La Liga: meglepő helyen kötött ki a korábbi MU- és Bayern-játékos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 16:37
null
Daley Blind a Gironánál folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) legutóbbi idényében kilencedik helyen végző Girona hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kétéves szerződést kötött a Bayern Münchentől kontraktusa lejártával távozó 101-szeres holland válogatott védővel, Daley Blinddel.

 

A 33 éves Blind az Ajaxnál nevelkedett, majd 2014-ben szerezte meg az angol Manchester United, ahonnan négy évvel később tért vissza Amszterdamba. Újabb öt évig erősítette nevelőegyesületét, ám idén januárban ismét légiósnak állt, és a német Bayern München szerződtette.

A 101-szeres holland válogatott védő viszont csupán öt mérkőzésen kapott lehetőségeta bajoroknál, így további szolgálataira nem tartottak igényt.

A hétszeres holland és egyszeres német bajnok, Európa-liga-győztes, angol Ligakupa- és angol Szuperkupa-aranyérmes játékos a 2024–2025-ös idény végéig írt alá a Gironához.

 

 

Legfrissebb hírek

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09
Ezek is érdekelhetik