Barcelona: az első kerettel edzett a tizenhat éves magyar kapustehetség

Vágólapra másolva!
2022.03.25. 16:29
null
Yaakobishvili Áron (jobbra) a Barcelona edzésén Netóval, a csapat második számú kapusával (Fotó: Miguel Ruiz/Barcelona)
A vezetőedző, Xavi meghívására március 24-én a Barcelona felnőttgárdájával edzett a 16 éves Yaakobishvili Áron – számolt be a katalán Sport című napilap. A magyar labdarúgókapus korábban már edzett a B-kerettel, de ezúttal volt lehetősége megmutatni magát az első csapatnál is.

Yaakobishvili Áron hatévesen kezdett el focizni. Magyarországon az Angyalföldi Sportiskolában, majd az MTK-ban nevelkedett. 2017-ben kiköltözött a családjával Spanyolországba, ahol az Atletic Sant Just FC csapatához került, majd egy év után szerződtette a Barcelona, s azóta is a La Masián készül.

Az 2021–2022-es idényt az U17-es (Cadete A) együttesben kezdte meg, de már játszott mérkőzéseket az U19-esek (Juvenil B) között is. Idén már edzett a Barcelona B-csapatával, most viszont az első keret tréningjére is meghívták.

A katalán Sport szerint Yaakobishvili Áronnak erőssége a lábbal való játék és kiváló reflexekkel is rendelkezik. Visszahúzódó személyiségnek tartják, de a pályán megváltozik és vezető szerepet tölt be, irányítja a játékososokat.

Legfrissebb hírek

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04

Yamal sérült lábáról posztolva üzent a játékvezetőnek – KÉP

Spanyol labdarúgás
2025.02.23. 10:08
Ezek is érdekelhetik