ő játékrendszerébe egyébként abszolút nem illeszkedő Luuk de Jongot is pályára küldte. Aztán a hosszabbítás elején páros kiállítás történt – kakaskodás után Gerard Piqué és Nico Melamed is indulhatott az öltöző felé, második sárga lappal. A félidőben sérülés miatt lecserélt Ronald Araújo lényegében nekiesett Melamednek, amikor a rivális levonult a pályáról – a közelébe nem tudott férkőzni, távol tartották tőle, ez azonban nem tartotta vissza attól, hogy sportszerűtlen gesztusokat intézzen: két ujját mutogatta, s közben azt kiabálta, az Espanyol kiesik a másodosztályba.


A spanyol sajtó természetesen rengeteget foglalkozott a jelenettel, s tettéért a 22 éves védő végül a Twitter-oldalán kért bocsánatot. Azzal védekezett, hogy a meccs hevében csinálta azt, amit csinált, s leszögezte, nagyon sajnálja és szégyelli a történteket.


Az eset kapcsán a Barcelona vezetőedzője, Xavi Hernández a Marcának nyilatkozott: „Nem láttam az incidenst. Az ellenfelet, a játékvezetőt és a rivális szurkolókat mindig tisztelni kell! Tudom, amikor nagyon feszülten alakul bármely mérkőzése, akkor ezt nehéz mindig betartani, de ennek nem szabadna megtörténnie, szóval ezúton is szeretnék bocsánatot kérni.”

SPANYOL LA LIGA
24. FORDULÓ
Espanyol–Barcelona
2–2 (1–1)
Barcelona,RCDES Stadion,25 049néző.Vezette:Hernández
Espanyol:Diego López – A. Vidal (Calero, 89.), Sergi Gómez, Cabrera, Pedrosa – Vilhena (Melamed, 61.), Bare (Morlanes, 62.; Merida, 71.), Y. Herrera, Darder, Puado – De Tomás.Vezetőedző:Vicente Moreno
Barcelona:Ter Stegen – Dest, Araújo (E. García, a szünetben), Piqué, Alba (O. Dembélé, 72.) – F. de Jong (Aubameyang, 62.), Busquets, Pedri (L. de Jong, 89.) – A. Traoré, Ferran Torres, Gavi (Nico, 72.).Vezetőedző:Xavi
Gólszerző:
Darder (40.), De Tomás (64.), ill. Pedri (2.), L. de Jong (90+6.)
Kiállítva:
Melamed (90+3.), ill. Piqué (90+3.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 24 16 6 2 48–20 +28 54
2. Sevilla 24 14 8 2 36–16 +20 50
3. Betis 24 13 4 7 45–29 +16 43
4. Barcelona 23 10 9 4 38–27 +11 39
5. Atlético Madrid 23 11 6 6 42–33 +9 39
6. Real Sociedad 23 10 8 5 24–21 +3 38
7. Villarreal 24 9 9 6 38–23 +15 36
8. Athletic Bilbao 23 8 10 5 23–18 +5 34
9. Osasuna 24 8 8 8 25–27 –2 32
10. Celta Vigo 24 8 7 9 28–25 +3 31
11. Rayo Vallecano 23 9 4 10 27–27 0 31
12. Valencia 24 7 9 8 36–38 –2 30
13. Espanyol 24 7 7 10 29–34 –5 28
14. Elche 24 6 8 10 26–33 –7 26
15. Getafe 24 6 7 11 23–27 –4 25
16. Granada 24 5 9 10 26–36 –10 24
17. Mallorca 22 5 8 9 19–34 –15 23
18. Alavés 24 5 5 14 19–39 –20 20
19. Cádiz 24 3 10 11 20–38 –18 19
20. Levante 23 1 8 14 23–50 –27 11

 

 

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
9 órája

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
11 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
13 órája

Luis Arregui: Az Osasunánál a szurkoló és az identitás a minden

Spanyol labdarúgás
2025.03.22. 08:23

Nyert a címvédő Panathinaikosz a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.03.21. 23:12

Elutasították a fellebbezést, egy hét múlva pótolják az FC Barcelona–Osasuna mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2025.03.20. 17:40

Lamine Yamal: Az NL-t is meg akarom nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 18:06

A madridi Marca szerint is mindent vihet a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.03.19. 14:43
Ezek is érdekelhetik