La Liga: A lelkesedés a siker kulcsa – Jesús Navas

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.03.04. 10:04
null
Az elnyűhetetlen Jesús Navas számos trófeát nyert már a Sevillával, bajnoki címet még soha (Fotó: AFP)
A spanyol La Ligában az aranyéremért versenyben lévő Sevilla legutóbb nemcsak a Betis elleni derbin aratott 2–1-es győzelemnek örülhetett, hanem annak is, hogy Jesús Navas hosszú idő után először játszott végig tétmérkőzést.

A 36 éves világ- és Európa-bajnok szélső november elején, a Lille elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen izomsérülést szenvedett. Miután február 17-én a Dinamo Zagreb elleni Európa-liga-meccsen játszott néhány percet, majd az Espanyol elleni találkozón és a horvátországi visszavágón is futballozott, a sevillai rangadón ismét végig a pályán lehetett.

Ez volt pályafutása 22. derbije, a vonatkozó ranglistán csak a még szintén aktív Joaquín (25 fellépés), valamint José Ramón Esnaola (24) és Diego Rodríguez (23) előzi meg. Szerződése 2024 nyaráig érvényes, és ha kitölti, az azt jelenti, hogy még 38 évesen is láthatjuk a spanyol élvonalban. Egyelőre azonban örül, hogy ismét futballozhat, és mindent megtesz, hogy csapatával trófeával zárja az idényt.

„Nehéz időszakon vagyok túl, a családom, a csapattársaim és a szurkolók sokat segítettek abban, hogy átvészeljem – idézte a Mundo Deportivo február végén, a visszatérése után. – Még mindig az a célom, hogy jobb legyek, fejlődjek és trófeákat nyerjek a Sevillával. A lelkesedés a siker kulcsa.”

Az UEFA-kupát/Európa-ligát háromszor, a Király-kupát kétszer, a spanyol és az európai Szuperkupát egyszer-egyszer nyerte meg az andalúziai együttessel, kérdés, ebben az idényben bővül-e a gyűjteménye. A bajnokságban hat pont a Sevilla hátránya a listavezető Real Madriddal szemben, ami nem behozatatlan, s Julen Lopetegui csapata pénteken az Alavés legyőzésével még közelebb férkőzhet a királyiakhoz. Továbbá az El-ben is versenyben van, az angol West Hammel csap össze a nyolcaddöntőben.

A sevillai klubbal kapcsolatos hír, hogy spanyol lapértesülések szerint Isco a nyáron odaigazol, miután lejár a szerződése a Real Madriddal. A 29 éves, 38-szoros spanyol válogatott középpályás ebben az idényben alig kap lehetőséget, 14 mérkőzésen 342 percet töltött a pályán.

Legfrissebb hírek

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09
Ezek is érdekelhetik