Kialakult a La Liga 2024–2025-ös évadának mezőnye

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 12:59
Nagy ünneplés volt vasárnap Barcelonában (Fotó: Getty Images)
Az Espanyol jutott fel utolsóként a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (La Liga), miután a hazai visszavágón 2–0-ra legyőzte a Real Oviedót.

A legmagasabb szinten legutóbb 23 évvel ezelőtt szereplő Oviedo így hiába nyerte meg 1–0-ra a hazai odavágót, a kétgólos katalán siker az egy éve kiesett kék-fehérek azonnali visszajutását jelenti. Az Espanyol mellett korábban a Leganés és a Real Valladolid vívta ki az élvonalbeli tagságot. Érdekesség, hogy a barcelonai gárda tavaly története során hatodszor esett ki az élvonalból, de – ahogyan az eddigi öt alkalommal is – azonnal visszajutott, így még soha nem töltött egymás után két évadot a második vonalban.

Kialakult a másodosztály (La Liga 2) mezőnye is, miután a harmadosztályú bajnokság rájátszásán keresztül a Málaga és a Córdoba vívta ki a feljutást. A második vonalban – miután az előző idényben a sorozat történetében példátlan módon egy andalúziai csapat sem szerepelt – így most öt andalúziai gárda áll rajthoz, hiszen a feljutó Málaga és Córdoba mellett az élvonalból kieső Granada, Cádiz, Almería triumvirátus csatlakozott a mezőnyhöz. További érdekesség, hogy a Leganés feljutása nyomán – a 2007–2008-as idény óta – először nem lesz madridi klub a másodosztályban, míg az élvonalban öt fővárosi csapatot (Real Madrid, Atlético Madrid, Getafe, Rayo Vallecano, Leganés) is láthatunk majd.

 

Legfrissebb hírek

Három tizenegyes, hat gól: helytállt a Valladolid, de a vereséget nem kerülhette el Madridban

Spanyol labdarúgás
2025.04.14. 23:10

A harmadik percben már vezetett, mégsem nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 22:58

Mbappé piros lapot kapott, a Real Madrid Camavinga bombájával nyert az Alavés vendégeként

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 18:14

Menesztették a Sevilla edzőjét, már meg is van az utód

Spanyol labdarúgás
2025.04.13. 12:42

Nem brillírozott a Barcelona, egy öngóllal viszont begyűjtötte a három pontot

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 22:57

Egy gyors ellentámadás, egy potya – a Mallorca nyert San Sebastiánban

Spanyol labdarúgás
2025.04.12. 20:20

A Valencia egygólos győzelemmel megelőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 23:09

Elutasították az Osasuna óvását, fellélegezhet a Barca; A pamplonaiak fellebbeztek

Spanyol labdarúgás
2025.04.11. 17:06
Ezek is érdekelhetik