Jesús Navas decemberig ingyen marad Sevillában, utána visszavonul

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 14:30
Jesús Navas decemberig mégis marad a Sevillában, utána visszavonul (Fotó: Getty Images)
Bár a napokban még arról számoltunk be, hogy 500 La Liga-mérkőzés után távozik a Sevillától annak legendás szélsője, Jesús Navas, a 38 éves játékos decemberig mégis az andalúz csapat játékosa marad.
Spanyol labdarúgás
2024.05.16. 14:03

500 meccs után távozik a Sevilla legendája, Jesús Navas

Épp szerdán, a Cádiz ellen játszotta félezredik meccsét a csapat színeiben.

Jesús Navasról egy nappal 500. spanyol élvonalbeli meccse után közölte a Sevilla, hogy nem hosszabbítja meg az idény végén lejáró szerződését, így a klub legtöbb trófeát gyűjtő játékosának távoznia kellett volna a csapattól.

A 38 éves szélső szombaton sajtótájékoztatót tartott, ahol megjelent José María del Nido Carrasco, a Sevilla elnöke is, és bejelentették, hogy a csütörtöki közleménnyel ellentétben 2024. december 31-ig meghosszabbítják Navas szerződését, ám a klubikon „életre szóló” szerződést is kötött, ugyanis a naptári év végén befejezi profi pályafutását és más szerepkörben folytatja a Sevillánál.

Jesús Navas elmondta, a decemberig tartó időszakban ingyen játszik, fizetését egy sevillai alapítványnak adja.

 

Legfrissebb hírek

Mbappé megúszta, nem kell kihagynia a Barcelona elleni kupadöntőt

Spanyol labdarúgás
7 órája

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09
Ezek is érdekelhetik